Természeti, kultúrtörténeti és tájképi értékek a Körösök-völgye mentén

Körösvidék

Körösvidék

Körösvidék kirándulás

Nagyváradi várostúra - 2019. április 27. (szombat)

2019. március 12. - Körösvidék

„Biharország” fővárosa vagy a „Pece-parti Párizs” jelzővel illetett Nagyvárad (Oradea, Grosswardein) Békéscsabától közel másfél órányi autóútra, a magyar országhatártól 10 km-re, a Sebes-Körös partján terül el. Ma Románia nyugati kapuja, a Partium legfontosabb városa, Bihar megye székhelye. Nagyváradi kirándulásunkat a római katolikus székesegyháznál kezdjünk.

nagyvaradi_head_facebook_sablon.jpg

A város történelme a X. századra nyúlik vissza, amikor a hagyományok szerint I. (Szent) László király (1077–1095) a Hévjó- (Pece) patak és a Körös torkolatánál monostort alapított és „erődítést” (várat) emeltetett. Uralkodása idején kezdték építeni gótikus stílusban a Szűz Máriának szentelt (60 m hosszú, 35 m széles) székesegyházat. Halála után Szent László itt elhelyezett sírja zarándokhely és az ún. istenítéletek helye lett. A várat olasz építőmesterek segítségével bővítették, erre utalnak a vár körül kialakult településrészek nevei is, mint: Olaszi, Velence, Pádua. A XV. században Vitéz János püspöksége alatt Várad első fénykorát élte. Udvarában a korszak olyan jelentős gondolkodói tevékenykedtek, mint például Janus Pannonius vagy Georg Pauerbach bécsi csillagászprofesszor. A mohácsi csatát követően a város szerepe átalakult, Erdély legfontosabb végvára, majd a három részre szakadás után átmenetileg fejedelmi székhelye lett (János Zsigmond idejében). A XVI-XVII. századi erdélyi fejedelmek (Báthoryak, Bethlen Gábor vagy a Rákócziak) főleg végvári szerepét erősítették. Ennek ellenére 1660-ban török kézre került és a váradi vilajet székhelye lett. A XVIII. században a város újjáéledt, nagy építkezések kezdődtek. Ekkor épült a Barokk palota, a Kanonok sor, 1780-ban kezdte meg működését a Királyi Jogakadémia. Az 1836-os nagy tűzvészben a város jelentős része megsemmisült. 1848-ban a magyar honvédség hadfelszerelési központja lett.

Az Újváros, Olaszi, Velence, és Váralja negyedek összeolvadásából 1850-ben jött létre Nagyvárad, 1870-től pedig már megyei jogú városi címet kapott. A dualizmus időszaka (1867–1918) a város második fénykora, mind kulturális, mind gazdasági szempontból látványos volt a fejlődése. 1903-ban felépítették a villamosműveket, elsők között létesült a városban közvilágítás (1904-ben), 1906-ban megindult a villamosközlekedés, telefonközpont jött létre háromszáz előfizetővel (1888-ban), közművesítettek és vízvezeték-hálózatot építettek ki. Fejlődött az ipar, a kereskedelem (26 nagyvállalatot jegyeznek 1900-ra). A gazdasági élet mellett a szellemi élete is országos hatású: több más mellett innen indultak a Holnap című antológia szerzői (Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Babits Mihály). árad a művészetekben, főleg az építészetben is élen járt, világhírű építészmérnökök alakították ki a város mai arculatát (Rimanóczy Kálmán és fia, Jakab Dezső, a Vágó-testvérek és mások). Miután a trianoni országvesztést követően Romániához került, regionális és országos szerepkörét teljesen elveszítette.

Nagyváradi kirándulásunkat a római katolikus székesegyháznál kezdjünk. Megnézzük a székesegyházat és annak kincstárát, a Kanonok-sort, valamint a püspöki palotát (csak kívülről, mert éppen restaurálják) és annak kertjét a Szent László emlékekkel. Innen átbuszozunk a nagyváradi várba és ott töltenénk egy kis időt a régészeti, művészeti emlékek megtekintésével. A nap második felében egy belvárosi sétát teszünk a Szent László tér és az olaszi plébániatemplom közötti szakaszon (ez a történelmi belváros észak-déli tengelye). Belvárosi sétánk során fogjuk meglátogatni a legendás Astória szállót, ismertebb nevén az EMKE szállót, ahol kávézni, süteményezni, felfrissülni is lehet majd. Ez az épület, megőrizte rendeltetését az idők folyamán. Az irodalmi kávéház adott helyet a fiatal újságírók és költők összejöveteleinek, amelynek vezéralakja Ady Endre volt. A kávézó falán ma is látható az a tábla, amely Ady Endre itt töltött délutánjainak állít emléket. (Kérjük, gondoljon előre a pénzváltásnál a kávézóban elfogyasztott termékek árára is!)

A nagyváradi várostúrán a mesélőnk és idegenvezetőnk Lakatos-Balla Attila lesz Nagyváradról.

A tervezett városi kirándulás két fizetős elemet tartalmaz: a székesegyházi kincstár (7 lej/fő) és a váradi vár belépőjét (ha nem változik a tavaszi szezonkezdéskor, akkor 5 lej/fő). Kérjük, gondoljon előre a pénzváltásnál a belépők árára is!

A nagyváradi kirándulás Békéscsabáról indul 6:00 órai indulással az egy órás időeltolódás miatt. Felszállási lehetőség Békéscsabán a Penny parkolójában, ami a vasúti és a buszpályaudvar mellett található. Várható érkezés Nagyváradra 9 óra magasságában. Visszaérkezés a késő délutáni órákban szintén a Penny parkolójába.

A kirándulás költsége: 6.000.-Ft/fő, amelynek egy része teljes egészében tartalmazza a busz költségeit, a túravezetést. A fennmaradó összegből pedig a gyulai székhelyű BMKT Pándy Kálmán Kórház Csecsemő- és gyermekosztályt fogjuk támogatni! A kirándulással magadnak, a kórházban dolgozóknak és a segítségre szoruló gyermekeknek is örömet szerezhetsz! További adományt természetesen elfogadunk a kirándulás alatt is az előre kihelyezett perselybe. A kirándulás végén értékes nyereményt fogunk kisorsolni a jelenlévők közt!

Jelentkezési határidő, feltétel: 2019. április 15. Amennyiben eldöntötte, hogy részt kíván venni a kiránduláson, 3.000.-Ft előleget kérünk befizetni az alábbi számlaszámra (közlemény rovatba tüntesse fel: adomány - a jelentkező nevét – Körösvidék Nagyváradi kirándulás): Erdős Dániel - 10102615-18447700-01001001

Online jelentkezési lap: innen érhető el

Amit a kirándulásra érdemes hozni: megfelelő mennyiségű ivóvíz (min. 1,5 l), ennivaló (szendvics, csoki stb.) évszaknak megfelelő ruházat, esőkabát, kényelmes cipő, amiben az egész napos városi séta nem okoz gondot, kisebb hátizsák, és az elmaradhatatlan jókedv és a kíváncsiság, no meg a fényképezőgép! Pénzváltásra Nagyszalontán lesz lehetőség, egy kisebb pihenő beiktatása közben.

A kiránduláson mindenki saját felelősségére vesz részt!

Szervező, kapcsolat, érdeklődni: Körösvidék, Magyar Földtani Védegylet Egyesület (MFV), - erdos.daniel@gmail.com tel.: +36204327677

nagyvarad_uj_20190427.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://korosvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr4114684688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása