Régóta nem jelentkeztünk írásos anyaggal. Ezt a csendet szeretnénk megtörni Dr. Baji Mihály Dánfokról írt tanulmányával, amit több részben fogunk közzé tenni. Az anyag rövidített változata a Békési Kalendárium 2022. évi számában is megjelent. Köszönjük az írónak, hogy bizalmával megtisztelte a Körösvidék oldalát! Lássuk az első részt!

ELŐSZÓ

Dánfok, Békés Város várostestéhez csatlakozó, speciális szerepkörű településrész^[1], ahol a város hagyományos üdülőterületei alakultak ki, üdülőközponttal, stranddal.^[2]

Dánfokról mindenkinek a Kettős-Kőrös folyó, a kishajó kikötő, a szivornya, a fürdőzés, az 1979-ben a központi mosdóhelyiség és néhány faház felállításával létrehozott dánfoki ifjúsági tábor, a nyár, a napsütés, a sport vagy zenei programok, esetleg a szalonnasütés jut eszébe, pedig…

...„Az a 60.901 hold föld, amelyen ma Békés határa elterül, csak az utolsó 200 esztendő alatt került a község közigazgatása alá. A török-hódoltság előtt, egykor a megyének nevet adó várossal együtt, 16 község osztozott rajta. Bélmegyer, Csapegyháza, Csarna, Csatár, Dánfok, Détér, Gyúr, Hidas, Ika, Kis- és Nagykamut, Mető, Múrony, Szentmiklós és Verebes községek egy részének a neve, legalább is az eredeti formájában, ma még a határnevek közt sem szerepel s ha igen, a nélkül, hogy a területét művelő lakosság tudna róla, hogy valamikor önálló életet élő községek voltak.” olvasható Dr. Vitéz Durkó Antal Békés Nagyközség története című történeti és kulturális monográfiájában.^[3]

Maga Dánfok település kialakulásában fontos szerepet játszott megyénk névadó települése, Békés megalakulása, fejlődése, pusztulása, és újratelepülése…

BEVEZETÉS

Békés megye megalakulása:

A régészeti kutatások szerint a település mai területe lakott volt már az i. e. 5-4. évezredben (Körös-kultúra). Időszámításunk kezdetéig a neolitikum, rézkor, bronzkor állattenyésztő és földművelő népcsoportjai váltakozva lakták (a keletről az i.e. 7. században megjelenő szkíták, a nyugatról az i.e. 4. században betelepülő kelták), majd az i. sz. első évezredben állattenyésztő lovas nomádok követték egymást (szarmata-jazigok (2-4. század), hunok (5. század első fele), gepidák (5. század második harmada, avarok (6. század vége – 8. század)).

Békés megye kialakulásának módját és időpontját nem ismerjük: a honfoglaló magyarok a mai Békés megye területét a 9. század végén szállhattak meg. A megye- és az Alföld - területének kisebb-nagyobb foltjai a honfoglalás előtt is lakottak voltak. Az ide települők századokon át a hidrográfiai adottságokat hasznosították mind a települések megalapításában, mind a gazdálkodásban. A Körösök ártéri pereme és az ármentes térszín vonala volt a benépesülés, a megtelepedés helye. A Körösök víziútját jól lehetett hasznosítani mind a szállításban, mind a közlekedésben. Másrészt a két táj találkozási vonala jó lehetőséget biztosított a földműveléshez és az állattenyésztéshez is, ugyanakkor a halászat és a pákászat is századokon át fontos gazdasági tevékenység volt.[4]

A megye megszervezése I. (Szent) István uralkodása alatt indult meg intenzíven.

István király bajor mintára szervezte meg országa igazgatását a vár- és erdőispánságok laza szövevényéből kialakuló, összefüggő területi egységként funkcionáló, meghatározott határokkal bíró vármegyék (comitatus) szervezésével.^[5]

[A családi kötelékek mellett, a nyugati kereszténység adta orientáción túl Kristó Gyula Szent István király című művében (megjelent: Budapest, 2002.) az alábbiakban támasztja alá a német államszervezési mintán belül a Szent István által választott bajor mintát:

