Valóban vár volt e, kastély, vármegyeháza vagy börtön? A megerősített kastély (castellum) területe számos legendának ad alapot, azonban kétség nem férhet hozzá, hogy fénykora, a kétes hírnévre szert tett Dóczyak idején élte. Itt történt a Dóczyak kegyetlenkedései, János király megsebesítése, a török hadak dúlása, vármegyegyűlések, sőt egyes források szerint Rózsa Sándor raboskodása is. Igaz lehet e mindez, vagy csak legenda? Erre keressük a választ a következő Körösvidék cikkünkben.
Szegvár története
Szegvár nagyközség Csongrád megyében, Szentes és Mindszent között, a Tisza bal partján, a Kurca és a Kórógy összefolyásánál fekszik. Első okleveles említésére 1332-ben került sor Zeegh (Szeg) alakban (utóbb 1334 - Zegy, 1471 - Zegh, 1561 - Szegh, 1715 - Szegvár). Első névalakja a sarok, szeglet, zug jelentésű szeg főnévből való, utalva a település földrajzi fekvésére. A vár (erőd) utótag később járult a falunévhez.
Ősrégi lakott hely, már az újkőkorban (i.e. 6-5. évezred) is jelentős nagyságú telepet alkottak a hajdani Kontra tó partján élő emberek. Ez, a Tiszai kultúrához tartozó népesség nagy mennyiségű vonaldíszes kerámiát, és a híres „sarlós isten” szobrát hagyta ránk. A leletek a szentesi Koszta József Múzeum raktárába kerültek, majd jelentős részük a szegvári Falumúzeumba, ahol jól szolgálják a helyi általános iskolai oktatást és a közművelődést.
Az újkőkortól kezdődően minden korban éltek emberek a Kurca-, Kórógy-ér által határolt területen. Szegvár területén gótok, hunok, gepidák, több évszázadon át a szarmaták, majd később az avarok éltek, egészen a honfoglalásig. A XI-XIV. századi írott források és a régészeti kutatások alapján megismerhetők az Árpád-korban ezen a területen meglévő falvak: Sáp falu, Leng falu, Sajt falu, Szentgyörgy falu. Szegvár elődje Zeegh falu volt, ami a XIV-XV. századra megerősödött. (Szegvár környékén található kunhalmokról az alábbi linken olvashatnak többet.)
A tatárjárás után, 1284-ben „Terra Zeg" néven fordul elő, amiből az sejthető, hogy a tatárok elpusztították a falut. De 1304-ben már ismét jobbágyoktól lakott hely Zeg. A területet a XIII. század végétől a Bor-Kalán nemzetséghez tartozó Szeri Pósafi család birtokolta. 1471-ben fiúörökös nélkül maradt a nagymúltú Szeri Pósafi család hatalmas vagyona. Mátyás király, a több megyében található fekvőségeket Guti Országh Mihálynak, valamint Nádasdi Ongor Jánosnak adta. A következő évtizedekben a birtokosok gyakran változtak. Szeg pl. Sáry Péteré lett, de részbirtoka volt ott a Zelemérieknek is. Közben már 1468-ban megjelent a térségben Mátyás király vitéz esztergomi kapitánya, Dóczy Péter is, aki zálogba vett több Vásárhely környéki pusztát. Ettől kezdve a hódoltság koráig ennek a családnak a tagjai, illetve rokonsága uralta a vidéket. Szer birtokáért pedig Pósafi Fruzsina, kinek férje Ábránfi Tamás, pert indított az új birtokos Sáryak ellen. A per megnyerése után a fiai 1499 körül eladták a nehezen megszerzett birtokot Dóczi Péternek. Így lett a XV-XVI. század fordulójától a Dóczy család a birtokos. A falu fénykorát, Szegvár fejlődésének idejét Dóczi János éveire (1506-34) tehetjük, mivel a nemes úr, aki előbb II. Ulászló főkamarása, 1527-től pedig Szapolyai János kincstartója volt. A török megszállás után (1552) közigazgatásilag a vásárhelyi náhijébe tartozott. 1557-58-ban 20, 1560-61-ben 13, 1570-71-ben 27, 1578-79-ben 30 porta után adózott. A települést a tatárok 1596-ban teljesen elpusztították, a Dóczy kastélyt földig rombolták. A pusztává vált területet az elkövetkező száz évben a vásárhelyiek, a makaiak és a szentesiek bérelt legelőként használták.
A törökök kiverése után a térség a szegedi kamara kezelésébe került. 1722-től a gróf Károlyi család birtoka. Károlyi Sándor Heves és Nógrád megyéből katolikus magyar családokat telepített a szegi pusztára, majd birtokai igazgatására egy kastélyt építtetett a romos Dóczy udvarház helyére. A földesúri kedvezményeknek köszönhetően az új telepes falu népessége gyorsan gyarapodott. 1737-ben 41 családot, 1745-ben 99 családot, 1759-ben 267 családot, 1773-ban pedig már 354 családot írtak össze Szegváron, vagyis a lakosok száma meghaladhatta a 2000 főt. További fejlődésére kedvezően hatott, hogy Csongrád vármegye 1773-tól Szegvárra helyezte székhelyét, amely státuszát kis megszakítással 1883-ig megőrizte. Közigazgatásilag 1842-ig a tiszántúli, 1842–1849 között a központi (székhelye Szegvár), 1850–1860 között a szentesi, 1861–1871 között ismét a központi (székhelye Szegvár) járásba tartozott. 1848-tól 1918-ig országgyűlési választókerületi központ.
A nagyközség régi pecsétnyomójának ábrája: háromszög alakú pajzsban függőlegesen lebegő kaszaél és csoroszlya (ekevas). Ez az ábra került a község címerébe is, amelynek mezeje zöld, a kaszaél és csoroszlya ezüst. 1950-ben bekövetkezett közigazgatási változások idején Szegvár lakossága 7580 fő, területe 14 995 kh. Közigazgatásilag 1950–1970 között önálló tanácsú község, 1970–1990 között nagyközség, Szentes városkörnyéki besorolással. Az 1990. évi népszámlálás adatai szerint a nagyközség területe és határa 8622 hektár, lakóinak száma 5260 fő.
Szegvárról több monda is fentmaradt. A mondákról bővebben erre a linkre kattintva olvashatnak többet.
A szegvári vár
Kovács Lajos István így ír a várról: „Hajdanában a települést „Szeg”-nek nevezték. A 14-15-16. századi iratokban ezt olvashatjuk: Zeegh, Zegh, Zeghy . 1506-ban Dóczy János, a falu akkori földesura várkastélyt építtetett a Kurca partjára. Ez a castellum erős falakkal és vizesárokkal volt körülvéve. Valódi kis erődítménynek tűnt. A környéken sehol máshol nem volt ilyen erődítmény, egészen Gyuláig haladva. Kegyetlen földbirtokos volt Dóczy János. Kegyetlenkedései miatt 1514-ben a dónáttornyai jobbágyok feldúlták és felgyújtották a várkastélyt.”
A török hódoltság idején tehát egy ideig Ferdinánd király hívei szállták meg a várkastélyt. Ekkor történt, amikor János király Budára utazva erre haladt, nyíllal meglőtték a várkastély tornyából. A nyíl eltalálta a lábát, amitől élete végéig sántított.
Az 1514-ben Dózsa György által lerombolt udvarháza helyén a folyó partján 1523-ban erős fallal körülvett várkastélyt épített. Hosszú évek után tudta rendbe hozatni a Dóczy család. Dóczy Jánost a felkelő erdélyi hazafiak 1534-ben elfogták, és Medgyesen kivégezték. Egy rövid időre a megerősített kastély és a falu az 1550-es években Mágocsy Gáspár birtokába került. 1552-től a törököknek fizettek adót a szegiek. A vár és a birtok Dóczy Miklós, majd ennek halála után özvegyének, Jaksics Erzsébetnek birtokába jutott, aki új adománylevelet is kapott rá 1563-ban. A Dóczy család fiúágon kihalt és ez után a Paksy család birtoka lett, ugyanis 1608-ban Dóczy Anna házasságot kötött Paksy Miklóssal. A szentesi csatában megvert és visszavonuló török sereg 1647-ben Szegvárt is elpusztította, amelyet ezután csak Szegi puszta néven említenek. Ezt követően gróf Keglovich, majd Schlick császári tábornoké volt.
Ez utóbbitól 1722-ben gróf Károlyi Sándor kuruc generális vásárolta meg. (A gróf a Rákóczi szabadságharcot lezáró, 1711. május 1-jén megkötött szatmári béke aláírója volt.) A vásárláskor romokban heverő kastélyt 1723-ban felépítette (a hajdani Dóczy várkastély, castellumnak a köveit is felhasználva). A török kiűzése után gróf Károlyi Sándor telepítése révén újra benépesült a község. Alföldi birtokainak központjává tette és nagyarányú építkezésekbe kezdett. A 18. század második felében ennek a kastélynak az anyagát is felhasználták. Átalakítva gróf Károlyi Antal a vármegyének adta át, ugyanis új vármegyeház épült a korábbi helyén. Az átalakított szegvári kastély 1883-ig megyeháza, majd polgári leányiskolaként működött.
A Dóczy féle megerősített várkastély lett a falu névadója. A 17-18. században a Szeg névhez valamilyen úton-módon hozzáragadt a „vár” szó és így lett a település neve Szegvár.
Arról is szólnak a krónikák, hogy Dóczy János, amikor királyi kamarás volt, a királytól sok aranyat, drágaságokat ellopott és szegi vára pincéjében rejtette el. Amikor hűtlenség miatt - mivel a törökökkel egyezkedett - vagyonelkobzásra és lefejezésre ítélte őt a király, megparancsolta a várkastély átvizsgálását is. Nem találtak kincseket.
Mit mondanak a régészek?
Igazán komoly építkezésre, az ásatást végző régészek szerint, a Dóczyak idején került sor először ezen a területen és Szegvár területén is. A gazdagon díszített reneszánsz udvarház meglétét egy téglából falazott pincéből kiemelt gazdag leletanyag - fazekak, tálak, budai márgából faragott reneszánsz faragványtöredékek - bizonyítja. A pince keskeny alapozását figyelembe véve az csak egy része lehetett a középkori épületegyüttesnek, melynek központi része bizonyosan emeletes volt, egy csigalépcsőelem tanúsága szerint. Dóczy János Szapolyai iránti hűtlensége miatt hóhér keze alatt végezte. Birtokait, így a szegvári castellumát is feldúlták, felforgatták a királyi parancsra kincset keresők.
A török kiűzése után gróf Károlyi Sándor 1722-ben királyi pátens alapján megvásárolta a szegvári pusztát és saját birtokairól való telepítése révén újra benépesítette az akkor néhány házzal rendelkező Szegvárt. Ekkor már Szegvár volt a neve a községnek. Alföldi birtokainak központjává tette és nagyarányú építkezésekbe kezdett. Kastélya 1726-28-as építésekor felhasználta a Dóczi-féle építményeket és azok maradványait. A Károlyi-féle kastély előzményekre visszavezethető voltát bizonyítja Bél Mátyás 1730-ban készült leírása is erről a kastélyról.
A múlt kutatói leszögezték, kutatásaikkal bebizonyították, a ma látható épület vármegyeháznak épült. Egy teljesen új épületet emeltek erre a célra, ugyanis 1776 és 1883 között megyeközpont volt a település. Azt tudni kell, hogy a megyeszékhely eleve azért került Szegvárra, mert Károlyi Antal megvételre ajánlotta fel leromlott állagú kastélyát (azt, amelyet Károlyi Sándor építtetett) a vármegye részére.
Az 1990-91-es ásatások alkalmával a Kurca partján rábukkantak az 1909-1910-ben lebontott központi vármegyei börtön és a Dóczy-féle castellum alapjaira is. A szomorú tény, hogy a középkori építmények és a Károlyi Sándor-féle kastély alapjainak nagy részét valószínűleg elpusztították az 1960-as években készült szennyvízszikkasztó építése során.
És mi az igazság?
A kastély mögött, a Kurca patak partján hosszú téglafal húzódik, amelyet várfalként emlegetnek. Valójában azonban a 18. században épített, megyeház mögötti börtön megmaradt fala. A hagyomány szerint egy ideig itt raboskodott a híres betyár, Rózsa Sándor is. A ma látható kastélyépület megyeházának épült. Az tény és való, hogy a megyeházát megelőzően valóban állt egy megerősített kastély (castellum). Az erődítmény korai létezését hitelesíti a már fentebb említett Szapolyai János sebesülésének története is. I. János király 1528 novemberében kíséretével Szegvárra érkezett, amelyet a Ferdinánd pártiak tartottak megszállva. A Dóczi udvarház tornyából nyilat lőttek a gyanútlanul közeledő menetre, megsebesítve a király lábát, aki élete végéig sánta maradt. Az udvarházat és az azt körülvevő erődítést 1596-ban a török és tatár hadak pedig földig rombolták. Az esetleges megmaradt castellum maradványokat a területen végzett rengeteg átalakítás szinte végleg eltüntette.
