Szalay Ágnes írását olvashatjuk egy igen érdekes, történelmi, földrajzi szálakkal átszőtt oknyomozó riportot a múltban, a múltból. Vajon mi történhetett a dévaványaiak harangjával? Hogyan kapcsolódik a történetbe a Körövidék szerkesztősége által is többször meglátogatott Körösszegi-vár sorsa? Elpusztult falvak Ványa körül? A Körösök vagy a Tisza folyhatott e a ványai határban? Harangmondákról hallottatok-e már? Megannyi kérdés, megannyi válasz! Keressük hát meg a válaszokat!

Dévaványán 1924-ben harangavatásra készülődött a helyi református egyházközség. A harangavató beszédet nagytiszteletű Szügyi Dániel mondta el, aki nélkül nem épült volna fel 1887-1891-ben az alföldi kisváros impozáns, új református temploma, mely 63 m-es toronymagassággal büszkélkedhet.

Nagytiszteletű Szügyi Dániel 1856. október 22-én született Hódmezővásárhelyen, s miután családjában számos lelkész szolgált, az ő pályája sem alakulhatott másként. Iskoláit szülővárosában és Debrecenben végezte, ezt követően 1881. július 19-től 1884. május 26-ig Gyomán segédlelkészként, 1884. május 17-től 1888. október 1-ig Dévaványán helyettes lelkészként, ugyanitt 1889. január 17-ig időközi lelkészként, majd rendes lelkészként szolgált 1889. január 17-től 1929. április 30-ig. Megírta a dévaványai református egyháznak és a templom építésének is a történetét, de számos egyéb írása is megjelent. Szavahihetősége minden kétség nélküli, mert munkái egyházi levéltári forrásokon alapultak.

A fent említett harangavatásra 1924. február 10-én került sor . Kisgyermekként még Bereczki Imre is részt vett rajta, visszaemlékezéseiben hóesésről írt, és a meghatott, magasztos pillanatról, amikor a világháborúban rekvirált, később újraöntött templomi haragokat visszahozták, s a lelkész a beszédében áldást kért rájuk. Az ekkor és itt elhangzott harangavató beszéd megmaradt eredetiben, levéltárunkban őrizzük. A teljes beszéd után egy jegyzet rész is következik. Rögzítette a koszorúk szalagjainak feliratait. Megjegyzi, hogy az akkor meglévő 3 harang mellett volt eredetileg egy negyedik is. Majd az akkori harangok elődeiről is említést tett:

„Az 1889.dik évi harangok elődei voltak: 1) Egy 240 kilogramm súlyú, 1723 évben öntött harang. 2) Egy 160 kilogramm súlyú, 1751.ben öntött harang. Ezeket Thury János harangöntő átvette 1889. évben.

Volt még egy harmadik is, mely a Békés vármegyei kiskárolyi elpusztult ref. egyháztól adatott a dévaványaiaknak „átok” alatt, hogy ha idővel megépülne, visszaadassák. Ezt a ha-rangot 1799.ben újraöntette a dévaványai ref. egyház. Mivel ismét meghasadt, a torony alatti főbejárati csarnokba helyezték. A régi óra csengettyűjével 86 font volt. A Tisza folyóba vetették. Kik? Mikor? Miért? Rejtély. –„[1]

Ez a rövid megjegyzés több figyelmet érdemel, hiszen egy egykori, elpusztult Békés megyei faluhoz, Kiskárolyhoz van köze. Eredetileg Károly, majd Kis-Károly egy igen kicsiny falu volt Körösladány és Szeghalom között. Ma Szeghalom külterületének számít egykori helye (de határának egy részét Körösladány is használta), ettől északra található Károlyderék major illetve a Károlyderéki elágazás, amelyet a mai navigációs eszközök már ismernek. Dévaványáról a keleti irányú Szeghalmi út volt (a Szeghalomra vezető út), amely közvetlenül, a mai városházától a kb. 3,5 km távolságban feküdt egykori, a Dévaványához legközelebb eső falura, Simaszigetre vitt. Ezen tovább haladva kelet felé juthatott el a ványai ember Kis-Károly faluba, amely további kb. 9 km távolságban feküdt, és a második legközelebb fekvő helység volt. Az 1880-as években készült térképeken még szerepelt a neve, mint pusztaságnak. Innen vezetett út Cséffára (Cefa, Bihor megye, Románia), vagy Darvasra, a közeli Sebes-Körösön pedig közvetlenül elérhető volt a regionális központ, Várad is.

