Természeti, kultúrtörténeti és tájképi értékek a Körösök-völgye mentén

Körösvidék

Szerepmonostor (Szent György-monostor) magányos csonkatoronya

2017.01.12. - Körösvidéki templom- és várromok nyomában 2.

2017. január 12. - Körösvidék

Petőfi Sándor: Csonka torony részlet

„Vén torony áll a rónaság felett...

Letûnt századba visz a képzelet.

Kevélyen néztek hajdan e falak,

Mert ormukon szent jelt tartottanak.”

Petőfi Sándor versben emlékezett meg a hajdani Sárrét szerte emlegetett nevezetességéről a Csonaktoronyról. Valójában nem is torony, hanem régi rom, egykori téglaépület falmaradványa, talán egykori sarka. Egyes források szerint a honfoglalás előtti időkben emelték falait. Egy széles érmeder, a már rég kiszáradt Szentmihály-ere zugában, kanyarulatában domborodó halmon álló Csonkatorony története előtt tiszteleg a Körösvidék e rovata.

Szerep község elnevezése

A Szerep, pontosabban Zerep elnevezéssel a korai középkortól kezdve több értelemben is találkozunk, használták a községet körülvevő láp, a monostor és a hozzá kapcsolódó szolgálófalu megnevezésére egyaránt. Anonymus a Gesta Hungarorum 28. részében említ egy “Lutum Zerep”, vagyis Szerep-mocsár nevű helyet, melyet többen kapcsolatba hoznak a mai településsel, illetve a szintén erre a területre lokalizálható Szerepmonostorával.

1_katonai_terkep.png

Szerep és környéke az Első Katonai Felmérés (1763-1787) térképén. Alte Kirch néven van jelölve a Csonkatorony helye

Maga a név puszta személynévből keletkezhetett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév minden bizonnyal szláv eredetű, s az eredetileg “vad, bősz, szilaj” jelentésű ószláv sverep jelző személynévi alkalmazásából eredeztethető.

Talán egy korabeli birtokos, esetleg a monostor alapítója lehetett, akinek a neve átöröklődhetett a monostorra, a mellette megtelepült szolgálófalura és a lápra is. Ez utóbbit Szerepként, Szerep-sárként említették még a XVI. században is, s csak ezt követően terjedt el a Sár, Sárrét, Sár rétje elnevezés használata, kiszorítva teljesen a korábbi névalakot.

Szerep és közvetlen környéke rendkívül gazdag népi kultúrája miatt vonzotta a kutatókat. A környék meghatározó, sorsfordító tevékenysége: a Tisza és vele összefüggésben a Túr és a Berettyó folyó szabályozása volt. A vízszabályozás előtt 1851-ben a szerepi határ volt a legkisebb. "a község, mint tengeren egy kis sziget, úgy lebegett a roppant víz között. Ekkor csupán udvari felől egy másfél öl keskeny mindkét oldalról buja náddal szegélyezett földtöltésen lehetett Szerepre bejutni.” írja Osváth Pál. Ez a nagy természet-átalakító munka magával hozta a korábbi életmód megsemmisülését, s az igényt e pusztuló kultúra maradványainak dokumentálására. Ennek a mentőakciónak két főszereplője Györffy István és Szűcs Sándor volt, akik számos tanulmányban, könyvben rögzítették hiteles szemtanúk beszámolóit a korabeli gazdálkodásról, életmódról, hiedelemvilágról.

2_katonai_terkep.pngA Második Katonai Felmérés (1806-1869) térképen már Puszta Falu helységnév alatt, a Puszta dombot nevezi meg a térkép alkotója a Csonkatorony helyének

A községben módszeres régészeti kutatás nem volt, csupán Mesterházy Károly végzett szondázó ásatást a Csonkatorony környékén, bencés monostor nyomait kutatva. Eredményeit azonban nem publikálta, azok a Nemzeti Múzeum adattárában találhatók.