A vármegyei modellt István bizonyosan nem szolgai módon vette át a németeknél élő gyakorlatból, de magának a közigazgatásnak a bevezetésére német környezete sarkallta. Van azonban István korából egyetlen adat, amely arra mutat, mintha István egy vonatkozásban mégis engedett volna a német (főleg pedig a némettől e ponton különböző bajor) modellnek. Bajorországban a grófsági szervezet sokkal központosítottabb volt, mint a német, közvetlenül a bajor herceg fennhatósága alatt állt. Az 1009. évi veszprémi adománylevélben olyan intézmény halvány körvonalai sejlenek fel, ami szerint a királyi birtokok egy sajátos csoportja külön igazgatási egységet alkotott. István a veszprémi püspökségnek tett adományokat ugyanis megtoldotta egy „Füle nevű, Úrhidavár kerületében fekvő faluval”. E ma is létező, Fejér megyében levő település azonban nem a fehérvári ispán, hanem Úrhida várának ispánja alá tartozott. Későbbi adatok lebbentik fel a fátylat erről az ellentmondásról: István ugyanis a vármegye mellett külön szervezetet hozott létre azon királyi birtokok igazgatására, amelyeket egy-egy várhoz kapcsolt.

A pécsi egyházmegye felállítása ebben István megint bajor példát követett, ami jelentősen különbözött az általános német (Ottó kori) helyzettől. Bajor földön ugyanis erős volt a hercegi hatalom a püspökségek felett, a bajor hercegek nem juttattak saját püspökeiknek államkormányzati feladatokat. Az István által Magyarországon meghonosított egyházszervezeti modell ehhez a bajor példához igazodott: a magyar uralkodó magánegyházaiként tekintett püspökségeire, és nem vonta be a főpapokat a közigazgatásba.[6]]

Szent István koráig ugyanis Magyarországon nem volt közigazgatás, sőt a későbbi értelemben vett Magyarország sem létezett. A Kárpát-medence egyes részein különböző törzsfők gyakoroltak hatalmat saját törzsük népei meg esetleg más törzsfőktől elhódított népek felett. A lovasnomád elitek — amilyenek a magyar vezetők is voltak a 10. században — nem területek, hanem emberek felett uralkodtak. A népeket „összegyűjtötték", hatalmuk alá hajtották. A nomád társadalomban éppen ezért területi jellegű igazgatás nem létezett, a területi elvet, mint birodalomalkotó eszmét a nomád politikai berendezkedés ebben az időszakban még nem alkalmazta. (Ennek oka a lovasnomádok alapvető foglalkozásában, a lovak legeltetésében rejlik, hiszen az állatnak mindenkor biztosítani kellett a friss füvet és a vizet, ezek megszerzésében területi határok nem korlátozták őket.) A nomádok társadalomszervezési egységei a vérségi kötelékekkel egybefűzött nagycsaládok és nemzetségek (továbbá a nemzetségeket nagyobb egységbe foglaló törzsek) voltak.

Bizonyosak lehetünk abban, hogy Szent Istvánig a magyarok is törzsi-nemzetségi társadalomban éltek, amelyet családi kapcsolatok, patriarchális viszonyok tartottak össze. A döntő változásra 996-ban (István és a bajor herceglány, Gizella házasságkötésével), valamint az ezt követő években, évtizedekben került sor.

István király, amikor a közigazgatást megteremtette, területi alapú intézményt hozott létre, oda, ahol eddig a vérségi (rokonsági) elv érvényesült. A területi rendszer bevezetése szolgáltatta annak biztosítékát, hogy az állam a területi intézmények élére állított ispánnal végrehajtassa saját akaratát.

Szent István az egyházmegyék és a közigazgatási funkciót betöltő megyék (vármegyék) szervezését gyakorlatilag egyetlen kezdeményezéssel végezte. A gyér adatok ellenére is rendre kimutatható, hogy az egyházmegyék és a vármegyék területileg megfeleltek egymásnak, vagy úgy, hogy egy egyházmegye területén több vármegye létesült, s ez esetben a vármegye és az egyházmegye főesperessége esett egybe, vagy úgy, hogy az életre hívott püspökség területén egyetlen vármegye alakult. Az Alföldön mindkét eset megtalálható.