A kicsiny falu eredetileg az innen körülbelül 100 km távolságra fekvő egykori körösszegi vár (Cheresig, Bihar megye, Románia; a határ román oldalától alig néhány méterre) tartozéka volt, erről a legrégebbi írott forrás 1289-ben tesz említést, mint a Borsák vagy Barsák birtokáról. (A Körösszegi várról itt olvashatsz többet.)Ekkor Kis-Károly is az övék volt. IV. Kun László királyunk gyakran megfordult itt, különösen, hogy az ellene szervezkedő vármegyei nemesek hadait megbüntesse. Erőszakos halála is itt esett meg, mégpedig a közelében felállított kun sátorban 1290-ben.

Ezt követően Károly Róbert parancsára 1316-ban ostrommal bevették a körösszegi várat, miután a Borsa nemzetség Károly Róbert ellen szervezkedett, ekkor pedig a korona számára lefoglalták Kis-Károlyt. De a király személyesen is megfordult a várban 1326-ban. Ezt követően a Csákyak kapták.

A Csáky nemzetség feltűnése Nagy Lajos uralkodásának éveire esik. Őt követte a trónon Zsigmond, aki fiatal magyar királyként nemesítette a Csákyakat. Ő adományozta nemesi oklevelüket 1396-ban, amelyben birtokadományaikat is felsorolják. Ezek között szerepelt Károly falu, mint Körösszeg tartozéka, amely Békés vármegye sárréti járásához tartozott.

Csáky Mihálynak, Bihar vármegye főispánjának kérésére azonban 1445-ben Békésből Biharba csatolták át Csökmő, Barsa és Darvas helységekkel együtt. 1520-ban már, mint Bihar vármegyei helyet említették. Miután 1604-1606 között Bocskai István hajdúcsapatai elpusztították a körösszegi várat, 1635-ben már, mint pusztaságot jellemzik. A várból mára egyedül a lakótorony maradt, sosem építették újjá, fokozatosan pusztult el.

Kis-Károly és Körösszeg története szorosan összefonódott, mégis, ennek az aprócska falunak a nevét régebben kelt irat őrizte meg, mint amilyen régi a körösszegi vár nevét először megemlítő okirat. Ez nem feltétlenül jelzi azt, hogy előbb alapították, de tény, hogy míg a vár 1289-ben már biztosan létezett, addig Kis-károly neve már egy 1219-ben kelt határpert érintően felbukkan. Ezt követően, a Borsa nemzetség várának felépülte után már bizonyosan az övék volt.

Viszont a határa igen kiterjedt lehetett, mert 1326 előtt Károly Róbert hű támogatói egyikének ajándékozta Kis-Károly keleti felét. Majd miután a körösszegi várat ostrommal elfoglalta, Kis-Károly nyugati fele annak tartozékaként királyi birtok lett. Ekkor a király határjelek felállítását rendelte el. Az aprócska települést keresztezte a Bőszfoka nevű vízfolyás, északi részén pedig egy újonnan ültetett erdő, az Eresztvény terült el, ezt szintén 1326-ban osztották ketté. De határjelei voltak a Pakácz-tó és az Ördögárka is. Ugyanebben az évben megemlítik, hogy már állt temploma, amelyet Szent Péter tiszteletére szenteltek fel.

