Körösladány és Dévaványa között, az Alföldi Kéktúra (AK) útvonala a Körös menti sík elnevezésű kistájon halad keresztül. Az asztallap simaságú, ősi folyók elhagyott medreivel „megtűzdelt”, jószerivel teljesen mezőgazdasági művelés alatt álló területen különösebb látnivalók nem várják a turistákat. A meditatív kéktúra útvonalon baktatva, alaposabban szemügyre véve a tájat egy sáncszerű, az átlagos terepszintből kiemelkedő földműre lehetünk figyelmesek, nagyjából kelet–nyugati irányultságban. De vajon mi lehet ez? Kik, s mikor építhették? A válasz talán meglepő lehet, hisz nem egy pár évtizeddel ezelőtt épült töltés földműve ez, hanem a legendás Csörsz-ároké (vagy más néven Ördögároké), amely évezredek történéseit meséli el annak, aki kíváncsi rá. Írásunkban a Csörsz-árok rövid történetével ismerkedünk meg, a Körösladány határában elhelyezkedő sáncszakasz maradványain keresztül. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Csörsz-árok a Kárpát-medence legnagyobb kiterjedésű, legősibb és egyben legrejtélyesebb földműve, katonai építménye. Az 1260 km-es kettős, hármas, sőt helyenként négyes védelmi vonalból álló füldműrendszer a Duna térségéből indul (az egykori római Aquincummal szemben), végighalad az Alföld északi részén, Nyíregyházánál délre fordul, áthúzódik az Alföld keleti vidékein, s a mai Szerbia területén végződik el a Dunánál (az egykori római Viminacium településnél). A sánc–árok rendszer szélessége 3,4–10 m között változik, mélysége 1,5–3 m, a mai terepszinttől mérve. A megmaradt szakaszok sáncainak magassága kb. 2 m. A Csörsz-ároknak számos elnevezése ismeretes az elmúlt évszázadokból, amelyek azonban nem minden esetben fedik teljesen egymást, s tájegységenként is változhatnak. Hívták például Ördögároknak, Kisároknak, Óriások árkának, Avarároknak, Ördögszántásnak és még sorolhatnánk. A „csörsz” szó valószínűleg egy szláv eredetű szó, jelentése: fekete (ökör, marha). A kettős, hármas és négyes vonalú földműrendszer felosztása szakemberenként változik, de alapvetően egy belső és egy külső szakaszra szokás felosztani. A kutatások azt állapították meg, hogy az összefüggő belső sánc egy befejezett része az erődrendszernek, míg a szaggatottabb, bizonytalan vonalvezetésű külső sánc befejezetlennek tűnik (tehát valószínűleg ez a későbbi, fiatalabb szakasza a rendszernek).

Az egyik legnagyobb kérdés volt a kutatók között az elmúlt évtizedekben (és még most sem megnyugtatóan tisztázott), hogy kik és mikor építhették ezt az egész Alföldet, kb. 60–65 ezer km²-t körbeölelő védelmi rendszert? A legvalószínűbb, hogy a Kr. u. IV. században az Alföld területén élő szarmaták építhették római felügyelet alatt. A 4. század végéig a rómaiak, mint előretolt védelmi vonalat használhatták a népvándorlás népeinek megállítására. No de ne szaladjunk ennyire előre a történetben!

A római és a szarmata csapatok a Kr. u. I. és IV. századok között számos háborút vívtak, amelyek közül az egyik legjelentősebb a 322-es volt. Ekkor a szarmaták Valeria provinciára támadtak, amelyet a rómaiak még ugyanebben az évben, személyesen Constantinus császár vezetésével toroltak meg. A rómaiak ekkor mélyen behatoltak a szarmaták által lakott Alföldre, s kb. egy hónapot töltöttek el az ottani viszonyok tanulmányozásával. Ezek után döntött úgy Constantinus, hogy megállapodást köt a szarmatákkal a közös ellenség, a gótok ellen. Ez azt jelentette, hogy a rómaiak garantálják a szarmata határokat a gótokkal szemben, cserében a szarmaták nem támadnak római területre. A legújabb hadtörténeti kutatások szerint azonban a Csörsz-ároknak elnevezett késő ókori földműrendszer nem 322–332 között épült (mint ahogyan azt korábban egyes kutatók tartották), hanem később, csak a 332–334 között zajló szarmata polgárháború, és egy jelentősebb gót betörés után. Ekkor ugyanis olyan nagyarányú szarmata népességcsökkenés (vagyis katonai erőforrás csökkenés) következett be az alföldi területeken, hogy a római birodalmi stratégiai érdekek miatt szükségessé vált a római beavatkozás, azaz a 322-es megállapodás életbe léptetése.

A Csörsz-árok belső, kb. 600 km-es védelmi vonalának építése 334/335-ben kezdődhetett el, amelyet kb. 8–10 ezer ember kb. 4–5 év alatt építhetett meg. Ezekből az adatokból kiindulva az erődrendszer belső vonala 339-re készülhetett el. Az építkezést római mérnökök irányították, s a római csapatok jelenlétét sem lehet kizárni. A sáncok őrszemélyzetét római irányítás alatt álló szarmaták adhatták. Ezekre egy olyan régészeti ásatásból következtethetünk, amelyben egy katonai telep sírjait tárták fel, ahol római övet viseltek a szarmata szokás szerint eltemetett harcosok. Tehát minden jel arra utal, hogy a hatalmas, védelmi funkciókat ellátó földműrendszert a szarmaták építhették a germán népcsoportok ellen, de római irányítás alatt, amelyre a sáncok szerkezete és tervszerű rendszere is utal. A Csörsz-árok külső, befejezetlen védelmi vonalának megépítésére azonban jóval később, I. Valentinianus uralkodása alatt került csak sor (371-től), amely során katonai ellenőrzőpontok kiépítésére is sor került. Az építkezések 374-ben fejeződtek be egy kirobbanó kvád–római háború miatt. Később a barbár népcsoportok beözönlése és betelepülése miatt a Csörsz-árok továbbépítése lekerült a római napirendről, hadászati jelentőségét (azaz a barbár népek távoltartását) elveszítette. Érdekesség, hogy az egész rendszer építésénél a számítások szerint kb. 10 millió m³ földet használhattak fel!

A hatalmas, helyenként faszerkezettel megerősített ókori földműrendszer egykori (kb. 5–8 m széles és kb. 2–3 m mély) árkai és a kitermelt földanyagából felhalmozott sáncai napjainkban Dormánd, Erdőtelek, Debrecen és Gödöllő térségében tanulmányozhatók a legépebb állapotban. Sajnos a Csörsz-árok legtöbb szakasza az eróziós folyamatok, az elszántás és az elhordás miatt megsemmisült, nyomvonalára csak fúrásokból, kartográfiai módszerekkel, légi felvételek segítségével következtethetünk.

A csatolt képen a Körösladány határában található, mezőgazdasági úttal átvágott sáncszakasz egy részlete látható („Körös-menti sánc”), amely 352 körül épülhetett.

További információk a szakirodalomként felhasznált cikkekből érhetők el.