A megye kialakulásának elengedhetetlenül fontos feltétele volt a vár. Megyének (a vár megyéjének) azt a területet tekintjük, amelynek — nem földrajzi, hanem — igazgatási központjában a vár állt, és a vár körüli vidék alkotta a várnak a határát (szláv eredetű szóval megyéjét), azt a térséget, amelyre a várnak, mint adminisztratív központnak a fennhatósága kiterjedt.[7]

A király hatalma a királyi birtokon alapult: István a királyi birtokállományt kiterjesztette, a királyi vármegyeék kiépítésével valójában az egész ország területét hatalma alá vonta. Ezeken a területeken alakultak ki a királyi birtokok gazdasági és igazgatási egységei. A királyi birtokközpontok, királyi várak lakossága többféle elemből alakult ki: legelőkelőbb elemei a harcos elemek (miles), a katonáskodó várjobbágyok. A termelést, a királyi birtokok megművelését, vagy a vár és katonái számára szükséges eszközök gyártását a várnép végzi.[8]

A békési területen a királyi vármegye megszervezésére Vata 1046. évi leverését követően kerülhetett sor, vagy legalábbis az esetleg korábban — Vata és társai megkeresztelkedésével párhuzamosan — megindult folyamat ekkor vehetett nagy lendületet.

 A királyi vármegyék száma kezdetben 45 volt. István király idejében a honfoglaló nemzetségek birtokain, az ún. szállásbirtokoknak legtöbbjében azonban a feudális viszonyok csak lassan szilárdultak meg. Amikor I. (Szent) László és (Könyves) Kálmán királyok idejében megindul a keleti, délnyugati és északnyugati határvidékeknek megszervezése és ezeknek külső határáig tolják ki az egyházi és királyi igazgatás szervezését, a vármegyék száma mintegy hetvenre nő.

Mindmáig nyitott kérdés, hogy mindjárt a 11. század közepén létrejött-e Békés megye, vagy csak bizonyos idő elteltével szakadt-e ki a nagy területű s Békés mellett alkalmasint Zarándot is magában foglaló Bihar megyéből. 1203. évi adat még Békés szoros kapcsolatát mutatja Biharral, viszont az 1310-es évek első felében már bizonyosan önálló megye.^[9]

Békés vármegye első említése okleveles adatok alapján: 1327.[10]

A két Körös találkozásánál már a X. században fontos vár állt, amely a XI. században királyi megye székhelyévé vált. A vár alatti falu igen korán, legkésőbb a XII. században már vásártartási joggal bírt. A vár további sorsa ismeretlen, úgy látszik a XIII. században elpusztult; a falut a gyulai uradalomhoz csatolták. Ennek ellenére jelentős helység maradt, mert a XIV. században egész Békés megyében az egyetlen vásáros hely volt. Miután a gyulai uradalom túlságosan nagy volt, Békés Gyula mellett az uradalom második központjává lett.

A XV. század elején földesúri kúriát is építettek fel benne. Az 1333-35 közötti pápai adójegyzék, amelyben a békési plébános a legmagasabb jövedelemmel (15 garas adó) szerepel, bizonyítja, hogy továbbra is jelentős hely volt. Békéshez, mint központhoz valószínűleg az uradalomnak azok a falvai tartoztak, amelyekből a gyulai uradalom XVI.

századi felosztásakor a békési uradalom állt. Az 1405 óta oppidum-nak nevezett helység alaprajza sajnos ismeretlen.^[11]

[Fügedi Erik állításait fenntartással kell kezelni, mert a békési vár 10. századi létét sem régészeti, sem írásos források nem igazolják, valamint a királyi vármegye 11. századi megszervezése sem tisztázott szakmai körökben. Bár több szerző – köztük Blazovich is – 1405 évet jelölik meg a városi rang megszerzése, nem igazolható Békés oppidium rangja az 1405. évi adattal, mivel ott titulus nélkül szerepel. Az első, városi rangra utaló irat egy 1452-56-ból származó oklevél, amelyben Békés bíráját és 12 esküdtet említenek, ami egyértelműen a városi rangra utal.]

Az 1450-es évekre Békés mezővárosi szintre fejlődött, ezt a státuszt meg is kapta földesurától, erről az akkoriban kelt oklevelek tanúskodnak. Az első ilyen városi kiadvány 1452-1456. között kelt, említi János néhai bírót, valamint Eztragh Pál városi polgárt. Egy 1460 körül kelt királyi oklevél kifejezetten „civitas”-nak (a valódi város latin megfelelője) nevezi, viszont egy másik, 1464 körüli örökösödési szerződésben földesura csak „oppidum”-nak (=mezőváros) titulálja.^[12]

Dánfok megalakulásának előzményei:

Az Árpád-korban a várjobbágy-települések egy csoportja a vár körül egy napi járóföldön – 25-30 km – belül helyezkedett el (hogy katonai kötelezettségeiknek sürgős esetekben gyorsan eleget tudjanak tenni), míg más csoportjaik a vártól távolabb lelhetők fel. Györffy György figyelt fel arra az országosan kimutatható jelenségre, hogy a várjobbágy-telepek és a törzsi helynevek csoportjai egybeesnek, s utóbb e helyütt csoportosulnak a kisnemesi faluk is, példaként hozva Békés környékét is.