1396-ban már a teljes falu egész határával együtt Körösszeg várához tartozott, s mint ilyet, Csáky Miklós temesi főispán, későbbi vajda kapta. Kis-Károlynak vámtartó joga volt - emiatt a szomszédos Körösladánnyal egy ideig rossz szomszédságban éltek -, amit 1520-ban el is kellett volna törölni, mert ehhez akkor már sem hidat, sem töltést nem tartottak fenn a tulajdonosok. 1480-ra pedig a kis Eresztvény jelentős erdővé gyarapodott. 1489-ben a falu negyedét bírság címén lefoglalták. A falu egynegyede pedig állt 4, jobbágyok által lakott, és 5 lakatlan telekből, legalább egy keleti és egy déli utcája bizonyosan volt – ez is jelzi aprócska mivoltát -, illetve egy halastó tartozott még hozzá. A Csákyak szarvasmarhát is tartottak itt nagy számban.

A török magyarországi megjelenésével, a területfoglalások és a hatalomért folytatott belviszályok miatt Kis-Károlyt 1553-ban Szeghalommal együtt felégették a török csapatok. Előtte 33 kapu után fizettek adót, azaz 33 ház állt a helységben – ebből Karácsonyi János 350 lakosra következtetett -, míg a támadás után már csak 17 ház állt.

Ezt követően újraéledt a kis falu, a házak száma folyamatosan emelkedett, vagyis a lakosok száma is nőtt, de a szolnoki és a gyulai vár elestével az Alföld délkeleti régiója török fennhatóság alá került. 1555-ben 24 ház állt a faluban, az 1571-ben keletkezett szolnoki szandzsák defterében (adólista) 26 ház volt feljegyezve, majd a növekedés stagnálásba váltott. Ebben a listában azonban templom nincs feljegyezve. A lakosok ettől függetlenül viszonylagos jómódban éltek.

A XVI. század végétől kezdve aktív hadműveleti és katonai felvonulási területté vált ez a régió, így Kis-Károly sorsa megpecsételődött. 1598-ban újból teljesen felégették, ezúttal a tatárok az Eresztvény egy részét kivágták, a másik részét felégették, és 1630-ig nincs arról adat, hogy bárki is lakta volna e vidéket. Ugyanekkor a körösszegi vár is elpusztult, Kis-Károly pedig igen gyakran cserélt gazdát,[2] a lakosok is hol megjelentek itt, hol elmenekültek. Ez a bizonytalanság idézte elő, hogy az éppen itt lakó jobbágyok kezdtek innen elszökdösni, a lakosság lélekszáma pedig drasztikusan apadt. 1644-ben már mindössze 5 család lakta csak, ez legjobb esetben is 30-50 fő lehetett.

1658 őszén a török hadjáratot vezetett Erdélybe és a Partiumba (II. Rákóczi György törökellenes háborúja idején), ezzel újabb tatár egységek - a török hadsereg segédcsapatai – zúdultak a vidékre. Dévaványa és Kis-Károly sem úszta meg, hogy a tatár kán által vezetett sereg fel ne dúlja vidékét (Dévaványa ebben az időben többször fordult török feljebbvalóihoz, akik biztosítani igyekeztek lakosai és vagyonuk sértetlenségét). A Csákyak levéltárában fennmaradt egy engedélykérés, amely megvilágítja, milyenek voltak egy alföldi kis falu kilátásai a török uralom utolsó időszakában.

Kis-Károlyt 1661 végén vagy 1662 elején érték el a tatárok, területét elözönlötték és felégették, a török uralom időszakában sokadjára. Egyetlen egy helybeli lakos, akinek ténylegesen Kis-Károlyban volt háza és családja, Szolga Bálint nevű menekült meg.[3] Az egész faluból csak ő úszta meg ép bőrrel a támadást, mindenki mást kivétel nélkül elhurcoltak, még a feleségét és a gyerekeit is elvitték. Rajta kívül még három ember maradt életben, de ők oda szerződött emberek voltak, nem helybeli lakosok. Róluk Szolga Bálint csak azt tudta, hogy a szomszédos települések környékén bujdokolnak, ő pedig Dévaványára menekült. 1662-ben kérvényezte Csáky István földesurától, hogy visszatelepedhessen, de kérte, hogy ne azonnal kelljen a földesúri szolgáltatásokat fizetni, mert nincs miből neki. Ebbe az uraság bele is egyezett, s az iratot minden jel szerint a körösszegi várból címezte. Mivel a levelet Dévaványa török kori pecsétjével zárták le, Benedek Gyula feltételezte, hogy a ványai jegyző önthette megfelelő írásos formába a kérést, bár Szolga Bálint egyes szám első személyben fogalmaz („írtam levelem”).

