Ismét egy érdekes cikkel jelentkezünk Dévaványáról Szalay Ágnes jóvoltából. Ezúttal 1969-be repítjük vissza kedves Olvasóinkat, méghozzá egy nem mindennapi lejegyzett, rádióban elhangzott beszélgetéshez. Rádióinterjú 1969. VI. 17. /Petőfi/ KK /5/ Népművészek a mikrofon előtt címmel. A dévaványai múzeumnak ajándékozta dr. Dömötör Sándor 1969. július 10-én. Hallgassuk, olvassuk csak!

forrás: https://ertektar.damk.hu/?page_id=235

- Kedves hallgatóink! Hallgassunk meg egy zenés beszélgetést Kádár Ferenc dévaványai népművésszel.

Zene.

- Néhány évvel ezelőtt különösen érdekes, ősi hangra figyeltek fel a rádió hallgatói. Lehel kürtjét szólaltatta meg Jászberényben egy idős pásztorember. A kondások tülökfújó művészetét mutatta be az évült, elefántcsont kürtön Kádár Ferenc, dévaványai kanász. Olyan ezermesterkedő, nótakedvelő, sokoldalú barkácsolót ismertünk meg személyében, aki a falubeli lakodalmak és mulatságok lelke, aki jómaga készíti hangszereit, amelyeket olyan szívhez szólóan szólaltat. Dévaványa különben is sajátosan különleges helyiség. Ezen a tájon, a Nagysárrét aszalt, sima, sárga vidékén a XX. századi civilizáció ellenére is él a túzok. Ez a ritka nagy madár a vadászok hőn óhajtott zsákmánya. Ám az ébenszárnyaknak már a megtekintése is művészet, megközelítése sikertelen, elejtése pedig szinte lehetetlen. Mintha az ősi dóci emlékek, pásztori és paraszti hagyományok megtestesítője volna a túzok, mert az ódon dalok, faragványok, társadalmi szokások kedves titka is elrejtőzik itt az idegenek elől. Szerencsére akadnak olyan lelkes muzeológusok, mint pl. dr. Bereczki Imre is, aki hangyaszorgalommal gyűjti mind a látható, mind a halható népi kincseket. Kádár Ferenc méltán kapta meg annak idején a Népművészet Mestere kitűntetést. Bicskával faragott csont- és szarudíszei, titokzatosan záruló halálbikái, ügyesen készített bodza- és fűzfafurulyái múzeumba kívánkozó ritkaságok. Nádsíppal szólaltatott régi pásztordalai pedig a rádió becses műsorszámai. Zene.

- Ha erre járunk a Tiszántúlon, akár még a nagy kerülők vargabetűjét is megtesszük, csak hogy útba ejthessük az idős népművészt. Akár hívatlan, akár váratlan toppanunk be hozzá, szívesen, örömest lát bennünket. Megmutogatja újabb készítményeit, elújságolja csendes, nyugdíjas, de munkában, tevékenységben mindig nyughatatlan életének eseményeit. És mindig gondoskodik egy kis meglepetésről, amely közkinccsé válhat a rádióban.

- Néhány esztendővel ezelőtt látogattunk el Dévaványára, Kádár Feri bácsihoz, a népművészet mesteréhez, ugyanitt a faluszéli, nádfedeles, kedves házikóban beszélgettünk a ketyegő, családi óra alatt, a búbos kemence mellett. Azóta hogy telt az idő, hogy érzi most magát?

- Hát, hála istennek, még bírom valahogy. Most, mikor érkeztek, lucernát vágtam.

- És, bírja még a kaszát?

- Hát, bírom még, bírom, takarosan elkaszálgatok még. Nem dicsekvésképpen mondom, de hát a mai fiatalokat csúffá tenném kaszálásban, hiába már, hogy 75. esztendőmbe fordultam.

- És nádsípkészítéssel, zenéléssel foglalkozik-e még?

