Folytatjuk dánfoki kalandozásunkat! Az első részben áttekintettük Békés megye, majd Dánfok megalakulásának előzményeit. A második részben utána jártunk Dánfok elnevezésének, megnéztük Dánfok földrajzi elhelyezkedését és áttekintettük Békés és környékének vízrajzát. A harmadik részben sorra vettük a fontosabb történéseket az alapítástól a török megszállásig. A negyedik, befejező részben a török megszállás korát, majd a kiűzés utáni évekbe kalauzoljuk vissza olvasóinkat. Az anyag rövidített változata a Békési Kalendárium 2022. évi számában is megjelent. Köszönjük az írónak, hogy bizalmával megtisztelte a Körösvidék oldalát! Lássuk a negyedik részt! 

A török veszedelem torkában:

Békés megyét a Délvidék 1552. évben kezdődő török hódoltsága juttatta először kiszolgáltatott helyzetbe. Gyula vára egymagában nem tudta már megvédeni a hadjárások és a török portyák pusztításaitól; gyakorivá vált a lakók elmenekülése, délről mind több jövevény érkezett. A kisnemesi települések mind a Fehér- és Kettős-Körös közelében csoportosultak.

Gyula várának török elfoglalását megelőzően a török terjeszkedés folyamatos fenyegető veszélyt jelentett. A török becsapások számos falvat elnépteleníttettek, közülük azonban nem egy még a török veszedelem közvetlen szomszédságában is újratelepült. A török megszállta terület határain túl megjelentek a török adószedők, akik elkészítették saját adólajstromukat (defterüket), listába foglalva a felkeresett falvakat és azok lakóit. E települések általában véve még nem tartoztak török fennhatóság alá, így adóztatásuk se járt többnyire sikerrel.

Mindenesetre jelzi a defter az igényt arra, hogy a török katonai értelemben kiterjessze uralmát a területre, s fegyveres támogatás birtokában lehetőség nyíljék a falvakat rendszeres adóztatására. Az 1557-1558-ban készült defter a mai Békés megye területén fekvő legtöbb helységet tartalmazza, immár besorozva azokat a török közigazgatási rendszerbe, amelynek alapegységét a náhije, nagyobb átfogó intézményét pedig a szandzsák alkotta. A Békési Náhijében „Dánfok (Damokok) új falu, 4 ház…” megjegyzéssel szerepel.

A TÖRÖK MEGSZÁLLÁS KORA

Kezdeti időszak:

Ennek az időszaknak a történetére igen jellemző, hogy az írott források korábbi gyarapodása megállt, sőt olyannyira visszaesett, hogy hiányukból eredően a rendelkezésünkre álló adatok a korszak pontos ismeretéhez sem nyújtanak elegendő segítséget. Az írásos dokumentumok megfogyatkozása nyilvánvalóan a korábbi közigazgatási szervezet megszűnésével, az addigi földbirtokosok elmenekülésével, a középkori magyar földesúri jogrend felbomlásával, illetve a török uralom állandósodásával függ össze. Mivel adatok leginkább az adóösszeírásokból maradtak fenn, Dánfok falu életére ezekből következtethetünk.

Gyula várát 1566. szeptember 2-án elfoglalták a törökök, ekkor került Békés városa is török uralom alá.

A megszállt terület nemessége — a legnagyobbaktól a legkisebbekig — szinte egy emberként ragadott vándorbotot és keresett menedéket a királyi Magyarországon vagy Erdélyben.

Mivel a török megszállás előtti forrásokban részben vagy egészében kuriálisnak jelölt települések közül Csatár, Dánfok és Endrőd lakói is szépszámmal szerepelnek a 17. század eleji határviták tanúi között, joggal feltételezhetjük, hogy már a 16. század második felében is ott laktak.

Gyula török elfoglalása után 1567-ben elrendelték a gyulai szandzsák összeírását. A gyulai szandzsák területéhez tartozott a gyulai, az aradi, a békési, a zarándi és bihari náhije (mondhatni járás) területe. Dánfok a békési náhijéhez tartozott:

„126. DÁMFOK falu, a nevezetthez tartozik.

1567-ben: Búza Lőrinc nős, fia János nőtlen, fia Mihál nőtlen, Mónár Anbrus nős, van 135 juha, fia Ferenc nőtlen, Dimitre György nős, van 280 juha, fia János nőtlen, fia Matiás nőtlen, Gyemefi* Miklós nős, van 113 juha, fia Dimitre nős, fia Gergör nőtlen, fia Petre nőtlen, fia Balás nőtlen, fia Bernád nőtlen, Nagy Benedik nős, fia Anbrus nőtlen, fia Tomás nőtlen,
Zu János nős, fia István nőtlen, fia Benedik nőtlen, Bakicsi László nős, Karis János nős, fia Balás nőtlen, testvére Pál nőtlen, fia István nőtlen, Bűr Lőrinc nős, fia János nőtlen, fia Miklós nőtlen, fia Gergör nőtlen, Forró Benedik nős, fia István nőtlen, Budai Mihál nős, van 40 juha, fia Lőrinc nőtlen, Borsodi Sebestyén nős, van 70 juha. A családok száma: 12.

1579-ben: Baros János nős, fia Bálind nőtlen, testvére Tomás nőtlen, Feketi* Gergör nős, van 200 juha, testvére Petre nőtlen, testvére Balás nőtlen, testvére Bernád nőtlen, Dáki László nős, testvére János nőtlen, Kis György nős, testvére István nőtlen, testvére János nőtlen, Mónár Gergöl nős, Nagy Anbrus nős, testvére Tomás nőtlen, Zul Máté nős, Mónár István nős, testvére Mónár Andriás nőtlen, Szabóó[!] Ignád nős, fia Tomás nőtlen, testvére Bálind nőtlen.

A családok száma: 9.

