Egy különleges tájképi és kultúrtörténeti helyre szeretnénk elkalauzolni a kedves olvasót a Körös-Maros köze területére, pontosabban az Orosháza és Pusztaföldvár között elterülő hatalmas, szikes pusztába, a Tatársánc szegletébe, az egykori "Földvártelke" tájékába a Tatársáncokhoz és az ősgyephez.

Orosházának sincs különös nevezetessége, ami az idegent ide csábítaná, sem természeti, sem történelmi.

VERES JÓZSEF, 1886.

 

Az elvégzett ásatások után most már kétségtelenül megállapított adatok igazolják, hogy Alföldünk egyik legrégibb földvára, amely hatalmas méreteivel, érdekes szerkezetével megérdemelné, hogy ingatlan műemlékeink sorába felvétessék.

BANNER JÁNOS, 1939.

A két idézet között közel ötven év telt el. Veres József (neves történetírónk) és Banner János (kitűnő archeológusunk) megállapításai korban és időben eléggé ellentmondásosak, mi mégis az utóbbiak táborát erősítenénk. Sőt! Banner János felvetése óta számtalan természeti értékkel gazdagodott a terület. Elég csupán a tatársánci ősgyepet és a Harangos szikes tavát megemlítenünk, ami a Körös-Maros Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb attrakciója. Sajnos azonban ezek a területek napjainkban - ottjártunkkor is - elhanyagolt állapotban vannak. A látványosságok területei aktív mezőgazdasági területek. Állapotuk egyáltalán nem tükrözi, hogy igenis korunk egyik legfontosabb kultúrtörténeti bemutató helyei... lennének! Sem a Tatársáncokhoz, sem az ősgyephez nem találtunk konkrét leírást, csupán kisebb cikkekben emlékeznek meg róluk. Az éppen arra járó elsétál mellette, hiszen nincs kitáblázva, még egy figyelemfelkeltő oszloppal sem. Mintha nem is léteznének. Talán attól tartanak, ha "bárki számára elérhetővé" válnak, megnőne a terület turisztikai terheltsége? Nem hisszük, hiszen mezőgazdaságilag művelt területekről van szó. A földvárak, sáncok oldalai be vannak szántva, kisebb kiemelkedésük a térszínből utal arra, hogy itt lehet "valami". Kellemes meglepetés viszont, hogy a "semmi" közepén az ősgyep szöges dróttal el van kerítve, nemzeti parkos tábla jelzi fennhatóságát. De hol marad a leírás? Mit lát az ember? Mit kell nézni?

Az objektumokat autóval meg lehet közelíteni, azonban az országút mellett, bekötő utakon kell parkolni, majd onnan gyalogszerrel negyedórás, félórás sétával érhetjük el a úticélunkat.

Mit írnak a szakirodalmak a sáncokkal kapcsolatban? "A Nagytatársánc a bronzkor végéről fennmaradt földvár. Orosházától délkeletre, alig 10 km távolságban, Pusztaföldvár község déli oldalához közel terül el. Aki a kaszaperi műútról leágazó dűlőúton Pusztaföldvár felé halad, néhány száz méter után két alkalommal is átszeli azt a kettős sáncvonulatot, amely szabálytalan félkör alakban vonul északkelet, kelet, majd délkelet felé. A hagyomány szerint a magyarok a tatárok ellen építették, ezért nevezte el a nép Tatársáncnak.”

A történészek és régészek e földvárral már foglalkoztak. Szeremlei szerint a sánc a hunoktól ered. Attila székhelye is volt, majd a gepida fejedelmek és az avar kánok birtokolták. Karácsonyi Pusztaföldvár község leírásával kapcsolatban e terepobjektumot „nagytatársáncok"-nak vagy „szőlősi sáncok"-nak nevezi. Bovovszky ugyancsak a „nagytatársánc" elnevezést használja, s arról is szól, hogy a mai Pusztaföldvár őse, a középkori Földvár nevű falucska e sáncoktól mint az egykori erődítmény maradványaitól kapta nevét. A középkori Földvár község elpusztult, s valószínű, hogy a Veres által is említett Orosháza-határbeli Földvártelke szintén az egykori község- és sáncmaradványok együttesét jelentette. A „Földvártelke" kifejezés egyébként régebben az orosházi öregek visszaemlékezéseiben is gyakran szerepelt. A fenti feltételezések nem ásatásokon alapultak, így nem is oldhatták meg a kérdést.