- Foglalkozok. Szombaton is voltam ilyen kis lakodalomban, tárogatóval játszottam. Mikor esik az eső, kint nem tudok dolgozni, olyankor előveszek vagy egy bodzafát, és furulyát csinálok, vagy egy nádsípot.

- És, kerül-e gazdája ezeknek a sípoknak, kik használják? Kik játszanak rajta?

- Hát, a furulyának kerül gazdája, de a nádsípnak nemigen kerül gazdája, mert valahogy nem tudnak játszani rajta.

- És nagyon nehéz megtanulni rajta, még annak is, aki furulyázni tud?

- Nem nehéz, csak meg kell szokni, mert ennek csak egy oktávja van, nem lehet átfogni úgy, mint a furulyát. Akik furulyán játszanak, eltévednek rajta, át akarnák fújni, de nem megy, hiába, ezen nem lehet, 8 terjedelme van neki, és amely nóta belefér, csak az jön ki rajta.

Zene.

- Merre járt a nyáron?

- Voltam a népművész találkozón. Behívtak Miskolcra, ottan sokfele jártunk, sok szépet láttam. Nem jártam sohase még azon a vidéken.

- Vitte a hangszert is magával, és játszottak ott egymásnak?

- Vittem a tárogatót, meg a furulyát. Szaszkó Józsi citerással játszottunk együtt, nem színpadon, úgy a szálláson összejöttünk és 11, 12 óráig is eljátszadoztunk a citerással.

- És a citera meg a furulya jó volt egymás mellett?

- Összehoztuk, úgy aztán jó volt. Mert a furulyát lehet egy kicsit állítani, és hogyha magasat akartam, kicsit széjjelebb húztam, na akkor Józsikám gyerünk, nézzük már! Megfújtuk, rendben van, gyerünk a nótával, csináljuk! Jól játszik ám a Szaszkó is! Tele lett a szoba, és úgy hallgatták, hogy pedig már voltak, akik jöttek, hogy ők már aludnának. Ne aludjatok most, jertek be, azt hallgassátok tik is!

- Itt az asztalon is hever néhány nádsíp. Biztosan van már azóta újabb nóta is, amit megtanult rajta, szólaltassa már meg a sípot, hadd hallgassuk mi is!

- Van már itt nekem két újabb nóta, „Szárnya, szárnya, szárnya a fecskének…”, meg aztán „Két út van előttem, melyiken induljak?”. Már ezekre rájöttem. Még ezek a rádióban sincsenek meg.

Zene.

- „Népművészek a mikrofon előtt” [c.] sorozatunkban zenei beszélgetést hallottunk Kádár Ferenc, dévaványai népművésszel.

Kádár Ferenc a Népművészet Mestere, népzenész, hangszerkészítő, díszítőművész. Dévaványán született és élt 1891-től haláláig, 1983-ig. Pásztor volt, mestere a furulya és a pásztorkellékek faragásának, a nádsíp (nádduda) készítésének. 1958-ban elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet. A náddudán kívül csodálatosan játszott furulyán, klarinéton, tárogatón, hegedűn, citerán, mindemellett gyönyörűen, ízesen énekelt. Megszólaltatta a 1953-ban a Lehel kürtjét a jászberényi múzeumban. Országos jelentőségű szellemi értékére az 1950-60-as években figyeltek fel a népzenekutatók – első riport 1954-ben jelent meg, 1961-től kezdve hangfelvételeket készítettek vele, nádsíp- és furulyajátéka, népdaléneklése gyakran elhangzott a rádióban, vagy filmek kísérőzenéjében. A szellemi örökségét, a legtöbb hanganyagot, feljegyzést, életével kapcsolatos dokumentációt a Néprajzi Múzeumban, a MTA Népzene-tudományi Intézetében, a Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjteményben, a Munkácsy Mihály Múzeumban és a Kádár család magángyűjteményében őrzik.

Szalay Ágnes

https://ertektar.damk.hu/