A jövedelem: 1567-ben           3048                1579-ben                                1850(!)
kapuk száma 12, ötvenével    600                  kapuk száma 9, ötvenével      450
búzatized 110 kile                  1100                 bárány tized 30 kile                 330
kevert tized 30 kile                 150                   kevert tized 5 kile                    30
báránytized adója                   638                  búzatized                                 220
kender- és káposztaadó         25                    kender- és káposztaadó          30
méhkasadó                             50                    méhkasadó                             400
sertésadó                               100                   sertésadó                                200
menyasszonyadó                   15                     menyasszonyadó                   15
hordóadó                                30                     hordóadó                                15
tűzifa- és szénaadó                240                   tűzifa- és szénaadó                225
esetleges büntetéspénzek     100                   esetleges büntetéspénzek      50”

A török összeírása szerint 1579-ben a békésiek gabona-, kender-, szőlő- és zöldségtermesztés mellett birka- és sertéstenyésztéssel, méhészettel és halászattal foglalkoztak és 551 kapu után fizettek adót a töröknek.

1579-ben a török összeírása szerint a békésiek gabona-, kender-, szőlő- és zöldségtermesztés mellett birka- és sertéstenyésztéssel, méhészettel és halászattal foglalkoztak és 551 kapu után fizettek adót a töröknek.
A lakosok természetesen, különösen a határmenti területeken, a tímárbirtokosok esetleges biztatása nélkül is igyekeztek elmenekülni az adófizetés, illetve az összeírás elől.

[A bemondott családnevek félreértése, rosszul hallása, sajátságos írásmóddal történt feljegyzése miatt nemcsak a török, hanem az egykorú magyar összeírások olvasása sem mindig problémamentes: lásd fentebb Gyemefi, Feketi, Szabóó családnevek.]

Békés megye helységeinek többsége ugyanis az 1579/80. évi (a továbbiakban 1580. évi) törökadóösszeírás szerint jelentős számban lakott volt, s a töröknek nagy összegű adókat fizetett.

Az adóösszeírásban ismertetett 73 helység közül több olyan is szerepel, amely a gyulai vár 1561. és 1565. évi urbáriumaiban nem volt megtalálható, viszont több olyan helység hiányzik, ami pedig ott még megvolt.

A tizenöt évvel korábbi magyar összeírásokkal való összehasonlításból annyit azonnal megállapíthatunk, hogy 1580 körül Békés megye középkori települési szerkezete bizonyos lakosságszámbeli eltolódásokkal teljes egészében helyre állt, s véglegesen csupán 6 - 8 helység pusztult el. A békési náhije területén 73 összeírt helység közül 69 lakott és 4 lakatlan volt, ezenkívül 8 puszta került feljegyzésre, amelyeket valamely szomszédos falu lakói művelték. 1580-ra a családok száma csökkent, mégpedig valószínűleg az 1566. évi gyulai várostrom következményeként.

Dánfoka 9 db hane, 9 db kapu, 1.850 akcse földesúri adó összege”

Vidékünkről a török elől jórészt elmenekültek a korábbi magyar birtokosok - „….a dánfoki Bekfy és Hencz ….családok tagjai később, pl. a XVII. században is, itt éldegélnek megyénk területén.”[3] -, viszont tulajdonukról továbbra sem mondtak le, s itteni birtokaikra folyamatosan igényt tartottak. Az adókat természetesen ezzel együtt ők is mindenkor be akarták szedni, amikor csak lehetőségük volt erre. A hódoltság területén élő falvakban általános lett az a helyzet, hogy ugyanazon településnek több tulajdonosa is volt. A magyar és török adóztatás ellenében viszont a lakosság minden egyes adóbeszedés alkalmával megpróbálta a kettős elnyomást túlélni: félrevezették az adóösszeírókat, kijátszották egymás ellen földesuraikat és a török harácsszedőket. Állandóvá váltak ezért a katonai portyázások, a zsákmány- és fogolyszerző támadások.

A mindennapokban érezhető örökös bizonytalanság és fenyegetettség fokozatosan eredményezte a környék elnéptelenedését.

Súlyosbította a helyzetüket még az a körülmény is, hogy a bizonytalan politikai helyzet miatt, kóborló katonák élve a teljesen áttekinthetetlen zűrzavarban a kedvező alkalommal, hol egyik, hol másik földesúr dézsmaszedőinek adva ki magukat, zsarolták a községeket.

A törökök uralmuk megszilárdítása érdekében Békésen és Szarvason palánkfallal körülvett erődítést építettek, ennek pontos évét azonban nem ismerjük: a források 1584-ben, illetve 1587-ben említik a békési palánkot és a palánkbeli török lovasokat. Az 1590-9l-ben készült török zsoldösszeírás szerint az őrség létszáma 238 fő volt.

 A tizenötéves háború kora:

A folyamatot a tizenöt éves háborúnak nevezett hadviselés (1593—1606) még inkább meggyorsította, s a maga pusztításaival mintegy teljesen meg is pecsételte: 1595. október 24-én Gyula védelmében maga a török, Ömer gyulai szandzsákbég a békési palánkot felégette, felszerelését Gyulára vitette.

1596-ban elõször Miksa fõherceg seregei – mint ellenséges területet – feldúlták Gyula környékét, még ugyanebben az évben a temesvári beglerbég segítségére érkezett tatár csapatok ismételték meg a pusztítást: „…A tatárok, hogy rettegett megérkezésükkel mind az erdélyieket, mind a magyarokat megrémítették, a Körös (Chrysio) és Maros közé zárt vidéket….a béke ürügye alatt hirtelen elpusztították, és a töröknek hódolt lakosokat részint levágván, részint rabláncra vervén, azon egész tartomány fő helyével, Békéssel (Bekesio) együtt kegyetlenül feldúlták…”

Az 1596. tavaszi a tatárdúlást követően Békés és környéke egy ideig bizonyosan lakhatatlanná vált. A palánk felégetése és a tatárdúlás után nem sokáig állhatott lakatlanul a település, az erődítést azonban már biztosan nem építették újjá, bár a török jelenléte folyamatos lehetett a XVII. században.

Két évvel késõbb az addig kevesebbet szenvedett Sárrétet dúlta fel egy tatár csapat, 1600-ban a hajdúk rabolták ki Gyulát.