Banner János ásatásainak eredményei szerint a földvárat a késői bronzkor és a korai vaskor közötti átmeneti időben (i. e. 900–800.) építették. Vélhetően a kelet-európai pusztáról a Kárpát-medencébe beköltöző korai szkíták fenyegetése miatt emelték a környék lakói. Nevével ellentétben tehát építése nem a tatárjáráshoz kapcsolódik. A közel 12 hektáros természetes magaslatot egyik oldalról az egykor Ős-Maros, a mai Száraz-ér vízrendszeréhez tartozó folyó határolhatta. Ehhez a másik oldalról egy kettős földsáncból és vizesárokból álló erődítést építettek. Így egy minden oldalról védett fennsíkot kaptak. Az építmény teljes hossza 3050 m, átmérője 1800 m, eredeti magassága 2-2,5 m, a vizesárok szélessége 25–35 m, mélysége szintén 2-2,5 m lehetett. A sáncok magassága a pusztai térszint fölött 220 cm-re becsülik.

A fellelhető régészeti leletek szerint a Körös-Tisza-Maros köz táján 7500-8000 évvel ezelőtt jelent meg az ember. A "Körös-kultúra" néven számon tartott társadalom tagjai már termesztettek búzát, árpát, valamint kecskét, juhot és szarvasmarhát, sőt már kutyát is tartottak. E korból kerültek elő hálónehezékek és kőbalták. Ez a nyugalom Kr. e. 2600 táján váratlanul megtört, majd a bronzkor elején ismét nyugalmasabb időszak köszöntött rá a területre. 1939-ben a Banner János által vezetett régészeti kutatás során edénytöredékek és bronztárgyak kerültek elő. Ebből következtethetünk arra, hogy a Pusztaföldvár határában látható kettős sáncrendszer (földvár), az úgynevezett Tatársánc közel háromezer éves. A magyarok honfoglalása, majd a kereszténység valószínűleg ezen a területen is ugyanúgy zajlott, mint a Kárpát-medence többi részén. A mai Pusztaföldvár területén az Árpád-korban több templomos és templom nélküli falu is létezett.

Kistatársánc

Pusztaföldvárról kiérve, az Orosháza felé vezető műútról szemet szúr egy kisebb, lapályból kiemelkedő térszín. Rögtön az első adandó lehetőségnél - ahol az első földút balról beéri az aszfalt utat - leparkolhatunk. Néhány percnyi gyaloglást követően feltűnik a földútról a Kistatársánc tetején magányosan álldogáló, a Honfoglalás emlékévét hirdető, hatalmas kőtömb, amelyet a helyi önkormányzat állíttatott.

A kisebb méretű földvárral kapcsolatban, amelynek erődítmény jellegét az 1783-ban készült József császári térkép is hangsúlyozza, a következőket jegyzi meg: „az itt levő két régi sáncról nem tudjuk, ki és mikor építette. A nagyobbik némely helyen összeomlott, a kisebbik azonban még teljesen jó. Mindkettő olyan helyen fekszik, ahonnan a szomszédos vidék uralható." Banner e két erődítményt nem tartotta együvé tartozónak, s itt ásatásokat nem is végzett. Keleti oldalán Pusztaföldvár lakói homokbányát nyitottak, mivel innen építkezésre igen jó, nagyszemű „marosi" homokot lehetett hordani. E „feltárás" nyomán Kiss tanulmányozhatta a nép által Kistatársáncnak nevezett földvár szerkezetét. Eszerint e kis erődítményt a folyócska partját kísérő egyik homokdűnére építették úgy, hogy a környező területekről legalább 3,5-4 m magasságú földtömeget hordtak. A folyton terjeszkedő homokbánya löszfalán 10-12 világosabb és ugyanennyi sötét, humuszban gazdag réteg bizonyította, hogy emberi munka eredménye. Szinte törvényszerű volt: a sötét csíkoknak az alsó része volt a legsötétebb, azaz humuszban leggazdagabb, ami viszont arról beszélt, hogy egykor sokan hordhatták a földet, mégpedig felszíni kitermeléssel. Amint a „sárgaföld" következett, hamarosan új felületről kezdték hordani a feltalajt, amely humuszban gazdag volt. Kalicz mindkét sáncrendszerre mondja, hogy „ilyen nagyszabású építmény létesítése a közösség igen nagyfokú szervezettsége mellett volt csak lehetséges." Az 1783-ban készült József császári térkép a Nagytatársáncot és a Kistatársáncot egyaránt „alte Schanz" elnevezéssel illeti.