A monostor története

A korabeli említések a Szerep megnevezés alatt három, egymással összefüggő, de mégis jól elhatárolható dolgot értettek: a monostort, a falut és a lápot. Csonkatorony, így ismerik környéken a három méter magas téglafalat, mely a Sárrét legrégebbi építészeti emléke. A monostorról nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre. A monostor első, biztos említése 1283-ból származik, amikor is a birtokos – források szerint a monostort is alapító - Zovárd nemzetség tagjai osztoztak két elhalt rokonuk birtokain, s ekkor rendelkeztek a Szent Györgyről elnevezett szerepi monostor kegyuraságáról is. Második, s egyben utolsó adatunk 1322-ből maradt fönn, amikor Budun fiai szerepmonostori birtokukat három részre osztották. A torony különböző méretű téglákból áll, jelezve, hogy építészetileg nem egyöntetű, az évszázadok során újabb testek épültek be a falába. Ettől az időponttól kezdve többé nem hallunk a monostorról. A falu népe a XVI. században a kálvini hitre tért át és meg is maradt a mai napig. Annyi biztos, hogy a monostor 1283-ban már létezett, és 1322-ben még működött. Továbbá az sem ismert pontosan, hogy melyik rend alapította a monostort és vajon mikor.

dsc00083.JPG

Az országút széléről keskeny sövényút vezet a Csonkatoronyhoz
 
dsc00097.JPG
Az impozáns műemlék környéke mezőgazdaságilag aktív művelésű

F. Romhányi Beatrix és Koszta László is a magyar bencés monostorokat, illetve Dél-Magyarország egyházi rendszerét ismertető tanulmányában talán bencés apátságnak tartják. Nem tartotta bencés alapításúnak viszont Sörös Pongrácz, aki tizenhárom vaskos kötetben tárgyalta a Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend történetét. Noha az utolsó, XII./b. kötetet kifejezetten az “elenyészett benczés apátságok” ismertetésének szentelte, Szerepmonostort ez sem tartalmazza, csupán a nagyváradi egyházmegyéből mindössze Meszes, Almás és Szent-János monostorát említette.

Az alapítók kilétét illetően újabb adalékkal állt elő Rácz Zoltán, aki a Szerepen is ásató Mesterházy Károlyra hivatkozva fölvetette a bizánci kereszténység jelentős szerepét a környék korabeli egyházi életében, hivatkozva a területen igen elterjedt Szent György-kultuszra. Ez a föltételezés azonban jóval korábbra, talán a honfoglalás körüli időszakra teszi a monostor alapítását.

dsc00088.JPG

Egyes feltevés szerint a honfoglalás körüli időszakra teszi a monostor alapítását
 

dsc00094.JPG

Az egykori régészeti kutatóárok vonalai ma is jól kivehetőek

F. Romhányi Beatrix is az írott források keletkezésénél korábbra, az 1100-as évek elejére teszi az alapítást. Határozottan nem ért egyet ezzel Koszta László, aki magának az egyházmegyei szervezetnek a kialakítását is inkább I. Endre idejére, mint korábbra teszi, a szerzetesség ennél korábbi megjelenését pedig kizártnak tartja, elsősorban a Vata-féle, éppen a vizsgált területen zajlott fölkelés körülményeire hivatkozva. (Vata féle felkelésről és a környéken megjelenő kereszténységről bővebben.) Érvelését azzal támasztja alá, hogy amennyiben jelentős szerzetesi élet lett volna már a XI. század közepén a délnyugati országrészben, akkor a fölkelők egyház- és közigazgatásellenes indulatai őket sújtotta volna elsősorban és nem Gellért püspököt, illetve Szolnok ispánt. A fölkeléssel kapcsolatos híradások viszont nem említenek bencés monostort a környéken. Ez persze nem jelenti azt, hogy valóban nem lettek volna szerzetesek ezen a területen. Bizonyság erre Anonymus, aki anélkül járja végig a Szerep mocsár mellet, végig a Túr folyó mentén a Mén Marótot üldöző magyar sereggel együtt, hogy említést tenne az ekkor -az írás születésének idejében- bizonyíthatóan működő, és az említett folyó partján álló Szerepmonostoráról. Érdekes módon egészíti ki az alapítással kapcsolatos problémakört egy, Vig Sámuel számadó juhász által elmesélt és Szűcs Sándor által lejegyzett szerepi monda, mely a monostor életét egyértelműen a magyarok bejövetele előtti időre teszi, alapítását “valami tótféle nép” itteni megtelepüléséhez köti.