Lakosai 1659-től nagyon rövid ideig, majd 1662-től kezdve hosszabb időre ismét voltak Kis-Károlynak, de mind igen nyomorúságos körülmények között tengődtek. Viszont az 1670-es Wesselényi-féle összeesküvés résztvevőit már szállásadással és élelemmel szolgálták, tehát viszonylag rövid idő alatt újraindult az élet.

1678-ból való az utolsó adat a faluról: Thököly Imre számos alkalommal megfordult a Tiszántúlon, mert seregének jelentős részét innen kikerült katonák alkották. Ványán többször is megszállt a fejedelem, olykor napokat is eltöltött itt, seregeinek egy részét pedig a közeli Kis-Károlyban szállásolta el egy éjszakára 1678. január 31-kén.[4]

Ezt követően Kis-Károlyról, mint lakott településről, többé nem hallunk. Feltehetően a török kiűzése körüli harcok alatt menekültek el a lakosai, illetve részben odavesztek, és már sohasem tértek vissza. A helyet 1699-ben csatolták vissza Békés vármegyéhez. Miután a vármegye új urát, Harruckern János Györgyöt 1723-ban beiktatták birtokaiba, az ekkor kelt adománylevele szerint Körösladány faluhoz tartozott Kis-Károly puszta, aminek déli részét 1714 óta a ladányiak már használták és a „kis” jelzővel illették. 1751-ben másik részét Szeghalomhoz csatolták. Vályi András földrajzíró 1799-ben Békés vármegyei szabad pusztaként említi.[5]

Egyébként a Csáky család a török időszak alatt mindvégig birtokolta Kis-Károlyt, de hatalmának érvényt nem tudott szerezni. Miután a vármegye felszabadult a török uralom alól, és a békét hivatalosan 1715-ben megkötötték, ekkor csatolták vissza jogilag Magyarországhoz a többi mellett Békést vármegyét is (1715. évi XCII. törvénycikk). Nem sokkal ezt követően Harruckern kapta meg az egész vármegyét, mert olyan mértékű segítséget nyújtott a háborúban anyagilag kimerült császárnak, hogy az pénzzel nem, csak földbirtokkal tudta kifizetni. Miután 1735-ben másodszor is megerősítették birtokaiban, a Csákyak tiltakozni kezdtek. De csak 1845-ben állította össze a pusztával kapcsolatos iratokat a Csáky család levéltárnoka, hogy visszapereljék ősi tulajdonukat. Ez már nem valósult meg az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc miatt. A faluból mára semmi nem maradt, emlékeit a föld rejti.

Kis-Károly faluja történetének ismeretében elmondhatjuk, hogy ha valamikor átadhatták a ványaiaknak a Szügyi-kéziratban említett harangot, akkor az az egyik súlyos dúlást, vagy a végső pusztulást megelőzően eshetett meg. Így szóba jöhet 1553, amikor felégették; 1598, amikor ismételten felégették; az 1630 körüli évek, mielőtt lakatlanná vált volna; 1658, amikor feldúlták, 1661 vagy 1662, amikor felégették; és 1678 körül, amikor végleg elpusztult. Mivel rendszeresen és elég gyakran elpusztították, valószínűleg a közösségnek nem is volt elöljárósága, nem folytattak levelezést, nem kértek oltalmat a török vagy magyar hatóságoktól, mint ahogy pl. a ványaiak tették.[6]