Nagytatársánc

A Nagytatársánc a Kistatársáncról is észlelhető. A sáncok egymástól alig egy km-re fekszenek egymástól. A nagyobbik sánchoz az orosházi országútról már egy hosszabb földúton autóval, majd a tehenészet felé vezető elágazástól már gyalog juthat el az ember. A terület kiemelt szerepe itt már jobban érzékelhető, mint a Kistatársáncnál. A sánc keleti szélét pont egy földes útkereszteződés szeli át, a kereszteződés sarkában pedig egy magasles található. Az egykori vizesárok és a sánc megemelt része nagyon jól elkülönül, annak ellenére, hogy ez a földterület is aktív mezőgazdasági terület. (Ottjártunkkor frissen szántva volt.) 

A Nagytatársánc keletkezésének titkát Banner tárta fel. Lelkes diákokkal 1939 nyarán nagyarányú ásatásokat végzett. Megállapította, hogy ez a földvár nem a tatár vagy török időkből származik, hanem építése az i. e. évezred korai időszakára, a VIII-V. századra tehető. Feltételezi, hogy a kelták vagy talán a szkíták ellen az ún. hallstatti időkben készült, a bronzkornak a vaskorszakba való átmeneti időszakában. Története tehát csaknem 3000 éves.

Banner tisztázta az egykori földvár méreteit és szerkezetét is. Eszerint a szabálytalan félkör alakú kettős sánc 3050 méter hosszú, a két vége közötti távolsága 1800 méter, és kb. 12 hektárnyi, természetes kialakulású magasabb térszínt vesz körül. E területet kettős sánc és kettős vizesárok védte. A külső sáncon kívül húzódó vizesárok viszonylag széles (28-37 m) és kb. 2 m mély volt. A két sánc közötti ún. belső vizesárok keskenyebb, de valamivel mélyebb (2,6 m) volt. A két sánc magassága az eredeti, pusztai térszín felett egyaránt 220 cm lehetett. E kettős sáncrendszer komoly erődítménynek nézett ki, mivel délkeletre néző nyitott oldalán egy bővizű, viszonylag széles érre vagy folyócskára támaszkodott, amely a mai Száraz-érhez, ill. az Ős-Maros vízrendszeréhez tartozott. Az említett két vizesárok e folyócskától kapta a vizét. A kettős vizesárok és kettős sánc biztos menedéket nyújtott az itt lakó népnek és állatállományának.

Milyen e két földvár jelenlegi képe? A Nagy- tatársánc területének jelentősebb részét a múlt század végén és a jelen század elején feltörték, mivel a Békés-csanádi löszhátnak ez az egyik legtermékenyebb része. A legelőket azonban nem egyszerre szántották fel. Visszaemlékezések szerint az a mélyedésvonulat, amely a sáncrendszer két végződését délen lezárja, s amely Banner szerint egykor ősfolyó medre lehetett, századunk elején még nagyobbrészt legelő volt. Ekkor még a Kistatársánc oldalán és tetején is legeltettek.

