Természeti, kultúrtörténeti és tájképi értékek a Körösök-völgye mentén

Körösvidék

Körösvidék

Túra a Vércsorog-vízeséshez

2019. április 05. - Körösvidék

Egy 47 fős lelkes kis csapat indult Szeghalomról, Füzesgyarmatról és Furtáról 2019. március 30-án Arieşeni – Vércsorog-vízeséshez (Cascada Vârciorog). Már a buszon kiderült, hogy egy igen jó hangulatú társaság jött össze, pedig az emberek nagy része nem is ismerte egymást!

vcs10.jpg

Amikor megérkeztünk túránk kiinduló pontjához ámulattal néztük az elénk táruló tájat. Gyönyörű napsütés, hó, víz, krókusz. Egyik lábunk alatt kő, a másikkal térdig süllyedtünk a hóban!

A Vércsorog-vízesés a Nagy-Bihar-masszívum keleti oldalában található 1160 méter magasságban. Busszal Vancuvesti faluig mentünk. A község a Vartop-hágón (Șaua Vârtop) túl az Aranyos-patak kezdeténél fekszik. Az Aranyos egyik forrásága a Vércsorog-vízesés völgye is. A faluból indulva jórészt erdei úton, majd a végén, egy kis ösvényen jutottunk el a vízeséshez. Az utat a sárga kör jelzi. Sokszor kereszteztük a patakot, amely során gázlókra is lehetett számítani. Az út kellemes fenyőerdőben vezetett, enyhe emelkedéssel. Hóolvadás miatt sáros talajjal is kellett küzdeni. 3,6 km után érkeztünk meg a 20 méter magas kétlépcsős vízeséshez. A képződmény a nevét a vízfal mögött található vörös színű homokkő és metamorf kőzetekről kapta. Nagy víz idején a víz esése igazán látványos, amit most a nagyfokú hóolvadásnak köszönhetően láthattunk is. Volt olyan szakasz, ahol annyira megáradt a patak, hogy csak csatárláncban tudtunk egymásnak köveket adogatni és azokból átkelőt építeni!

7,2 km gyalogtúra megtétele után, kissé fáradtan, de feltöltődve érkeztünk vissza buszunkhoz, és fantasztikus élményekkel gazdagodva indultunk haza.

Szöveg és képek: Elek Julianna és csapata

 

A bejegyzés trackback címe:

https://korosvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr3714740719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása