Természeti, kultúrtörténeti és tájképi értékek a Körösök-völgye mentén

Körösvidék

Körösvidék

3. Geotóp Napok Békéscsabán

2016. 10. 15. - Biciklis geotúra Békéscsabán

2016. október 03. - Körösvidék

Kilencedik alakommal került megrendezésre hazánk területén, több helyszínnel, két hétvégével a Geotóp Napok. Október elsején, az eseménysorozat - Békéscsabán immár 3. alkalommal - ismét elkezdődött, a földtudományi értékeket felvonultató rendezvény biciklis túrával egybekötve. A Magyar Földtani Védegylet Egyesület idén már negyedik alkalommal kapcsolódott be a Geotóp Napok programjába négy helyszínnel. A békéscsabai helyszín társszervezője és társ túravezetője a Békéscsabai Bihari Túrák Egyesület, Kocziha Attila személyében, a Magyar Földtani Védegylettől pedig Erdős Dániel. Veres Zsolt, a Földtani Védegylet titkára, a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola földrajz és geológia tanára, pedig tevékenyen részt a békéscsabai helyszín szakmai programjának megszervezésében.

A geotóp (a görög „Gea” = Föld és „toposz” = hely szavakból) egy olyan földi helyszín, ahol az élettelen természet legérdekesebb, leglátványosabb, legjellegzetesebb képződményei találhatók meg. Ezek a képződmények lehetnek különféle felszínformák, sziklafalak, barlangok, kőzetek vagy talajok természetes és mesterséges kibukkanásai, források, ásvány- vagy kövület előfordulások, a természet sok más érdekessége és maga a táj. Békéscsaba egy jellegzetes alföldi nagyváros és azt gondolná az ember, hogy a nagy szikes pusztákkal és folyómedrekkel határolt település környéke földtudományi értékekben szegény. Magyarország középhegységeibe, ha elutazik az ember számtalan barlangot, sziklaképződményt, látványos bányafalakat, ásványlelőhelyeket szebbnél szebb völgyeket fedezhet fel. Ezek a természeti értékek mind szem előtt vannak. Békéscsaba és környéke is rendelkezik mindezen tulajdonságokkal csak térben és milyenségében másképp. Ha hegységekről beszélnénk Békéscsaba esetében, pár ezer méterrel a tengerszint alatt kell keresnünk. Barlangokkal ugyan nem, de monumentális bányákat itt is találhat az ember, csak éppen nem köveket, hanem anyagot és homokot bányásznak. Ami viszont kizárólag Békéscsabának van: az Élővíz-csatorna és élővilága, a környező nagy folyók és a jégkorszaki szelek által formált felszín, hatalmas szikes legelők, rétek és persze a gyógyvíz.

A békéscsabai Geotóp Napot is ebben a szellemben kívánták összeállítani a szervezők, bemutatni mindazt, ami a szemnek látható, a kéznek fogható, prezentálni azt, amiről a fúrási magok és a karotázs szelvények mesélnek.

bekescsaba_geotopnapok_2016_00006.JPG

bekescsaba_geotopnapok_2016_00017.JPG

A gyülekező szombaton, délelőtt 10 órára lett meghirdetve a Csabagyöngye Kulturális Központ előtt. Szép számmal gyűltek össze a kerekezni és geoszomjukat oltani kívánó érdeklődők. A jelenléti ív aláírása és az egyesületek bemutatkozása után az első megálló az Árpád Gyógy- és Strandfürdő volt.  A bejáratnál Zsadon Endre igazgató várta a biciklis csapatot. A fürdő általános és szakmai bemutatása után a medencéket ellátó fő kutakat lehetett megtekinteni, annak működéséről hallhatott a közönség érdekes információkat. Hány méter mélyről jön a víz, a víz színének változásának az oka, egy kis hidrogeológia, a kút mechanikai paraméterei, energetikai beruházások. A gépházban a fürdőt ellátó gépészeti berendezéseket kerültek bemutatásra és azok működéséről esett néhány szó. Az információ halmazt követően a fedett gyógymedencékről és annak üzemeltetéséről, múltjáról informálódott a biciklis csapat a melegvizes gyógymedence széléről.

bekescsaba_geotopnapok_2016_00046.JPG

bekescsaba_geotopnapok_2016_00058.JPG

A mintegy negyven perces előadást követően a következő állomás az Élővíz-csatorna, a körgát és a zsilip találkozásánál volt. Ott Erdős Dániel mesélt a fürdőigazgató úr által is említett kutak kiépítéséről, fúrástechnológiájukról. A résztvevők kezükben tarthatták a kútfúrások során használatos néhány szerszámot, pl.: gyémánt koronát, magszakítóházat stb. Békéscsaba földtanával, Békéscsabát és környezetét kialakító földtani folyamatokkal és mi található Békéscsaba alatt témakörrel folytatódott az előadás. Ősmaradványokat és fúrómagokat is megtekinthettek résztvevők, amelyek a Békéscsaba alatt fekvő rétegekben is megtalálhatóak. Ezt követően Kocziha Attila tartott egy kis történeti visszatekintést az Élővíz-csatorna és a körgát fontosságáról, múltjáról, szerepéről.

foto_ka1.jpg

bekescsaba_geotopnapok_2016_00066.JPG

A biciklis túra utolsó megállója a Tondach Zrt. még ma is működő anyagbányája volt. Ismét kis előadást hallhatott a biciklis csapat a bányáról, múltról, jelenről és a jövőbeli tervekről, bányászati technológiáról, kitermelt nyersanyagról és hasznosításáról, cserépgyártásról, annak technológiai tulajdonságairól a vállalat képviselőjétől Fodor Attilától. A bő félórás előadás interaktív beszélgetéssé alakult át, majd körbe lehetett nézni a működő bányában. A nap érdekessége a véletlennek köszönhetően, a bányató aljából szivárgó gáz kicsiny iszapkráter felépítménye.

bekescsaba_geotopnapok_2016_00081.JPG

bekescsaba_geotopnapok_2016_00090.JPG

bekescsaba_geotopnapok_2016_00092.JPG

Összességében, a szép napos szombati nap élményekben és szervezési tapasztalatokban gazdag Békéscsabai Geotóp Napot eredményezett. Jövőre is egy látnivalókkal és helyszínekkel kibővített programmal várjuk az érdeklődő biciklis geotúrázókat!

Szöveg: Erdős Dániel, Veres Zsolt
Fotó: Erdős Dániel
Mégtöbb kép az alábbi linkre kattintva: www.mfv.hu

 

 

www.mfv.hu - www.bihariturak.hu - www.geotopnap.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://korosvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr1311763025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása