Sebesvár története a római korig nyúlik vissza. A környéken végzett ásatások szerint a várheggyel szemközti dombon előbb dák, majd a rómaiak idejében Resculum nevű határtelepülés állt, melyet a Kolozsvárra vezető úttal együtt – egy a mai vár helyén álló – castrum őrzött (korabeli neve: Castrum Resculum). A római erődítmény a népvándorlás idején megsemmisült. Helyén később földvárat emeltek, amely az 1241-42-es nagy tatárjáráskor pusztult el. Az egykori földvár területén, valószínűleg a 13. század első felében építette fel a Geregye nemzetség a mai kővárat. Járjuk hát körbe Kalotaszeg „ékszerdobozának” múltját!

Kalotaszeg eldugott kis szegletének széles fennsíkján járunk. Bánffyhunyadtól nyugati irányba, Csucsa fele haladunk, a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő nemzetközi műúton. Közvetlenül Kissebes (Poieni) község előtt, ott ahol a Sebes-patak a Körösbe ömlik, letérünk az országútról balra, és néhány száz méter után beérkezünk Sebesvár (ősi nevén Sebesváralja) faluba. Már a nemzetközi útról is lehet látni az erősséget, vaskos falaival szinte magához csalogatja az arra járót.

Ez a hajdan nagy múltú vár ma rom, azonban festői környezetben fekszik és egyike a legromantikusabb várromjainknak. A vár egy nem túl magas dombon fekszik közvetlenül a falu felett a Várdombon. Legépebb a kör alakú őrtorony, de elég jó állapotban lévő falrészek is láthatók a várban. Az őrtoronytól a falak mentén haladva megfigyelhetünk egy bástyát, amelynek a teteje az idők folyamán beomlott. Ez volt a várkapitány háza. Ezzel szemben, a négyszögletű toronyban a várőrség lakott. A várnak felvonós rendszerű kapuja is volt, szűk udvarán különböző épületek nyomai is fellelhetők. A vár falainak vastagsága helyenként eléri a 2,5 métert, kútjából pedig alagút vezetett le a patakhoz, mely végveszély alkalmával titkos kijáratként is szolgált, de betölthette a rejtekhely szerepét is.

Egykori felépítéséhez igen hasznos az 1680-ban és 1715-ben felvett leltár. A vár sziklakőből épült, falai vakolva voltak. A korabeli források szerint a 80 méter hosszú és 20 méter széles, É - D-i irányban elnyúló erősség bejárata felvonóhíddal védelmezett kapu volt, mely egy hatalmas rondella udvarára nyílott. A kapun belül állt az istálló, a szekérszín és más gazdasági helyiségek sora (élelmiszer és fegyvertartó szobák). Míg a vastag falú, tüzérségi ágyúállásokkal ellátott rondella a XVI. században keletkezhetett, addig a négyszögletes kaputorony és tőle D-felé lévő részek a vár korai magját képezhették a szakemberek szerint. A 10 méter magas várfalak K-i és Ny-i oldalát egy-egy kisebb rondella védelmezte, míg a D-i végén emelkedik a kör alaprajzú, 25 méter magas öregtorony. Kós Károly építész tervei alapján 1900-as évek elején védőtetővel látták el, ami napjainkra (2016) már elpusztult. Jól megfigyelhető még a felsőbb emeletekre induló csigalépcső, és az egyes szinteket elválasztó gerendafödémek kőfalban kiképzett nyílása. A korabeli lajstromok alapján a hosszúkás várudvar két oldalán kell elképzelni a lakóépületeket és alattuk a pincéket, ezek azonban már leomlottak, még a maradványaik is eltűntek. Ma már mindössze a süvegét vesztett, húsz méter magas, kör alaprajzú Öregtorony, a keleti rondella egy része és a nyugati fal tizenöt méter magas romjai emlékeztetnek a régi időkre.