A tizenötéves háború után:

A tizenötéves háború utáni időkre általánosan jellemző az elpusztásodás gyors kiterjedése, a lakosság számának csökkenése és elfutása, amelynek természetes velejárója az emberhiány lett. A mezőgazdasági árutermelés munkaerő-szükségletének kielégítetlensége következtében egyes művelési ágazatokban, mint a gabonatermelésben, visszaesés következett be. A XVII. században a szántóművelés helyébe az állattenyésztés, halászat stb. lépett, az emberek lehetőségük szerint hol halászattal, hol csikázással, hol kaszálással, hol marhajárással vagy vadászással éltek meg. A kevés számú lakosság következtében a szántóművelés kiterjesztésére nem volt lehetőség a hódoltsági területen, ezért a földbirtokosok itt inkább különféle haszonvételekre fektették az adóztatásban a fő súlyt, s az egyes újonnan telepített falvak esetében a földesúri adózást készpénzben kérték be.

Ebben az időben pusztult el s néptelenedett el végleg például a nagy múltú Décse, Fövenyes, Alabián, Apáti, Eperjes, Szánna, Csejt, Dánfok, Diter, Edeles, Ege, Gyúr, Ölyved, Verebes és Szőlős, melyeknek története szinte kivétel nélkül több mint fél évezredes gyökerekből táplálkozott, s melyek alapvető meghatározói voltak megyénk középkori történetének….bár meg kell jegyezni, hogy 1620-ban békési határjárásra kerül sor:

„jelenvalo 1620-ik esztendőben Sz. Iván havának 10-ik napján Váradon………., egy felől az vitézlő Verős Márton sarkadi kapitány, más felől pediglen az vitézlő Nádudvari János, és Cossai Márton, egyenlő akaratból jelentvén, hogy ő nekik Békési es Dobozi Határ felől volna néműnémű egyenetlenségek, és egymás között való ellenkezések mely felől mivelhogy egymás között meg nem egyenesedhettek volna, egymás akaratyábúl mind a két Fel bizonyos Embereket meg esküttettenek volna, és kérének, azon bennünket, hogy azokat a Tanu vallásokat megolvastatnánk szorgalmatosan, és a Tanúk vallása után a miképpen Mi a dolgot Törvény szerint eligazítanók, semminémű hosszú pörrel kőltségel és fáradságal nem bántanák egymást, hanem azzal tellyeségel megelégednének és ahoz tartanák magokat.

1. Testis Ladislaus Bekfi nobilis de Danfok annor 70. juratus
2. …….
3. Testis Georgius Hencz nobilis Dánfokiensis annor 53 juratus”

1650-ben pedig Kenéz Mihály, Farkas János és Kis Mihály esküdtek jelentek meg, mint dánfoki nemesek Sarkadon özv. Teleki Jánosné beiktatásán.

Az elnéptelenedett pusztákat nagyobb helységek szerezték meg bérletként vagy tulajdonba, s formálódtak a tágas határú, új típusú mezõvárosok.

1656-ban Török Bálint szendrői kapitány a maga, továbbá Gergelylaky János és valószínűleg a valamikor dánfoki nemes ember, Bekfi Bálint számára Dánfok, Félhalom, Kamut, Endrőd falukat és Borosgyán pusztát kérte Wesselényi Ferenc nádortól:

„Egyik-másik, Ónodon, Szendrőn szolgáló, de dánfoki származású nemes hírét vitte a kis falu létezésének a fölvidékre, s Török Bálint szendrei kapitány szemet vetett rá. 1656-ban Dánfok egyrészét elkéri Vesselényi Ferencz nádortól a maga, továbbá Gergelylaky János és Bekfy Bálint számára.1663-ban pedig Gergelylakyval együtt megveszi Szabó Bálintnak Dánfokhoz, a borosgyáni és a muronyhelyi telekhez való jogát s egyszersmind bebizonyíttatja, hogy Beksy Sándornak a borosgyáni pusztához meg Muronyhelyhez semmi joga nincs, hanem csak visszaélésből használja.”

A fenti adományozás Haan Lajos leírása szerint:” Ezek a törökvilág alatt valószínűleg itt hagyták birtokaikat, mert már 1656 eszt. a falut Vesselényi Ferencz nádor és kir. helytartó Felhalom, Kamut, Endrőd falukkal és Borosgyán pusztával együtt Gergellaky Jánosnak, Török Bálintnak és Bekffy Bálintnak adományozta, kik a török háborúk miatt az ónodi várban longa manu igtattak be ezen birtokaikba.”

Az adományozás megtörténte után 1663-ban az új birtokosok megvették bizonyos Szabó Bálintnak Dánfokhoz, a borosgyáni és murvahelyi telekhez való jogát is.

Az időszak állapotait jól mutatja az alábbi, megmaradt korrajz: Bökönyi Mátyás békési lakos 1667. évi levelében így rajzolja meg a Békés megyei állapotokat: „…annyira jutottunk az sok tolvajok miatt, hogy az szegénység az hol lakik, itt ott valami keveset szántanak, többire csak kertünk alatt, de külömben ki nem mehetnek, hanem fegyveres kézzel őrizik magokat.”

1685-től tíz éven át ismét harcok folytak Békés környékén, a gyulai török őrség kiéheztetése miatt teljesen kitelepítették a lakosságot. A középkori településszerkezet és maga Békés, és környéke is ekkor pusztult el végérvényesen.

A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN

A gyulai vár és a város 1695 januárjában szabadult fel a török uralom alól, így új korszak kezdődött megyénkben. A dél-alföldi, korábban hódolt megyékre a nagyméretű pusztulás, elvándorlás, birtokkobzás következtében igen nagy birtokosfluktuáció és viszonylag kevés helyben maradó birtokos volt a jellemző. A török pusztítása olyan nagymértékű volt, hogy alapvetően megváltoztatta a megye egész települési rendszerét: viszavetette a városiasodást, megyénk népét csaknem teljesen elpusztította, vele együtt a településeket is. A megmaradt „..községek lakossága is jóformán nomád életet élt, hol itt, hol ott lakott, többnyire földalatti kunyhókban, vagy úgynevezett putrikban….”.

A népesség csökkenése, a falvak pusztulása azzal a következménnyel járt, hogy az egykor vízjárta helyek és mélyebb területek vízelvezetéséről nem gondoskodtak, és így a lápos területek növekedtek: hóolvadás után, vagy áradáskor, nagy esőzések idején mocsárvilággá váltak.