Ősgyep

A Nagytatársánc körül a szakirodalmak egy különleges maradványterületről írnak, méghozzá ősgyepről. Dr. Kiss István az alábbiak szerint számol be róla, merre is található és miből gondolja, hogy az ősgyep valóban.

„Nagytatársánc ősgyepje az állami gazdaság majorságán túl, a külső sánc északkeleti szakaszán, a külső vizesárok sánc felőli széles lejtőjén fekszik. Bánki-féle gyöpnek is nevezték, mivel régebben a Bánki-tanya földjére esett. Itt ismertem fel e terület ősgyep-jellegét 1930 tavaszán. Meglepő volt részemre, hogy szülőföldem e kis pontján olyan növényfajok tenyésznek, amelyek Pusztaföldvár és Orosháza határában teljesen hiányzanak, sőt a Dél-Alföldön is igen ritkák, illetve némelyike egyáltalán nem fordult elő. A több mint ezer lapot számláló herbáriumomnak mindvégig ezek voltak a legértékesebb darabjai. Feltűnő volt az is, hogy ez a kis gyepes terület képviseli a külső sánc legépebben megmaradt részét. Itt a külső vizesárok sánc felőli oldala legalább olyan meredek lejtésű, mint a Tisza mentén a védtöltések.”

A sáncrendszer e részét Banner ásatásairól írva, a következőképpen értékelte: „A második mérést a Bánki Horváth Mihály földjén végeztük. Itt úgy a külső árok, mint a külső sánc ma is gyepes. Feltételezhető tehát, hogy ez a terület még nem volt feltörve, és így az eredeti térszíni formát és az eredeti mélységet és magasságot a legjobban megtarthatta. Ebből következtethetjük, hogy ez a gyep legalább 2500, illetve csaknem 3000 éves.” 1939 nyarán ásatásokat is végeztek a Nagytatársánc oldalában. Akkor éppen az ősgyepes részt réselték át mérések céljából. Rájöttek a ritka növények gyep löszpusztai jellegére, és megemlítik azt, hogy a parasztok szerint ez a gyep legalább a nagyapák emlékezete óta töretlen, így jutottak el arra megállapításra, hogy a "gyep sokkal régibb, a sánc alighanem a bronzkor végéről való”.

A földút kereszteződést követően egy kicsit elbizonytalanodhat az ember, hogy merre is tovább. Jelzést nem találni, de a leírásokban bízva el kell indulni egy feltűnő erdősáv irányába, a szarvasmarha gazdasági épület keleti oldalán húzódó földúton. Az erdősáv mögött van, amit kerestünk.

A kerítéssel övezett elzárt terület meglepetésre ad okot: környéke gondosan karban van tartva, a kerítésen belül, pedig valójában érintetlen kis földrészről van szó. Sajnos ismertető tábla nincs a területen, csupán egy nemzeti park emblémájával ellátott tábla hívja fel a figyelmet a fokozottan védett területre.

A harmincas évek elején, a sáncrendszeren már csak négy helyen találtak gyepes részt. Mégpedig: ősgyepet a külső sánc külső vizesárok felőli oldalán, gyepet az egykori ősfolyócska medre területén, vizenyős, mély fekvésű gyepfoltokat a sáncív északi része külső vizesárkában, és a Kistatársánc oldalán, valamint tetején gyepes részeket. Mára azonban ezekből nem maradt semmi, területüket feltörték és mezőgazdasági termelésbe vonták be. Az, hogy ez a néhány négyzetméteres terület fennmaradt az utókornak hálásak lehetünk elődeink adományozási hagyományainak. Az ősgyep fennmaradásának okáról ekképpen emlékszik a „Bánkitanya” gazdája egy alkalommal: Miért nem szántják fel ezt a gyepet is, mint a sánc többi gyepes részét? A következőket válaszolta: „így kaptam az elődöktül, én se bántom, a tehenek is jókat legelnek rajta." Alighanem e hagyománytiszteletnek is köszönhető, hogy ez a több ezer éves gyep a folyton belterjesebbé váló gazdálkodása közepette is megmaradt.