A várrom területét pár évvel ezelőtt takarították ki, hiszen szeméttől, fákkal, cserjékkel benőtt gazzal volt tele, amelyek áthatolhatatlan dzsungelt képeztek. A vár kitakarítása után váltak láthatóvá falai, épületrészei. Egy kb. másfél méter mély régészeti gödröt is felfedezhet magának a turista, melyben az egykori vár alapozását, szerkezetét, anyagát stb. vizsgálták. A várdomb környékét a román gazdák legelőnek kaszálónak tartják.

A vár első írásos említése 1319-ben történik Sebesvár (Sebuswar) néven, a XIV. század végétől olykor "Sebesvár, más néven Hunyadvár" elnevezéssel is találkozunk, egy 1522-ben kelt oklevél "Sebesvár, más néven Kalotaszeg" néven említi. A vár nevével a középkori oklevelekben (és később is) gyakran Hunyad vára és Kalotaszeg vára néven is szerepelt. Nevét valószínűleg az alatta folyó gyors vizű patakról kapta.

Hajdan a Nagyváradról Erdélybe vezető utat felügyelte, ide futottak be a havasok aranymosóiból, a Zalatna környéki aranybányákból az aranyszállítmányok. A XIII. században valószínűleg királyi várként épült a vár, majd a XIV. században királyi birtok: az erdélyi vajdai tisztség tartozéka. Kezdetben Bihar vármegyéhez számolták - vagyis kimondottan az anyaországhoz és nem Erdélyhez tartozott - közvetlenül a király rendelkezett vele. Valamikor a 14. század közepén került Kolozs vármegyéhez, ettől fogva a király nevében a mindenkori erdélyi vajda adminisztrálta, honor birtoka lett. A vár köré szervezett uradalom központja a közeli (Bánffy)Hunyadon volt, éppen ezért az írott forrásokban néha Hunyadvár néven szerepel.

A vár története

Sebesvár erősségét az országot romlásba döntő 1241 - 1242-es tatárjárás elmúltával, nagy valószínűséggel IV. Béla király parancsára emelték a Nagyvárad – Kolozsvár közti fontos kereskedelmi és hadi út védelmére az egykori földvár helyén. Építéséhez felhasználhatták a közeli romai romok kőanyagát is. A XIV. század elején, amikor az Árpád-házi királyok férfiágának kihalásával eluralkodott a feudális anarchia, ezt az erődítményt is elfoglalta az egyik báró. Az első, napjainkig fennmaradt okleveles említése szerint 1319-ben már az Itáliából érkezett trónkövetelő Anjou Károly Róbert, ki évtizedes harcok után jutott a magyar trón birtokába, egyik híve, Elefánti Dezső várnagy parancsolt benne. Elefánti Dezső foglalta el Anjou Károly parancsára a Borsa nemzetségtől és több éven keresztül volt várnagya.

A XIV. század során a neve „Hunyad” volt, ezért az írásos forrásokban sokszor összekeverik a Hunyad vármegyei másik várral. 1362-től az erdélyi vajda tisztségének honorbirtoka, vagyis a királyi hivatali idő alatt a váruradalom jövedelmét megkapta a vajda. Luxemburgi Zsigmond király 1399-ben Mircea havasalföldi vajdának adományozta oda, akit - miután alattvalói hűséget esküdött - 1355-ben ültetett vissza trónjára. Az erdélyi birtok azt a célt szolgálta, hogy ha a törökök elűznék országából, legyen hová menekülnie.

1408-ban már ismét a vajdáé. 1410-ben a vár királyi birtok lesz, viszont 1424-ben Losonczi Zsigmond a zálogbirtokosa. 1433-ban Zsigmond a Tomaj nemzetségből származó losonci Bánffy Istvánnak és László báróknak adta a Győr megyei Gönyüért cserébe. 1519-ben Bánffyhunyadon kívül a várhoz 19 falu és kiterjedt havasi erdőségek tartoztak hozzá. A középkor további évszázadaiban végig a Bánffy főnemesi família birtokolta a katonai szempontból egyre kevéssé fontos erősséget. A vár és környéke 1944-ig a család grófi ágának birtokában maradt, zendülések, lázadások, felkelések és háborúk idején (1437, 1468, 1514,1668-1701) a család Bánffyhunyadon, Zentelkén és máshol lakó ágainak szolgált menedékül.

A XVI. század közepétől, amikor Erdély állami önállósághoz jutott, a hatalmas török birodalommal szembeni erdélyi végvárrendszer tagja lett, ezért jelentősebb mértékben kibővítették a védműveit, de továbbra is másodrendű szerepet játszott a magánvár. 1598-ban a nemesi rendek országgyűlést tartottak a falai között. 1660-ban a törökkel vívott vesztes szászfenesi csata után ide menekítették a halálos sebet kapott II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet a testőrségét alkotó ónodi lovasok. Nagyvárad elfoglalásával ismét jelentős mértékben kibővült török hódoltság idején már csak Sebesvár őrsége akadályozhatta meg a Kolozsvár irányába induló oszmán rablóportyákat, ezért a szultán 1669-ben követelte, hogy rombolják le a végvárat. Ezt az utasítást azonban Apafi Mihály fejedelemnek sikerült pénzzel elsimítania a török Portánál. 1680-ban részletes listát készítettek a Bánffy család tulajdonát képező várban, melynek falai már erősen omladoztak. Egy 1687-es feljegyzés szerint a família emberein kívül még 11 fejedelmi zsoldos és egy pattantyús (tüzér) is szolgált a falai közt. Miután Erdély visszatért a Habsburg császári és királyi ház uralma alá, Sebesvárba is császári zsoldosok vonultak be. Ismeretlen indokok alapján 1701-ben elkerülte a feleslegessé vált magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot.

A Rákóczi szabadságharc idején kis létszámú őrsége ágyúlövés nélkül kaput nyitott Bóné András kuruc vezér fegyvereseinek. 1709-ig vigyázták a felkelők, majd Erdély területével együtt ismét császári uralom alá jutott. A véres belháborút lezáró szatmári békekötés után sem rombolták le. Egy 1715-ös felmérés szerint még voltak lakható részei, helységei. A nagyhírű végvár állapotának fokozatos romlása csak ezután következett be, amikor is a sorsára hagyták. 1910-ben a fiatal, tehetséges erdélyi építész, Kós Károly elkészítette a felmérését és a helyreállítási terveit, de végül csak a kerek öregtorony lefedése készült el. Egy 2003-as terepbejárás tanúsága szerint már a torony is fedélszék nélkül árválkodott, míg a várrom belső része összedőlt, udvarát magasan benőtte a bozót.

Varjú Elemér "Magyar várak" című, 1932-ben megjelent könyvében így ír Sebesvárról:

„Sebes vára ott áll, ahol Bihar vármegyéből Erdélybe vezet az út a Sebespatak és a Körös-folyó összefolyásánál, mint egyik kulcsa a "bérces hazának". Valamikor Hunyadvár és Kalotaszeg vára néven is hívták. Az előbbi Bánffy-Hunyadtól, az utóbbi a Kalotaszeg vidékről szállott rá, mivel hogy hajdanta mindkettő hozzátartozott. Királyi várnak épült, valószínűleg még az Árpád-kor végén. 1319-ből maradt fenn a róla szóló legrégibb oklevél. Ekkor Elefánthi Dezső volt benne a várnagy, régi család sarja. Jól láthatta el tisztét, mert hosszú ideig viselte s nagy tekintélyben állott, bár messziről, Nyitra vármegyéből származott el Erdélyországba. Egyébként a sebesi vár terjedelmes uradalmának jövedelme nagyrészben az erdélyi vajda kezéhez folyt be, aki tartozott ennek fejében jó karban tartani az erősséget.