Szita László szerint 1566-ban, Gyula elfoglalásának idején 70 falu volt Békés megye területén. Amikor a császári csapatok megjelentek e térségben, már csak 26. A térség falvainak csaknem kétharmadát a tatár és török betörések, portyák pusztították el. A Körösök vidéke további pusztulása a folyamatossá váló portyák, majd a blokádháború következménye volt. Ezentúl a haditelepítések során főleg Hajdú és Szatmár vármegyékbe irányította a császári hadsereg a megmaradt lakosságot.

1697-ben a Bekfi család lépéseket tett, hogy Dánfokot visszaszerezzék - mert mint fegyverrel visszahódított terület először katonai közigazgatás alatt állott -, de a katonai ügyész véleménye alapján igazolniuk kellett volna leszármazásukat, és a birtokadományozást, de ezt megtenni nem tudták.

A törökök kiűzése után a megye szinte lakatlan volt, a birtokos földesurak a szomszédos vármegyékbe húzódtak. A birtokukhoz való jogukat igazoló iratok megszerzése – még ha azok nem is pusztultak el – nagy nehézségbe ütközött. Előfordult, hogy a császári igazoló bizottságtól póthatáridőt, vagy határidő hosszabbítást kértek. „Hasonló módon próbálkozott a Török, Zólyomi, Teleki, Bekfy, Szél, Kovács és Bercsényi család birtokainak visszaszerzésével, de a sok formaság, leszármazás igazolása, a birtokba beiktatási irat felmutatási kötelezettsége miatt nem sikerült birtokaikat visszakapniok.”

Karácsonyi szerint „…a királyi ügyész véleménye alapján a bizottság utasította őket, hogy igazolják leszármazásukat az adományosoktól, továbbá azt, hogy békésmegyei birtokos iktatta őket az említett javakba.”

Békés újraéledését 1698-tól számíthatjuk.

A felszabadító harcok pusztítása következtében Dánfok is újra néptelenné lett egy időre, de 1699-ben ide is visszatértek a lakosok, hogy megkíséreljék a falu újraélesztését. Az 1700-as évek elején Dánfokon is újra megszerveződött a község és az egyház.

Ez a kísérlet csak néhány évig tarthatott, mert 1731-ben idős békési emberek húsz házacskának a helyét tudták megmutatni, de azt állították, hogy a 27 évvel ezelőtti pusztuláskor mindössze 5-6 család lakott itt. „A mocsaras, vetetlen térségben alig húsz házacska helyét lehetett megszámlálni, és mintegy 200 állat legeltetésére volt alkalmas. A rác dúlások idején a dánfokiak is mind beköltöztek Békésre.”

A török kiûzése után még 31 településre visszaszivárgott a régi lakosság egy része, ám a Rákóczi-szabadságharc utáni négy évben már csak 9 helység települt újjá: nem segítette az újratelepülést, fejlődést az sem, hogy a Rákóczi szabadságharc idején, 1705-ben a Habsburg hűségen lévő, Gyulán tanyázó rác (szerb) – „Kiba és Tökölyi ráczcsoportjai” - szabadcsapatok faluról falura járva kifosztották a védtelen lakosokat, aztán felgyújtották a falukat. „1703-ban a II. Rákóczi Ferenc ellen felbújtott rácok végigdúlták Békés megye újonnan benépesült falvait és ….az istentelen rácok nem kedvezvén sem ifjaknak, sem véneknek, sem asszonyembereknek, sem cigánynak, sőt még a gyermekecskét és csecsemőket is fegyverre hányták….”

„…a mit a török meg kímélt, azt az XVII. század elején ide becsapot és egész 1705-dik esztendeig itt garázdálkodott, ezen vadráczok juttatták végínségre ezen vármegyét. Ezen rabló csoportok faluról falura ártak, és minek utána a védtelen népet mindenéből kifosztották volna, azután rendesen rájok gyujtották a falut, ígypusztult el, Bélmegyer, Berény, Csatár, Dánfok, Endrőd, Félhalom, Gyarmat, Gyoma, Kamut, Ladány, Öcsöd, Szeghalom, Vésztő, Orosháza, Szentandrás, Kígyós, Varsánd.”

„Így pusztultak el a ráczok által Bélmegyer, Berény, Csatár, Dánfok, Endrőd, Félhalom, Füzesgyarmat, Gyoma, Halásztelek, Kamut, Kétegyháza, Ladány, Mezőmegyer, Öcsöd, Ölvöd, Szeghalom, Varsand, Vesze, Vésztő, Orosháza, Szentandrás, Ege, Harang, Kígyós, Királyság, Szentmiklós, öszvesen 26 község.”

„A rácok által elpusztíttatott református helyeket, minéműek voltak Dánfok, Csatár, Ölvöd, Vésze, Királyság, Kígyós, Halásztelek, Batida, Kamut, Megyer, Bőd, nem engedték többé felépíteni.

Békés megyében 1715-ben, a megye újjáalakulásakor, zömében Debrecenből és környékéről származó, református vallású nemesekből szerveződött a tisztikar. Éppen ezért sokkal jobb volt itt a protestánsok helyzete, mint a Dunántúlon és az ÉNY-i részeken, mert pl. háborítatlanul építhettek templomokat. 1722-ben a református tisztikar ugyan menesztve lett és helyettük katolikusok jöttek, de ők sem háborgatták a protestánsokat. Annál is inkább nem, mert a megye zömének földesura (Harruckern báró) nem támogatta a vallási türelmetlenséget, már csak birtokának sikeres benépesítése érdekében sem. A Habsburg udvar ellenreformációs egyházpolitikája, az ennek jegyében hozott országgyűlési törvények és királyi rendeletek ekkor - legalábbis elvben - kizárták a nyilvános protestáns vallásgyakorlat lehetőségét a töröktől visszafoglalt országrészben!

1701-ben megjelent egy királyi rendelet, amely szerint: 1./ a töröktől visszahódított területen egyedül a római katolikus vallást szabad gyakorolni; 2./ a korábbi végvárakban -melyek krtikuláris helyeknek számítottak- a protestánsok nyilvános vallás gyakorlása nem érvényes; 3./ a katolikus egyházból a protestánsokhoz visszatérőket, mint esküszegőket kell üldözni.