Bárki is alapította a monostort, az biztos, hogy a mai Csonkatorony ennek része lehetett. Ezt őrizte meg a néphagyomány, de erre következtetett Györffy György, és erre utaló nyomokat talált Mesterházy Károly is, akinek szondázó ásatása szerint a monostor temploma háromhajós volt. Körülötte S-végű hajkarikák és XII. századi pénzek kerültek elő.

image598.jpg

Mesterházy Károly alaprajza az ásatást követően

Mesterházy így ír a Csonkatorony körüli kutatásról: RégFüz 22 (1969): „/Hajdu-Bihar m., püspökladányi j./ /VIII./. Az először XIII. sz-ban említett Szerep falu XIV. sz-i gótikus templomának alapfalait tártuk fel. A Szt. György tiszteletére szentelt monostorra vonatkozólag 1289-ből találtunk először okleveles adatot. Az általunk feltárt templom azonban nem lehet azonos ezzel a templommal, mivel a ma is fennálló Árpád-kori falrom a gótikus templom románkori előzményéhez tartozott. A monostor helyét e két templomtól 50 m-re ÉNy-ra sejtjük, ahol mélyszántással felszínre került sok téglatörmelék és kiszántott embercsontok jelzik egy harmadik templom helyét. /Ta+Lm/”

"RégFüz 23 (1970): /Hajdú - Bihar m., püspökladányi j./ /VIII/. Folytattuk az 1968-ban megkezdett gótikus templom és a körülötte elterülő temető 100 sírjának feltárását, mellyel tisztáztuk, hogy a románkori templom alapfalait, a fundamentum maradványait elhordták és helyét elegyengették. Így a románkori templom alaprajzát nem állapíthattuk meg. Ezután a dombtetőn kutatóárokkal megvizsgáltuk az épületnyomokat. Itt megtaláltuk a háromhajós románkori nemzetségi monostort. A kutatóárkokban lévő néhány sírban "S" végű hajkarikát és XII. sz-i pénzeket találtunk. /Lm/"

dsc00089.JPG

Majd ezer éves téglák és habarcs alapanyaga vajon honnan származhat?

Korábban a falu is itt, a monostor romjainál, a Csonkatorony közelében állt és csak 1751-ben költözött át mai helyére. Az elhagyott egykori faluhelyet azóta Pusztafalunak nevezik. Bonyolultabbá teszi az azonosítást a falu monográfusának megjegyzése, melyben arról tudósít, hogy a régészeti kutatások három Árpád-kori templom maradványait is föltárták a Hosszúhátra vivő út két oldalán. Ez az adat vagy a Mesterházy-féle háromhajós templom félreértése lehet, vagy korábban lakott, azóta elpusztult falvak templomai lehettek. Szerep határában a dűlő- és tanyanevek számos Árpád-kori település emlékét őrizték meg. Borovszky Samu ezek közül Kis-Bucsát, Gatály- és Kemény-pusztát említi, mint olyanokat, melyek 1458-ban, illetve Miksa király idejében még községek voltak.

A monostor pusztulásáról is kevés az információ. F. Romhányi Beatrix szerint az 1322-es birtok-osztozás azt mutatja, hogy az életképtelenné vált monostort feloszlatták, vagy elhagyták. A XIV. században a délkelet-magyarországi monostorok komoly gazdasági válságot éltek át, talán ennek a recessziónak következményeként néptelenedett a szerepi monostor is.

dsc00091.JPG

A kutatóárkokban lévő néhány sírban "S" végű hajkarikát és XII. sz-i pénzeket találtak a régészek

A Csonkatorny régészeti lelőhely állagmegújító rekonstrukciója-projekten esett át 2016 nyarán. Hosszas huzavona után végre sikerült az önkormányzatnak megvásárolnia azt a mezőgazdaságilag aktív területet, amelyen áll. A szántás és a talajmunkálatok egyre nagyobb kárt okoztak a falmaradványban. A téglák kipotyogtak, az építmény alapja meggyengült, omlásközeli állapot alakult ki. Az országos és helyi védettség alatt álló egykori templommaradványt stabilizálták, majd őshonos fákat ültettek és padokat helyeztek el körülötte. Elkészült egy tájékoztató tábla is, melyen a templom rövid törtnetét mutatják be. A nagy körültekintést és komoly szakértelmet igénylő munkálatokat Aranyos Annamária régész koordinálta. Az önkormányzat úgy tervezi, hogy a „csonkatorony” fölé tetőt húznak, körülötte pedig pihenőparkot alakítanak ki.

dsc00090.JPG

Szerep határában a dűlő- és tanyanevek számos Árpád-kori település emlékét őrizték meg