Az 1726-28 között végzett nagyarányú munkálatokhoz szükséges téglaégető kemence sarkát is sikerült megtalálni a régészeknek. A gödör a téglák kiégetése után feleslegessé vált, ezért homokkal tömték be. Még korábbi időszakra utalt annak a gödörnek a leletanyaga, amelyet a börtön keleti zárófala alatt találtak. A fazekak, tálak töredékei a Dócziak időszakára, a 15-16. századra utaltak. Az első ásatás utolsó kutatóárka hozta el a várva várt eredményeket. A támfalig futó kutatóárok aljában, alig fél méter mélységben egy téglából épített pince zárófala, rövidebbik oldala rajzolódott ki. Keskeny kibontható belsejéből pedig jól korhatározható, a 15-16. század fordulójára tehető gazdag leletanyagot emeltek ki Vörös Gabriella és kutató csapata. A leletek között budai márgából faragott reneszánsz faragványtöredékek bizonyították, hogy itt valamikor a Dócziak idején pompázatos, gazdag épület, udvarház állhatott. A téglapince alapterülete 8 x 16 méter volt. 2,5 méter magas oldalfalain kívül a boltív indítása is megmaradt, valamint a hosszú, lejtős pincegádor, a bejárati ajtó boltíves részletei és az ugyancsak téglából rakott küszöb is. A pincét, valószínűleg már a 16. század végén feltöltötték. Rengeteg kőfaragvány került elő az ásatásból. Közel félezer darabot gyűjtöttek össze, ami alföldi viszonylatban egyedülálló. Közöttük a legtöbb az épületelemek töredéke: mészkőből és homokkőből faragott ablak, illetve ajtókeret-párkányzat maradványa. A legszebbek a budai márgából faragott leveles-virágos mintás épületdíszek darabjai. A latin szövegtöredékek összefüggéseit és jelentését sajnos megfejteni egyelőre nem tudják, mert nagyon töredékesek. Egy csigalépcsőelem arra utalt, hogy a szépséges és töredékeiben is hatalmat és gazdagságot árasztó darabok többszintes épületet díszíthettek. A pince fölött azonban - mivel nagyon keskenyek az alapfalak, nem állhatott tégla, illetve kőépület. Több mint valószínű tehát, hogy a pince csak egy kis részlete lehetett a középkori épületegyüttesnek. Pontos helye, alakja, kinézete nehezen rekonstruálható a régészek számára is.
Dr. Vörös Gabriella régész a ma is álló, erősen omladozó támfal építési idejére és elkészítésének módjára is szolgáltat adatokat. Ennek a falnak az építésekor átvágták a 16. század végén betemetett pince ÉNy-i sarkát, tehát annál csak jóval későbbi lehet. A megépítését nagy szakértelemmel és gondossággal végezték: egyenletesre nyesték a Kurca természetes magaspartját, majd szíjas, jól tömöríthető, agyagos feltöltést döngöltek a természetes magaspart és az épülő támfal közé. A döngölést és az építést egymással párhuzamosan, folyamatosan végezték. Ebbe a feltöltésbe került be egy másik 1800-as pénzérme, ami arra utal, hogy a támfal most is szemlélhető részei nem lehetnek korábbiak a 19. század elejénél. Erről vallanak a bedöngölt agyagba elvétve bekerült legfiatalabb leletek: mázas kályha és cserépedények töredékei is. Természetesen ez a körülmény nem zárja ki a Kurca felőli oldal korábbi megerősítésének lehetőségét sem, mindenesetre a régészek által kutatott szakaszon ennek a megerősítésnek a nyomát nem találták. A legenda a Dóczyak „váráról, azonban tovább él!
Szöveg és fotók (kivéve archív fotók): Erdős Dánielwww.mfv.huwww.korosvidek.blog.huwww.facebook.com/korosvidekwww.sportosan.comForrás:
- Akácz László, 1974: Szegvár. Élet és Tudomány. 1974. március 8.
- Bél Mátyás, 1980: Csongrád és Csanád megye leírása. Szeged, MFMÉ 1980-81/2.
- Blazovich László, 1985: A Kőrös-Tisza-Maros köz településrendje. Békéscsaba - Szeged.
- Farkas Gyula, 2000: tanulmányok a település történetéből, Szegvár Nagyközség Önkormányzata, Szegvár
- Karácsony János, 1896: Békés vármegye története (Gyula).
- Labádi Lajos, 2000: Az épület, mely soha nem volt kastély /Szegvár/ (in: Műemlékek Csongrád Megyében)
- Vörös Gabriella: Régészeti kutatások 1988-1991 között a Dóczi udvarház és a Károlyi kastély területén
- szegvar.hu
- https://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1336
- http://www.kastelyok-utazas.hu
- http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Szegvar.html
- http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/muzeumok/Csongrad_megye/Muzeumi_kotetek/pages/studia_historica_1/magyar/002_adalek.htm
- http://szegvarinaplo.hu
- http://www.turautak.com/cikkek/varak--romok/varak--varromok/szegvari-var.html
- http://www.varak.hu/latnivalo/index/399-Szegvar-Var/
- http://www.varbarat.hu/varak/szegvar.html