A tárgyalt időszakban tehát Békés megyében a protestánsok elvileg egyetlen templomot sem tarthattak volna meg, mert a települések egyike sem volt artikuláris hely. Az ún. nem artikuláris helyeken lelkigyakorlatot, istentiszteletet csak az illetékes római katolikus plébános tarthatott hivatalosan. A protestánsok még panaszjogukat is elvesztették. A protestáns vallásra való áttérés szigorú büntetést vont maga után.

Az általános és súlyos elnyomás végül is a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcba torkollott.

„Az elszéledt lakosok a Rákóczyforradalom után ismét megszálani kivánták Dánfokot, de ezt a helytartó tanács meg nem engedte.”

Mivel az újratelepülés idején kisszámú népesség ült meg nagy területeket, ritka szövetű településhálózat alakult ki. A településhálózat csomópontjai a nagy határú mezõvárosok lettek. A korabeli megye települései közül hét – Békés, Csaba, Magyargyula, Németgyula, Szarvas, Gyoma, Füzesgyarmat – szerezte meg a mezõváros jogállást. E települések mellett mezõvárosi funkciókat látott el Mezõberény és Orosháza is. A nagy kiterjedésû határokban tanyák keletkeztek, illetõleg a késõbbiekben nagyobb területek kerültek át majorsági kezelésbe. Békés megyében a mezõváros–tanya településszerkezet tipikusnak tekinthetõ. Már a XVIII. században szállások jöttek létre a települések határában: a II. József korában készített katonai felvétel tanúsága szerint például Békés határában 243 szállást regisztráltak.

„Hatalmas, nagy határán ezen új, immár harmadik Békés ezentúl akadálytalanul emelkedhetett. Első ismert bírája volt 1714-ben Gellén Mihály; jegyzője Dobi János. Vezetésük alatt Csatár, Dánfok, Murony, Csarna, Verebes, Détér elpusztult falvak határait mindjárt 1711-ben elkezdték használni a lakosok.”

A békési jobbágyok a város közelében elnéptelenedett falvak határait is használták: „Dánfogot, Kamutot, Borosgian nevű pusztákat penighlen minthogy az előtt is árenda nélkül mi birtuk, most is azonképpen senkitől sem árendálván bírjuk….”- mondta Borbély Mihály békési öreg nemesember 1728-ban.

A Békés melletti kis falvak lakatlanok maradtak, határuk műveletlen volt, a nagy legelővé vált határ elsősorban az állattartásnak kedvezett. A falvak határa megnövelte a város határát, lakosainak nagyrésze is a városban talált új lakóhelyet. A környező elpusztult falvak is sorra a központi szerepkörű településekhez integrálódtak, így Békéshez Dánfok, Détér, Gyúr, Hidas, Kamut, Murony…

1731-ben a hivatalos kiküldött Dánfokon 20 viskóhelyet és nyomot fedez fel, de a tanúk azt vallják, hogy a török világban csak 4-5 gazda lakott itt. „Régtől fogva lakott helynek számított, emlékezetük szerint nem volt földesura, hanem határát közösen bírták lakosai. Kiterjedése hosszában egy és fél, szélességében majdnem egy és negyed órai út volt. A legelőjén kívül más jövedelme nincs. Területe mocsaras, vethetetlen (szántóművelésre nem alkalmas), posványos, salétromos is. Ezért nem több, mint 200 állat legelhetett rajta összesen. A rácok pusztítása után lakosai beköltöztek Békésre, és ott is maradtak.” 1731-ben két köztiszteletben álló idősebb békési és egy gerlai lakos egyöntetűen állította, hogy Dánfok az utolsó menekülés idején néptelenedett el. Az eredeti magyar szöveg ugyan nem áll a rendelkezésünkre, de a latin fordítás alapján is valószínű, hogy a megnevezett települések lakói – Békéshez hasonlóan – II. Rákóczi Ferenc fejedelem parancsára, tehát a kurucok miatt voltak kénytelenek elmenekülni.

A fentieken túl a vármegye vizsgálata során - Békés vármegye vizsgálata Kamut, Dánfok, Csatár és Borosgyán hovatartozásáról (Békés, 1731.) - Kovács Mihály, 65 éves békési lakos elmondása szerint Dánfok valamikor lakott volt, Békéstől különálló volt, csak nemrégiben néptelenedett el, mintegy 20 kunyhó állt rajta. Korábban – részben – Borosgyán is Dánfokhoz tartozott. A település elnéptelenedése után a mezőváros lakosai egyszerűen elfoglalták területét, és azt háborítatlanul használták, birtokolták.

A fentieket erősítette meg Tarr Pál, 63 éves békési lakos, azzal a kiegészítéssel, hogy Dánfoknak saját földesura volt. Nyékos István, 97 éves gerlai lakos nemcsak arra emlékezett jól, hogy Dánfok lakott és különálló település volt, a környező településektől független, hanem még jól ismerte lakosait is.

Egy ugyancsak 1731-ben készült összeírás a következőket mondja a falu határáról: „Danfokh, Békés városának Délfelől való részén által a Malmon a Körös Parton bizonyos hát, az hol Békési lakosok régtül fogva káposzta földnek éltek, most is élik, mint egy körösnek való Szigettye, a kit Török Világban négy-öt gazda lakott, különvaló independens (független) lakosok voltak a Békésiektül, de semmi bizonyos határát, extentióját (kiterjedését) nem mutathatták és tudhatták….”

Az 1733. március 12-i latin nyelvű, 15 oldalas urbáriumban - melyet a Magyar Kamara számvevősége készített a puszták területén lévő szántó, kaszáló, legelő becsléséről – Dánfok jellemzése: kicsi határa van, jövedelme csak a legeltetésért fizetett árendából származik.