Végezetül álljon itt Sárrétudvariban lakó Vig Sámuel számadó juhász története a Csonkatoronyról kilencvenöt esztendős korában 1832-ből: „Mint a nagy tapasztalatú Rezes Kóti János bojtárja őrizte a rackanyájat a sűrű náderdők közé benyúló mocsári legelőkön. A Csonkatorony halmán is legeltettek. Úgy sejtették, hogy üregek, pincék vannak a halom gyomrában, mert az omladék közelében dübögött a föld, ha téglával ütögették. Váltig vallatták is a kincskeresők. Elmondta Samu bácsi, hogy egyik esztendőben a Szentmihály-ere partján volt szálláshelyük. Karámot korcoltak a nyájnak, kunyhót maguknak. Az okozott nekik nagy gondot, hogy a nádasban meg a lápokon csikaszok (ordas farkasok) fészkeltek. Nagyon szerették a juhhúst. Nehogy kárt tegyenek a nyájban, éjszaka hol egyik, hol másik bojtár strázsát a karám mellett. Egy ilyen virrasztás alkalmával azt vette észre, hogy gyenge fény imbolygott a rom körül, mintha valaki lámpással botorkálna ott, s az arról páholó szél énekszót hozott. Az öreg Kóti számadó azt mondta erre a jelenségre: „Haló porukban sincs nyugodalmuk a barátoknak. Bántja őket, hogy sírkamrájuk fölül elbontották a kolostort.” Mert ez a bizonyos Csonkatorony kolostornak a maradványa. Jól megépített, hegyes tornyú, nagy kolostor állt ezen a helyen. Faragott kővel volt díszítve a kapufele, cifrán kovácsolt vasból volt a kapuja, vasrácsos volt minden ablaka. Jóval a magyarok bejövetel előtt már fennállott.

Abban az időben tótféle nép lakta ezt a tájat, de csak úgy szórványosan, mert kevesen voltak. Mindössze négy kis falut népesítettek be. Egy falujok a rétben volt, ezt Madarasnak hívták, mert pákászattal, madarászattal foglalkozott a lakossága. Egy másik falujok, Halas, a Berettyó partján feküdt, ennek halászatból élt a népe, ezért hívták Halasnak. Arra odébb, ahova a víz nem ért el, ott volt Ekés. Ez a falu szántott, vetett. Közbül esett a pásztorok szállása, Ostorod nevű falu. Ott, ahol a hegyek a síkkal találkoznak, volt egy városuk is a tótoknak, nagy kerek földvárral, ezt Grádnak hívták. Ebben lakott Ménmarót, a fejedelem. Kétméteres nagy ember volt. De volt is felesége éppen elég, összesen háromszázhatvanöt, ahány napból az esztendő áll. Könnyen eltartotta őket, mert gazdag ember volt. Ő építtette a kolostort is. Igaz, nem is volt több templom messze földön, csak ez az egy. Ebbe jártak az istenes tótok.

A kolostorban is tót barátok laktak. Két nagyon öreg, meg egy nagyon fiatal. A legöregebbiket Vendelius páternek hívták, a fiatalt Janócius fráternek. Az öregek már a kapun se mozdultak ki soha. Nem csináltak semmit egyebet, csak reggel, este imádkoztak, egész nep tanyázgattak, nyáron a napon, télen a meleg kemence mellett. Bibliát olvasgattak, meg nagy könyveket forgattak. Böngészték a régi írásokat. A fiatal azzal kezdte a napi teendőjét, hogy reggel harangozott, sepregetett. Azután kiment az érpartra halászni, a rétbe madártojást szedni. Ebédet, vacsorát főzött halból, tojásból. Este megint harangozott. Ő volt a mindenes, mert még nagyon fiatal volt, az álla se pelyhedzett. A feje búbját kellett csak borotválni. Hanem azt aztán a reszketős kezű két vénség mindig összekaszabolta. - Így éltek ők, jámbor békességben. Hanem egyszer aztán nagyot fordult a világ kereke! Mozgalmas napra virradtak a kolostor lakói.

Azzal kezdődött ez a mozgalmas nap, hogy reggeli harangozás után Janócius fráter vidáman újságolta, mit látott a torony északra néző ablakából.