A várjobbágy-falvak kisnemesi falvakkal való megfelelésére egyébként korábban már Karácsonyi János is rámutatott: „Nem ok nélkül állítjuk tehát, hogy a Békés körül eső, később kis nemesi falvaknak ismert Ölyved, Csatár, Dánfok, Csarna, Bélmegyer, Kereki eredetileg mind várjobbágyfalvak voltak.^[13]

A várjobbágyok ugyanis utóbb, a XIII. században nagyrészt beolvadtak a köznemességbe. A várjobbágyok a földekből birtokokat kaptak (általában 2-4 ekealját, ehhez néha 1-2 mansio= szolga háznép is járt), amelynek fejében katonáskodniuk kellett és különféle szolgáltatásokat teljesíteniük.^[14] 

A várispánok vezénylete és bírói hatalma alatt állott várjobbágyokból – másokkal együtt – alakul ki a XIII. század folyamán a nemesség (nobilitas) rendje. A rend nem volt homogén: a XIV. századra a nemesség legfelső rétegét a megyei nagybirtokos nemesek alkották - akik vagyoni tekintetben közvetlenül az óriási birtokú bárók alatt állnak -, egyenként 10-40 faluval, családi várral (országosan mintegy 40-50 család).

Utánuk következnek a jómódú középbirtokos nemesek (benepossesionati nobiles), 4-10 faluval, 10-20.000 holdnyi birtokkal (országosan 400-500 család).

A középbirtokos nemességnél jóval nagyobb számú volt az egy-két falvas birtokos kisnemesség (mintegy 8-10.000 család).

A nemesség kétharmadát – különösen a későbbi korszakban – az egytelkes, ún. parasztnemesek, kurialisták (nobiles unius sessionis) tették ki, akik jobbágyokkal nem rendelkeztek, így maguk is kénytelenek földjüket megmunkálni. Életmódjuk a jobbágyokéhoz hasonló, ezért nevezik őket parasztnemeseknek.

A XV. században már a birtokadomány nélküli, pusztán címeres levéllel (litterae armales) történő nemesítéssel is találkozni lehet.[15]

 Folytatjuk!

Forrás:

[1]Békés Város Local Agenda 21. Fenntartható Fejlődés Helyi Programja. Békés, 2014. https://www.bekesvaros.hu/download.fcgi/1421_0_1_20140130R4P02.pdf

[2] Békés Város Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Településfejlesztés Stratégiájának megalapozó vizsgálata. Békés,2015. 109. oldal http://www.bekesvaros.hu/download.fcgi/3677_0_1_ITS_DA_Bekes_Megalapozo_Vizsgalat_vegleges.pdf

[3] Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939. 7. oldal

[4] Becsei József: Békéscsaba, Békés, Gyula és tanyavilágának településmorfológiája. Budapest 1983. 47. oldal

[5] Horváth Csaba Péter: Az Árpád-kori katolikus egyházmegyék kialakulása és területi változásai. Nyíregyháza, 2014. 12. oldal Történelmi Földrajzi Közlemények 2. évfolyam 1-2. szám

[6] Kristó Gyula: Szent István király Budapest, 2002.

[7] Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből. Szeged, 2003. 97-99. oldal Dél-Alföldi évszázadok 20.

[8] Csizmadia Andor – Kovács Kálmán – Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, 1991. 51. oldal

[9] Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből. Szeged, 2003. 108. oldal Dél-Alföldi évszázadok 20.

[10] Szabó Ferenc: A megyerendszer az Alföldön a középkortól napjainkig. Két és fél évszázad az Alföld történetéből. Szeged, 2008. 61. oldal Dél-Alföldi évszázadok 25.

[11] Fügedi Erik: Mezővárosaink kialakulása a XIV. században. 1972. Történelmi Szemle, XV. évf. 342. oldal

[12] S. Turcsányi – Seres – Mucsi – Szojka: Fejezetek Békés Város történetéből. Békés, 2019. 60. oldal

[13] Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula, 1896. 39. oldal

[14] S. Turcsányi Ildikó: A békési vár. Városunk jelentősége a középkorban. Békés, 2008. 21-22. oldal

[15] Csizmadia Andor – Kovács Kálmán – Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, 1991. 87. oldal