1736-ban ismét szerepel Dánfok neve hivatalos dokumentumban: III. (Habsburg) Károly király Harruckern János Györgynek adta a lakatlan, puszta birtokot:

„Wien, 1736 január 17.
III. Károly király báró Harruckern János György békésmegyei főispánnak.
Gyula és Békés, valamint a 14 békésmegyei falut és 12 tanyát magában foglaló gyulai uradalom kiváltságlevele.
Illa quidem quatuordecim corporea loca seu praedia, utpote : Donáth, Szent László, Tőke, Hekéd cum parte Derekegyháza, quae ad oppidum Szentes ; Baboczka et Fejéregyháza, quae ad pagum Eötsöd, diverticulum Tőgye, quod ad possessionem Endréd ; diverticulum Torda et praedium Kis-Környe, quae ad possessionem Szeghalom, Kamuth, Danfok et Csatár,…”

Dánfok határát a 18. században részben a békésiek, részben a gerlaiak használták. Később az egész határ Békés határába olvadt. Földrajzi érdekesség, hogy Gerla 1769. évi határjárásakor „Dánfok hegy” elnevezésű területre, mint fontosabb határjelre hivatkoznak, mely a folyómeder egyik szakasza volt.

A terület Békés város 1771. augusztusi urbáriumában, mint úrbérbe adott szőlők vannak nyilvántartva.

A XVIII. századi felmérések alapján „Danfogh”, mint prédiumnak nevezett, elpusztult falvak maradványai közt kerül felsorolásra.

Úrbérrendezés idején, 1771-ben már nagyon jelentős területeken termeltek szőlőt a békési határban: Dánfokon 106 kapán szőlőt műveltek 1770-ben.

Mária Terézia uralkodása idején került sor az úrbéri viszonyok rendezésére: 1770-ben Siklói Andrássy István helytartósági tanácsos személyében királyi biztos került kinevezésre az úrbéri telkek meghatározására és az úrbéri szerződések megkötése végett. A megye aztán egy bizottságot küldött ki, hogy osztályozza a földeket, és összeírja a községeket. Ez a bizottság 1770-ben meg is kezdte működését, 1772-ben hirdette ki a megye a munkálatok eredményét. Békés esetében érdekesség, hogy Dánfok külön számított.

A pusztáknak még jobbágyfaluhoz hasonló korlátolt jellegű igazgatása sem volt, teljesen a földesúr joghatósága alatt állottak. Ilyen puszták voltak Békés körül Csatár, Dánfok, Verebes, Gerla, Borosgyán, Murvahely, Nagykamut, Gyúr.

A Harruckern féle telepítés eredményeként sorra népesedték be a falvak és városok, ennek ellenére a XIX. század közepéig az ország legritkább népességű megyéje maradt, 5 mezővárosával és 15 falujával. Viszont a meglevő falvak és városok már a XVIII. században is szokatlanul népesek voltak. Ennek ellenére a rendelkezésre álló határterület kicsiny részét tudták csak művelés alá fogni, elsősorban a lakott helyekhez közel eső, jobb talajú földeket fogták eke alá, a távolabb eső határrészek és puszták legelőnek maradtak.

Összefoglalás

A megye névadó települése, Békés város árnyékában fejlődött Dánfok, a kisnemesi falu.  Önállóságát sokáig megőrizte, nemesei több esetben hivatalos tanúként szerepeltek korabeli okiratokban. Az Árpád-korban a településhálózat és határbeosztás fejlődésében a tendencia nagy vonalakban az lehetett, hogy először a kezdeti, Árpád-kori sűrű településhálózat az Árpád-kor végétől ritkulni kezdett, az elnéptelenedő falvak határait a szomszédos települések vették használatba. Ezt követően pedig, amikor a késő középkor végén az addig virágzó települések nagy része is pusztává lett, az őket túlélő település terjesztette ki határait a régi elpusztult falvak régi területére.

A település bár nem volt gazdag, területileg nem volt elhanyagolható, hiszen kiterjedése hosszában egy és fél, szélességében majdnem egy és negyed órai út volt

A település nagysága, önálló papja is megmutatja azt a szívósságot, amellyel újra és újra az élet visszaköltözött belé. A XVIII. század eleji csapás után önállóságát a település elveszti, de lakosai nagyrésze Békésre betelepült.

Békés Város Néprajza szerint az alábbi, Dánfokról származó családnevek voltak megtalálhatóak Békés újbóli megtelepülése után:

„Bekfi (Bökfi) család. A 15. századtól kezdve Dánfokon birtokos kisnemesi család. 1620-1636-ban László nevű tagja, még mint dánfoki lakos tanúskodott egy határperben. Bekfi András 1767-ben zsellérként tűnt fel újra Békésen.

Bőr János 1725. A család neve 1563-ban Dánfokon tűnt fel. A kapcsolat csak feltételezhető.

Dus család (Dús, Dúzs) 1561-1563 között Dus János és özv. Dusné lakott Békésen. A család tagjait megtaláljuk azonban a szomszédos Dánfokon és Verebesen is ebben az időben. A 17. században is Békésen élt a család. 1699-ben, amikor a századvégi pusztulás után visszatelepültek, az egyik Dus nevű jobbágy telkét adatta át a kamarai tiszttartó a váradi káptalannak. 1715-ben az országos összeírás felvette Andrást és Jánost az adófizetők közé, tehát ezt megelőzően visszaköltöztek, ismeretlen helyről a régi szülővárosba.

Farkas Pál 1561-ben itt lakott. Pétert 1651-ben Dánfokon, Istvánt és Mihályt 1665-ben Békésen találjuk. Ferenc 1704-ben a Szabolcs megyei Nagyhalászról költözött vissza Békésre. 1711-ben egy Farkas István szintén a Szabolcs megyei Szamosszegről jött ide 4 ökörrel. Farkas György pedig 1714-ben Polgárról. Az 1715-ös összeírásban viszont egyetlen Farkas János szerepel.

Hencz György 1620-ben dánfoki nemes ember. Hencz János >> nevű békési becsületes ember<< Békésen lakott 1670-ben. Hencz György 1723-ban Békésre költözött.

Ketskés Mihály 1651-ben Dánfokon lakott, 1738-ban Kecskés nevű települt vissza Békésre.

Ladányi István 1673-ban Dánfokon református lelkész. Az 1715-ben Békésen letelepedett Istvánt Durkó Antal a dánfoki lelkész leszármazottjának tartja.”

Szerző: Dr. Baji Mihály

FELHASZNÁLT IRODALOM JEGYZÉKE

Balogh István: Tanyák és majorok Békés megyében a XVIII-XIX. században. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 25. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961.

Banner János: Adatok a békési határ XVIII. századbeli vízrajzához. Föld és ember. Budapest, 1924.http://acta.bibl.u-szeged.hu/10368/1/fold_004_001_017-021.pdf

Banner János: Adatok Békésmegye településföldrajzához. Föld és ember. Budapest, 1922.

Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. Várostörténeti tanulmányok 8. Budapest, 2007.

Becsei József: Békés funkcionális településföldrajza. Földrajzi Értesítő 1963/4.

Becsei József: Békéscsaba, Békés, Gyula és tanyavilágának településmorfológiája. Budapest 1983.

Békési Újság Kalendáriuma 2009.

Békés Megye Pesty Frigyes Helynév-gyűjtésében. Békéscsaba, 1983.

Békés Város néprajza (Szerkesztette: Dankó Imre) Békés. 1983.

Békés Város Local Agenda 21 – Fenntartható Fejlődés Helyi Programja. 2014.https://www.bekesvaros.hu/download.fcgi/1421_0_1_20140130R4P02.pdf

Békés Város Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Településfejlesztés Stratégiájának megalapozó vizsgálata. Békés2015. http://www.bekesvaros.hu/download.fcgi/3677_0_1_ITS_DA_Bekes_Megalapozo_Vizsgalat_vegleges.pdf

Bél Mátyás: Békés Vármegye leírása. Forráskiadványok a Békés Megye Levéltárból. Gyula, 1993.

Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Dél-Alföldi évszázadok 9., Szeged, 1996.

Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században. Szeged, 2002. Dél-Alföldi évszázadok 17.

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. kötet, Budapest, 1890.

Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században. Békéscsaba, 1976.

Csizmadia Andor – Kovács Kálmán – Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, 1991.

Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása. Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. Gyula, 1997.

Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939.

Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715–1730. Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 8. Békéscsaba, 1977.

Erdész Ádám: Békés megye ezer éve. Bárka 2000/4. Békéscsaba, 2000.

Ferenczi Sándor: Békés a hidak városa. Békés, 2006.

Fügedi Erik: Mezővárosaink kialakulása a XIV. században. Történelmi Szemle. XV. évf. 1972.

Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története. Dél-Alföldi évszázadok 5.(Békéscsaba - Szeged, 1992)

Győrffy György: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza. Budapest, 1966.

Haan Lajos: Békés Vármegye hajdana. Pest, 1870.

Hanzó Lajos: Feudalizmuskori árutermelés és iparfejlődés Békés megyében. (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 5. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

Havassy Péter: Békés megye kialakulásáról és korai történetéről. Bárka, 2000/4. Békéscsaba, 2000.

Havassy Péter: Határjárások és határjelek a középkori Békés Vármegyében. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23.Békéscsaba, 2002.

Havassy Péter: Világnak világa. Egyházak a Körösök vidékén. Gyulai katalógusok 8. Gyula, 2000.

Hévvízi Sándor: Békés megye településneveinek rendszere. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. Békéscsaba, 1999.

Hévvizi Sándor: Vizekkel kapcsolatos helynevek a Körösök vidékén. Budapest, 1989.

Horváth Csaba Péter: Az Árpád-kori katolikus egyházmegyék kialakulása és területi változásai. Történelmi Földrajzi Közlemények 2. évfolyam 1-2. szám Nyíregyháza, 2014.

Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695-1848 Békéscsaba, 1971.

Jankovich B. Dénes – Medgyesi Pál – Nikolin Edit – Szatmári Imre- Torma István: Békés megye régészeti topográfiája IV/3. Békés és Békéscsaba környéke. Budapest, 1998.

Jankovich B. Dénes: Adatok a Körösvidék középkori vízrajzához és a vizek hasznosításához. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16.Békéscsaba, 1996.

Juhász Kálmán: Egy dél-alföldi hiteleshely kiadványai. Aradi regesták Gyula, 1962.

Kandra Kabos: A váradi regestrum, Budapest, 1898.

Karácsonyi János: A Hunyadyak békésmegyei birtokai és a Dobozi Dánffyak. A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyve 1885-1886. Gyula, 1896.

Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Budapest, 1900.

Karácsonyi János: Békés város története a XVIII-ik század elejéig. Békés Vármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve 1890-1891.

Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula, 1896.

Karácsonyi János: Két összeírás a békésmegyei pusztákról. Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve 1884.

Karácsonyi János: Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése. A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyve 8. 1881-1882, Gyula, 1882.

Karácsonyi János: Gyula felszabadítása a török uralom alól. (Karácsonyi János tanulmányai Gyula történetéből. (Gyulai Füzetek 1. Gyula, 1990. összeállította Kereskényi Cseh Edit.)

Karácsonyi János: Törökvilág Békésmegyében. A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyve 1884-1885, Gyula, 1885.

Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása. Békéscsaba, 1982.

Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. Békéscsaba, 1978.

Korniss Géza: Békéscsaba történelmi és kulturális monográfiája. Békéscsaba, 1930.

Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében. Békéscsaba 1981.

Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből. Dél-Alföldi évszázadok 20. Szeged, 2003.

Kristó Gyula –Székely Lajos: Tanulmányok Békéscsaba történetéből. Békéscsaba, 1970.

Lövei Zsuzsanna: Békés megye történeti vallásföldrajza a X. századtól 1949-ig. Miskolci Egyetem, Társadalomföldrajz Tanszék, Miskolc 2006.

Magyar Nemzeti Levéltár: DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Családi levéltárak (P szekcióból) • Teleki család, gyömrői levéltára, 373.sorszám (Q 190) DL-DF 86713

Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I. kötet Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990.

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár VI. (1417–18) Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 32. Budapest, 1999.

Márki Sándor: A Fekete-Körös és vidéke, Nagyvárad, 1877. https://docplayer.hu/18551622-A-fekete-koros-es-videke.html

Márkus György: Békés Vármegye. Budapest, 1936.

Medgyesi Pál: Honfoglalók a békési tájakon. Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei. Békéscsaba, 2015.

Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999.

Novák László Ferenc: Táj, település, társadalom változásai a Körösök vidékén. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 35. Békéscsaba, 2012.

Oláh Irma: Árpád-kori települések, temetők és településtörténet Békés Megyében. Magyar Régészet online magazin, 2018. tavasz (www.magyarregeszet.hu)

Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai tizedjegyzék alapján feltüntetve. II. kötet, Budapest, 1892.

ifj. Palugyay Imre: Békés-Csanád, Csongrád és Honth vármegyék leírása. Pest, 1855.