- Gatály felől valami lovascsapat ereszkedik lefelé a Hamvasér partján. Mindenik lovasnak ölnyi íj a vállán, tegez az oldalán. Küszködnek a nád közt, gázolják a vizet, nehezen boldogulnak a süppedő lápon. Vissza azért mégse rettennek, nekivágtak a Hangás mocsarának.

- Ne örvendezz, fráter! - intették a megszeppen öregek.

- Mért ne örvendezzek?...Sok ember: vidámság. Népes gyülekezet tölti meg a templom perselyt.

- Balga beszéd, fráter! A sok nyilas háborúságot jelent!

- Messze vannak.

- De kolostorunk tornya is messzire ellátszik ám a náderdő felett! Vedd eszedbe, mi hírt hozott neménap a vándorló barát: Árpád vezér hujjogató hada átkelt a Tiszán, táltosaik nagy tüzet gyújtottak az abádi révnél. Vess keresztet, Janócius fráter, és mondjad velünk együtt: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, mindet!”

Egyre nagyobb vijjogó madárraj szálldosott, kóválygott a kolostor felett.

A madarak fenn szállanak,

Mert fészkükön nem nyughatnak.

Záram, Uram, erősítsd meg,

Ellenségtől oltalmazz meg.

A lehajló nap még nem bukott a nádasok mögé, a mocsarat, fertőket gázoló lovasok a kolostor elé érkeztek. A madarakat továbbűzte a paripák nyerítése, a kürtök rivalgása meg a hujjogatás, kiáltozás.

- Nyiss kaput, hé!

De nem várták, nyítják-e vagy se – kivetették a sarkából, és a betóduló lovasok elözönlötték a kolostor fallal kerített, vásártérnyi udvarát. Otthon érezték magukat. Legelébb is nagy tüzet csaptak az udvar közepén, s a sötétedő estében magasan fellobogó lángok igen megvidámították őket. Kérdezősködés nélkül meglelték a borospince ajtaját. A kolostor közelében, a Kárteleken volt a gulyaállás, onnan behajtottak egy nagy fehér ökröt, megnyúzták, levették a széles kapuról a keresztvasat, két végét ágasra tették, azon megsütötték. Hogy a jó bornak ágyat vessenek.

A kolostor lakói soha nem láttak még ilyen vidámságot. De a két öreg pátert mégse az egetvető kurjongatás, csuhajos nótázás meg a szilaj tánc, pajzán tréfálkozás botránkoztatta meg leginkább.

- Janócius frátert megszállta az ördöd! - ezen szörnyedtek el. Mert imádkozás helyett ilyenforma gajdra tátotta a száját:

Megjöttek a magyarok, szép jó estét kívánok!

Nem reszketett az ina, nem kötötte gúzsba a félelem. Nem az oltár zsámolyára borult, hanem a pogányok tüzénél sütkérezett. Együtt nevetett a szilaj legényekkel, akik etették, borral itatták, vállát veregették, s végtére még szablyát is szíjaztak csuhás derekára.

- Elkárhozol, Janócius! Te gonosz, te ördögök cimborája!... - kiáltozták a páterok, szapora keresztet vetve rá a távolból. De hiába, nem használt ez semmit. Kiáltozásukkal magukra terelték a figyelmet, s a jókedvű legények közrefogták őket, incselkedtek velük. Vezérük parancsa vetett véget a tréfának.

- A magatehetetlen két öreget hagyjátok békében! Ezzel a sihederrel akarok beszélni!

Vállukra kapva vitték elébe a bátor Janóciust.

- Sok itt a víz, hékás, mély a sár, sűrű a nádas. Mutass utat közte!

- Hova igyekszel, magyarok vezére?

- A legrövidebb úton, meg se állva Grádig.

- Ménmarót lakik ott, a nagy fejedelem.

- Lakhat ott holtáig, ha jól viseli magát. Ez a föld azonban mostantól fogva a mienk, nem az övé! Ezt a nagy kőházat neked adjuk, ha szót fogadsz, fiú!, Élhetsz itt békében!

- Térj magadhoz, Janúcius, ne engedj a kísértésnek, mert elkárhozol! - dörögte Vendelius. Hiába, intelmének nem lett foganatja.