Szinte szószaporításnak tűnik fel, ha megemlítjük, hogy Sebes vára is Zsigmond király alatt veszett el a koronára nézve. A Bánffyak kapták meg 1420 körül, minekutána a király már előbb felszedett volt rá egy summa pénzt a dúsgazdag és jó szerző családtól. S ennek a szerzeményüknek rengeteg értéke volt. Maga a jól épült, kitűnő fekvésű vár, egyben vámhely sokat jelentett; hát még a hozzá tartozó birtokok, faluk, puszták egész sora, nemkülönben Bánffy-Hunyad városa az egész Kalotaszeggel.

Még aranybányák is voltak a várbirtokokon s ugyan szép jövedelmet hajthattak, mert 1483-ban Báthory István országbíró 500 aranyforintot fizetett csupán azért, hogy fele hasznuk egyetlen évre az övé lehessen.

Ezeken kívül aranymosó-helyek is voltak a Sebes-patakon, amelynek gyorsfutású vize a Gyalui-havasokból hordta le a nemesfém sárga szemcséit.

Nagyvagyonú urak voltak a Tomaj-nemzetségbeli Bánffyak, sokfelé voltak váraik, kastélyaik s ezért ritkán laktak személyesen a kicsit zord Sebesben. Jó, nemes ember várnagyokat tartottak benne; megbízható, hűséges sáfárait a jövedelmeknek. Ezek szedték a vámot a vár alatt húzódó országúton, vagy ahogy hívták: a passuson s gondoskodtak annak helyreállításáról, amikor a medréből gyakorta kicsapó Körös árja járhatatlanná tette.

A várba inkább csak olyankor húzódtak fel a birtokos urak, ha a XVI-XVII. században Erdélyt sűrűn látogató török hordák idáig elkalandoztak. Ilyenkor jó menedék volt Sebes vára. 1598-ban Báthory Zsigmond is itt vonta meg magát, amikor a török Váradot ostromolta. Tizenötezer katonája táborozott az erősség alatt, de az állhatatlan fejedelem nem ment a szorongatottak segítségére és a biztos várból leste, merre dől el a kocka. Nem az ő érdeme, hogy még ekkor a pogány nem tudott erőt venni Szent László városán. Másszor - így mondja a hagyomány - egyik özvegy Bánffyné menekült a várba a környékbeli családok asszony - s gyermeknépségével a portyázó tatárhorda elől, s olyan szépen visszaverte az ostromot, hogy a zsákmányéhes sereg véres fővel vonult odébb. Szerencsére bőven volt lövőkészség a várban s az úrasszonyok maguk irányították az ágyúkat, várpuskákat az ellenségre.

1660-ban szomorú alkalom hozott fejedelmi vendéget Sebesre. A fenesi ütközetben (május 22.) rettentő sebeket kapott szerencsétlen II. Rákóczi Györgyöt idehozták hívei a csata után. Egy éjszakát töltött itt az eszméletlen fejedelem; másnap vitték tovább Váradra, ahol két hét multán hűséges neje karjaiban lehelte ki lelkét.

A XVII. század második felében az ország rendelt a várba őrséget s gondoskodott úgy-ahogy a falak fenntartásáról. 1687-ben Apaffi Mihály fejedelem egy hadnagyot, 11 katonát s egy pattantyúst tartott benne. Ezenfelül a Bánffyak szolgái, cselédei népesítették be a várat s ügyeltek különösen a terjedelmes istállókra.

Amikor az erdélyi fejedelemségnek vége lőn, Lipót császár zsoldosai ültek be Sebesbe. 1703-ban azonban az első szóra megadták magukat Bóné András kuruc ezredesnek. Amíg II. Rákóczi Ferenc zászlaja le nem bukott Erdélyben, magyarok voltak a várban.