Scherer Ferenc: Békés vármegye társadalma 1695-1849. Gyula, 1941.

Seres István: Békés két megszállása. Békés város és környéke a kuruc függetlenségi harcok idején. Békés, 2016.

1894. Somlyai Gábor: Emlék Irat Békés Városának a legelső megülésétől kezdve az 1893-ik esztendő végéig. Békés, 1894. (A hasonmás kiadást kiadta a Békési Városvédő- és Szépítő Egyesület, Békés, 2008.)

Szabó Ferenc: A megyerendszer az Alföldön a középkortól napjainkig. Két és fél évszázad az Alföld történetéből. Dél-Alföldi évszázadok 25. Szeged, 2008.

Cs. Szabó István: Adatok egyes, a mai Békés megyében található református templomok középkori és XVIII. századi előzményeiről. Békés megye és környéke XVIII. századi történetéből. (szerkesztette: Erdmann Gyula), Gyula, 1989.

Szakály Ferenc: Magyar nemesség a török hódoltságban. Századok 126., 1992. (5-6. sz)

Szatmári Imre: Árpád-kori templom Gyula és Szabadkígyós határvonalán. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Studia Archaeologica 2. Szeged, 1996.

Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai. Békéscsaba, 2005.

Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695. Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19.Gyula, 1995.

Tóth Julianna: A békési református gyülekezet küzdelmes századai. A békési református gyülekezet története a kezdetektől 1948-ig. Békés, 2002.

Trogmayer Ottó: X-XII. századi magyar temető Békésen. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1960-1962 Szeged, 1962.

2008. Turcsányi Ildikó: A békési vár – Városunk jelentősége a középkorban. Békés, 2008.
2009. Turcsányi – Seres – Mucsi – Szojka: Fejezetek Békés Város történetéből. Békés, 2019.

Vass Előd: Öcsödi jobbágylevelek és tanúvallomások a Békés megyei hódoltságból. Agrártörténelmi Szemle XXII. évfolyam, Budapest, 1980.

Vályi András: Magyar országnak leírása. 1. kötet, Buda, 1796. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/ValyiFenyes-orszagleirasok-81A15/valyi-andras-magyar-orszagnak-leirasa-87F85/1-kotet-81A16/d-8243F/danfok-82462/

Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. Budapest, 1938.

FELHASZNÁLT TÉRKÉPEK JEGYZÉKE

1.) Részlet a „Békés megye birtokviszonyai a 16. század közepén” elnevezésű térképről. Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I. kötet Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990.

2.) Békés város településszerkezete napjainkban. https://www.google.com/maps/@46.76835,21.1296329,3299m/data=!3m1!1e3?hl=hu-HU

3.) Békésvármegye kialakulása Győrffy György: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza, Budapest, 1966. 495. oldal

4.) Békés megye birtokviszonyai a 16. század közepén. Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990.

5.) Részlet „Békés megye térképe 1550-ben” elnevezésű térképről. Békés megyei Levéltár https://maps.hungaricana.hu/hu/MegyeiTerkepek/8/?list=eyJxdWVyeSI6ICJISUVSPShNZWd5ZWlIaWVyYXJjaHktMSkifQ  Jelzet: BéML XV 1 a 8

6.) Békés megye birtokviszonyai a XIII. század végén. Győrffy György: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza. Budapest, 1966. 499. oldal

7.) Részlet „Békés vármegye területi felosztása” elnevezésű térképről. Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században. Békéscsaba, 1976.

8.) Békés középkori vízjárása. Ferenczi Sándor: Békés a hidak városa, Békés, 2006. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bekes/pages/hid/007_terkepek.htm

9.) Békés a 16. században (rajzolta Kratochwill Mátyás) Blazovich László – Dél-alföldi városok a 14-16. században Szeged, 2002.

10.) Vízimalmok a XVI. század elején. Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. Békéscsaba, 1978.

11.) A Körös-Tisza-Maros-köz települései a XV. század második és a XVI század első felében. Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Dél-Alföldi évszázadok 9. Szeged, 1996.

12.) Békés megye a XIV. század elejéig. (Szerkesztette Győrffy György nyomán Lövei Zsuzsanna) Lövei Zsuzsanna – Békés megye történeti vallásföldrajza a X. századtól 1949-ig. Miskolci Egyetem, Társadalomföldrajz Tanszék, Miskolc

13.) Részlet „A gyulai szandzsák térképvázlata az 1567. és 1579. évi összeírások alapján” elnevezésű térképről. Káldy-Nagy Gyula: A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírása. Békéscsaba, 1982.

14.) Doboz határa Paulovics András 1789. évi térképén. Dobozi tanulmányok. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989.

15.) Részlet a „Békés határa Kis- és Nagy-Kamut, Szent Miklós és Fás pusztákkal, 1788.” elnevezésű térképről. Novák László Ferenc: Táj, település, társadalom változásai a Körösök vidékén. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 35. 2012. 222. oldal

16.) Részlet Huszár Mátyás Körösök völgyéről készült felméréséből. 1822. https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/29200/view/?pg=41&bbox=2129%2C-3043%2C3290%2C-1108 Jelzet: S_80_-_Körösök._-_No._39/A-C,1-68.

17.) Lipszky János Békés Vármegye térképe. Készült: 1800. https://maps.hungaricana.hu/hu/OSZKTerkeptar/2198/view/?bbox=2405%2C-4122%2C3241%2C-1860&fbclid=IwAR1ps85oHUAf4_INTdZemdMJ_MfpYs2ku5Mci0PvmnRxtEt0Yu88N6l39g8 Jelzet: TK 2503

18.) Részlet a Magyar Királyság harmadik katonai felméréséből. 1868-1887. forrás: mapire.eu https://mapire.eu/hu/map/thirdsurvey25000/?layers=129&bbox=2350542.907929692%2C5902175.285601965%2C2356987.5048769857%2C5904086.211309095

19.) Részlet a „Körösladány und Békés” térképről. 1888. forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/MegyeiTerkepek/334/?list=eyJxdWVyeSI6ICJCXHUwMGU5TUwgWFYgMSBkIDMifQ Jelzet: BéML XV 1 d 3