Pirkadatkor a magyarok megfújták a kürtőket. A hamvadó tűznél útra készülődő seregben ott forgolódott Janócius is. Lóra segítették, és elindították maguk előtt. Nem látszott rajta, hogy bánkódna sorsa fordulásán. Karddal az oldalán, kihúzott derékkal, kipirult arccal ült a nyeregben, mintha éppenséggel lóra termett volna. Az öreg Vendelius mély megbotránkozással nézte, s átokra emelve két karját, úgy kiáltotta utána a kapuból:

- Magadra hagyatva élj e neked ígért kolostorban, te ördögök cimborája! Ne tudj meghalni, amíg állnak ezek a tömör falak!

Mire hosszú évek múltán visszatér Janócius, a magyarok építegették falvaikat a mocsár szélére.

A Sárrétje jó hely nekünk,

Ide azért elepedtünk

Szerep, Udvari, Nagybajom,

Nagyrábé, Gyarmat, Szeghalom.

Így következtek a falvak sorjában.

A két öreg barát akkor már nem élt. Az egyiknek még a neve is kiesett az emlékezetből. Janócius egyes-egyedül bolyongott a tágas kolostorban. Este, reggel most is harangozott, mint ifjonti korában. De bizony a harangszóra nem jött be senki. Így aztán ő menegetett ki a falvakba, s ha akadtak hallgatói, beszélt nekik a maga hite szerint. Segített a magyaroknak hálót fonni, halászni, vasat élezni, szántani. Részt vett örömükben, gondjukban. Kedvelték, becsülték ezért a magyarok. Ámde amikor megsokasodtak életévei, nem tudta már járni a falvakat, se a magas torony lépcsőit. Kérdezgették egymástól az emberek: „Vajon hogy van, mint van az öreg Janócius? Se nem látjuk, se a harangszót nem halljuk...” Így történt, hogy benépesedett a kolostor a harangszó hívása nélkül is. Sűrűn nyitogatták a magyarok a kaput, jöttek az öreg Janócius látására, istápolására. Panaszkodott nekik:

- Vágyakozom már örök pihenőre térni. De megátkozott engem Vendelius páter. Nem halhatok meg, amíg fennállnak a kolostor falai.

- Ki halott már ilyet! - csodálkoztak a magyarok. Sajnálták az öreget nagyon. Tipegni is nehezen bírt már, alig hallott, alig látott. Egyszer megkérdezték tőle:

- Lebontsuk ezt a nagy kőházat?

- Építsetek belőle templomokat falvaitok közepére.

Munkához látott a közeli falvak népe. Bontogatták a falakat. Tutajokon, bodonhajókon (csolnakokon) hordták el a széles, lapos téglákat, faragott köveket. Építgették a templomokat. Amikor a torony bontásához kezdtek, örökre elaludt az öreg Janócius. A torony tövében temették el, s hogy sírja nem maradjon jeltelen, meghagyták a torony egyik sarkát.” 

 

Szöveg és fotó (kivéve archív): Erdős Dániel
www.korosvidek.blog.hu
www.facebook.com/korosvidek
www.mfv.hu

 

 

Forrás:
  • Romhányi B. (2000): Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Budapest, Phyteas, 2000.
  • Kovács B. (1998): A világ közepe. Szerep község története. Szerk: Kovács Béla Sándor. Szerep, Alia Bt. 1998.
  • Mesterházy K. (1969): Szerep – Csonkatorony. RégFüz. 22
  • Mesterházy K. (1970): Szerep. RégFüz 23
  • Rabb P.: Szerep története. BME Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszék Műemlékvédelmi Szakmérnöki tanfolyam Magyarország történeti topográfiája
http://arch.et.bme.hu/arch_old/korabbi_folyam/11/11rabb.html
http://www.sarretikronika.hu
http://szerep.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

http://korosvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr6712118407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maradokapénzemnél 2017.01.13. 14:10:20

legalább valami kerítést tennének köré, nehogy megrongálódjon...

Körösvidék · www.korosvidek.blog.hu 2017.01.13. 14:35:38

@maradokapénzemnél: Az önkormányzat mindent megtesz a Csonkatorony érdekében. Évről-évre sikerül nekik mindig egy kicsit javítani a rom helyzetén. Tavaly például sikerült megvenniük a rom és környezete körüli kis parcellát. Régészeti lelőhely állagmegújító rekonstrukciója-projekten esett át és az önkormányzat úgy tervezi, hogy a „csonkatorony” fölé tetőt húz, körülötte pedig pihenőparkot alakítanak ki. Ehhez persze rengeteg pénz szükséges. Rajtuk nem múlik!