1708-ban a híres palotások egyik csapata szállásolt benne. De már egy évre rá megint németek őrzik a kapuját, amíg végül a haditanács rendeletére ki nem ürítették a jelentőségét vesztett erődöt. Bástyáit használhatatlanná tették, falait lerontották, nehogy még valami rebellisek tanyát verhessenek benne. Így vált omladékká Sebes vára. Már csak egy tornya áll, amelyre óvótetőt rakatott a Bánffyak kegyelete. Kós Károly építész tervei alapján 1900-as évek elején védőtetővel látták el.”

Korabeli leírás

Végezetül álljon itt egy korabeli leírás, hogy mi minden volt egykor a várban: „A vár felvonókapuján belől van egy istálló. A vár jobb kéz felől van deszkás tornánc, a tornáncban van egy hintókerék. A tornáncból nyílik a pince.

A pince felett való deszkás tornáncból nyílik cipótartó. Jobb kéz felől vagyon egy szalonásház. E ház mellett bal kéz felől van egy fegyverboltocska. Ebédlőház. Ezen házból bal kézre nyíló leányok háza. Középső hosszú tornánc melyben van egy üres szúszék. Van egy ház a kút iránt Bánffi György uré volt. Van a kút mellett egy pince, a várkapitány lakatja rajta.

Sebesvár két méltóságos gróf tulajdona, Bánffy György és Bánffy Farkas volt. Bánffy Farkas urnak napnyugat felől egy bástyája alatt van két háza. Bástya alatt jó padlásos pincéje. Napkelet felől van két padlásos ház, amely Bánffy Farkas urfié. Volt egy majorház melyben azelőtt csűr és istálló voltak. Veteményeskert, melynek északról a Bánffy Farkas kaszálója volt, délről pedig Bánffy György tulajdonát a majorház helye képezte.

Sebesvárhoz kapcsolódó legenda

„Sebesvár és az Élesd környéki Sólyomkő várának urai jó barátságban és megértésben éltek. Egyik várúrnak daliás fia, a másiknak pedig tündérszép leánya volt. Szüleik megegyeztek, hogy gyermekeiket összeházasítják, s ezért már gyermekkorukban eljegyezték őket.

Később azonban, amikor kitört az országban a pártütés, a barátokból egyszerre ellenségek lettek, s gyermekeiket is szétválasztották. A fiatalok azonban nem akartak lemondani egymásról.

Sólyomkő vára urának fia megszöktette Sebesvár urának szépséges leányát. A leány apja utolérte őket, és párviadalban levágta a fiút. A fiát vesztett apa bosszúból leromboltatta ellenfelének várát.”

A legenda történelmi magva a Gyerőffyek és a Tamásfiak közötti vetélkedés. Az Árpád-házi királyok kihalása után a Tamásfiak Károly Róbertet, a Gyerőffyek pedig Ottót támogatták a királyi trón megszerzésében, s ez sok harcnak és vérontásnak volt az okozója. (Forrás: Erdélyi Gyopár 2001/2 - az Erdélyi Kárpát-Egyesület közlönye)

• http://adatbank.transindex.ro/inchtm.php?akod=4443
• http://www.castrumbene.hu/erdelyivarak/var/sebesvar.html
• http://www.erdelyiturizmus.hu/?action=regio&id=3604
• https://geocaching.hu/caches.geo?id=861
• http://jupiter.elte.hu//aaacikkek/0160sebesvar.htm
• http://jupiter.elte.hu/sebesvar/tortenet.htm
• http://lexikon.katolikus.hu/S/Sebesv%C3%A1r.html
• http://www.mercuriustour.ro/hu/SEBESVAR--a1012.html
• http://szaszandras.info/ajanlo/muemlekek/sebesvar.html
• http://www.varak.hu/latnivalo/index/1477-Sebesvar-Sebesvar/
• http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=125495926&p=1&t=9038753
• http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=125455982&t=9038753&openwith=5