Az ősgyep 1971 óta országos védelem alatt álló természetvédelmi terület, amely jelenleg a Körös–Maros Nemzeti Parkhoz tartozik. Fél hektárnyi területével ez hazánk egyik legkisebb természetvédelmi területe. Tudományos jelentősége viszont európai hírű: a legutóbbi jégkorszak máig tartó melegedési szakaszában (interglaciális) ősi növényvilágának, ritkaság számba menő, élő maradványa: löszgyep (Salvio-Festucetum rupicolae).

Megmenekülését annak köszönheti, hogy viszonylag meredek oldala miatt sohasem szántották fel. Dr. Kiss István botanikus fedezte fel 1930-ban. Jelenleg körbe van kerítve, és csak kutatók látogathatják. A nemzeti park munkatársai azon fáradoznak, hogy a körülötte lévő újabb egy hektáron is elterjesszék ritka növénytársulását.

Nézzük, mit is rejt valójában az ősgyep. A Nagytatársánc ősgyepje Alföldünk déli részén páratlan kis növénysziget, ősi növényfajai az egykori löszpuszta flórájának utolsó hírmondói. A megmaradt gyepben több mint félszáz növényfaj számlálható össze, közülük azonban természetvédelmileg csak az a 8 faj jelentős, amelyek a régi gyepek jellemzői:

1. Teucrium chamaedrys L. (Sarlós gamandor),
2. Phlomis tuberosa L. (Macskahere),
3. Salvia nutants L. (Kónya zsálya),
4. Fragaria viridis Duch. (Csattogó szamóca),
5. Viola ambigua W. et К. (Csuklyás ibolya),
6. Asperula cynanchica L. (Ebfogó müge),
7. Thalictrum minus L. (Közönséges borkóró),
8. Senecio jacobaea L. (Jakabnapi aggófű).

Ősgyep egy részlete

 

Az ősgyep fokozottan védett, így védi a sáncot a további mesterséges erodálódástól, a sánc pedig védelmet és élőteret biztosít az ősgyepnek

A leírtak alapján megállapítható, hogy a Nagytatársánc ősgyepje flóratörténeti érték, országos vagy talán európai jelentőségű tudományos kincsünk is, amely feltétlenül védelmet érdemel.

A védelem nemcsak olyan növényfajokat mentett meg a tudomány és a jövő számára, amelyek egykor az Alföld eredeti növénytakarójának részei lehettek, hanem részben egy olyan terep-objektumot is, amely az őskor végén itt lakó ember nagy alkotókészségét és hallatlan erőfeszítését hirdeti. Az ősgyep még évszázadokig védheti az általa borított sáncrészletet az eróziós lepusztulástól, így a sáncoldal tartósan kedvező létfeltételeket nyújt az ősi növényzet megmaradásához. E kis gyepfolt megóvása olyan feladat, amellyel nemcsak magunknak, hanem a jövőnek is tartozunk.

Lenyűgözőek a sáncok méretei és az egykor élt emberek építészeti, stratégiai teljesítménye. Elmélázhat azon az ember, hogyha nekünk csak ennyi maradt a kultúrtörténeti emlékegyüttesből, akkor mi fog maradni belőlük száz vagy akár több ezer év múlva? 

Sümegi Pál szavait idézve: "folyamatosan változó természeti környezet és kulturális-technikai-társadalmi környezet együttes eredménye nyomán a Kárpát-medencébe megtelepedő kultúrák átalakulnak és változásra kényszerülnek. Amelyik ezt nem teszi meg, az szinte nyomtalanul enyészik el viszonylag rövid idő alatt. Viszont a változások nyomán a megtelepedett kultúra átalakult és távolodik az eredeti társadalmi-gazdasági-kulturális gyökereitől."

Végezetül az alábbi linkre kattintva megtekinthetik az 1990-es évek elején készült Kerekek és lépések c. műsor a területről készült kis videóját:

http://videa.hu/videok/nagyvilag/oroshaza-tatarsanc-pusztafoldvar-egykoron-anno-kirandulas-retro -Tux8N881og8msSRh