Az is szem előtt tartandó, hogy habár a XIII-XV. században mindkét település római katolikus volt, de a XVI. századtól Ványa esetében mindenképp változás történt. 1560-ban már református közösséggel van dolgunk, mert a (református) parochiális ház gerendáján felvésett évszámokat találtak: 1560, 1639, ezek renoválásokra utalnak. 1569-ből már református lelkésze is ismert a településnek, Belvári Mihály, és megkezdték az első református egyházi anyakönyvek vezetését is, ezek fennmaradtak eredetiben a dévaványai parókián. Akkori templomuk 1633-ban vagy 1635-ben épülhetett, renoválását 1732-től kezdték meg, a tornyot 1767-ben renoválták, majd az egész építményt 1777-ben bővítették. Római katolikus egyházközség 1790-ig nem volt Dévaványán, 1766-tól jelentek csak meg ismételten római katolikusok a helységben. Szügyi Dániel idézetében Kis-Károlyt református helységnek írta.

Megfontolandó, de mai ismereteink szerint nem bizonyítható, hogy legkésőbb 1678-at követően kerülhetett sor arra a bizonyos harangátadásra. Szügyi szerint 1799-ben újraöntették ezt a harangot a ványaiak, a szóhasználatából kivehető, hogy azért, mert meghasadt a templomi hangszer. Mivel erre bizonyos idővel később ismét meghasadt, már nem helyezték vissza, hanem a torony padlózatán tárolták. Majd erről írja Szügyi: „A Tisza folyóba vetették.”

A magyar néprajzot segítségül hívva elmondhatjuk, hogy ez a történet az úgynevezett harangmondák minden jellemző elemét magában hordozza. Az egyik változat szerint a harangot levette a falu a helyéről és a törökök elől a kútba süllyesztette. Azonban az vagy szokatlan időben, bizonyos időszakonként titokzatos módon hallatta hangját, annak ellenére, hogy kútban volt, vagy összekapcsolódott története az eltűnt vagy elsüllyedt faluéval.

A másik változat szerint a harang a leomló templomtoronyból elgurul a mocsárba, vagy eleve a mocsárba rejti a falu. Ilyenkor a veszély elmúltát jelezte csodálatos módon a templomi hangszer, azaz hogy a falu mocsárba vagy nádasba, vagy a szomszédos településre menekült lakosai visszatérhetnek házaikba, vagy a közelbe, új falut alapítani. A harang azonban sosem kerül vissza a toronyba, az továbbra is ott van és időnként hallani vélik a hangját. Abban viszont a mondák egységesek, miszerint a harang sosem kerül török kézre.

A harang tulajdonképpen nagyon összetett jelentéssel bír a magyar néprajzban. Amikor a magyar néprajzi szimbolika összegyűjti és értelmezi ezeket a jelentéseket, mindegyik egy közös eredőre megy vissza: a képzethez, miszerint a (megszentelt) harang és annak hangja megvéd a gonosztól. Rontáselhárító és védő funkciója van elsődlegesen, [7] ezen túlmenően veszély- (tűzvész, árvíz) és időjelző (óra, perc) funkcióval is bír.[8] A víz pedig az egyik legerősebb keresztény szimbólum, az egyik első dolog, amelyet Isten megteremtett, az Özönvíz, amely elpusztította a világot Isten akaratából egy kivételtől eltekintve, s aztán a víz, amelyben Keresztelő Szent János megmerítette Jézust. A népi vallásosság is ismeri, például a beteg gyermekeket gyógyító erejűnek hitt vízzel mosdatták, húsvétkor a leányok a közeli patakban vagy folyóban mosták meg a hajukat, a templomi szentelt víz, stb. Az izraelita hagyományban a rituális tisztálkodásnak, így a víznek ugyancsak kiemelkedő szerepe van. A templommal összekapcsolt víznek az Isten általi legerősebb tisztító és védő funkciója van, ez az anyag tehát közvetíti a felső transzcendens gyógyító és védő erejét abba, amit/akit bevon.[9]

A kiskárolyiak nem kútba és nem is mocsárba rejtették a harangjukat, de nem hagyták, hogy a törökök kezére kerüljön (a haranglegenda eleme). Átok terhe alatt a ványaiakra bízták, hogy vigyázzanak rá és visszaadják, ha falujuk újra felépül (az átok biztosíték a visszaszolgáltatásra). A falu nem épült fel[10] és a ványaiak használták a harangot, ám az (legfeljebb 100 év időtartamon belül) minduntalan meghasadt (az átok „beteljesül”). A harang ebben a történetben is jelez, éppen nem a hangjával (nem kondul meg, jelezve a veszély elmúltát, és nem kondul meg az elveszett falu emlékére), hanem csorbaságával tűnik ki. Annak ellenére csorbult meg, hogy egyszer már újraöntötték. Így már nem lehet harangtoronyba helyezni, nem véd sem a rontástól, sem a gonosztól (boszorkányok, gonosz lelkek, Sátán). Ezért az egyetlen megoldás jöhet szóba: vízbe vetni.

Mivel a Sárréten nem voltak mélyvízű folyók, amik voltak, azok is gyakran változtatták medrüket, ezért a közeli Berettyó (Szeghalomnál, kb. 20 km-re) vagy a Körösök (Gyomaendrőd Gyoma városrésze és Körösladány is kb. 13 km-re fekszik) jöhettek volna legelőbb számításba. Ehhez képest Szügyi Dániel közlésében a Tiszába vetették a harangot, a legközelebb eső legnagyobb folyóba. Történeti tény, hogy a tiszaparti Fegyvernekre gyakran vittek fuvart a ványaiak, vagy a porciót oda szállították, amely városnak különben értékes műemléke az 1480 körül épült gótikus „Pusztatorony”. Ám elképzelhető az is, hogy nem kellett olyan messzire menniük, hiszen Túrkeve és az azt körülvevő falvak – ilyen volt a szintén igen közel fekvő egykori Ecseg faluja, amelynek helye nem azonos a mai Ecsegfalvával – a folyószabályozás előtt a Tisza árterében feküdtek.[11] A földrajzi környezet tehát adott és ismert volt a ványaiak előtt. A környékbeli legnagyobb folyó pedig spirituális szempontból „garantálta” számukra a rituális megtisztulást, hiszen nem adták vissza a harangot, sőt, használták is azt, ezzel megszegték a kiskárolyiaknak tett ígéretüket.

Ez a történet, amit eddig fejtegettünk és előadtunk, nem tűnik többnek, mint egy néprajzi hagyománynak. Rendkívül sok benne a bizonytalanság, s egy idő után a feltételezések szintjére lép. Arról nem is beszélve, hogy igen sok, inkább a legenda körébe tartozó elemet hordoz magában.

Itt le is zárhatnánk a történetet. Egészen addig, amíg nem vetünk egy pillantást a dévaványai református egyházközség levéltári és történeti adatainak gyűjteményére. Ez a dokumentum ugyancsak a BHGL-ben található, a tiszántúli református egyházkerület 377/1917. számú határozatában megállapított kérdőpontjaira kellett választ adni, s Szügyi Dániel ezt igen alaposan és részletesen tette meg, szerencsére, 1918. július 14-én:[12]

„6) Az anyakönyveken és jegyzőkönyveken kívül miféle más okmányok vannak még az egyház birtokában? Van-e ezekhez leltár? Ha van, akkor az okmányok leltára leírandó, ha nincs, akkor sorban jelezni kell az okmányok tárgyát és keletkezési idejét. (…) II. kötetben. (…) 236. lap[on]: 1635. és 1732-dik templomi felirat, az 1723. és 1751-diki harang felirat[a], az 1799-diki Tiszába vetett harang felirata.”[13]

(…)

„15) Hány harang van a toronyban vagy haranglábban? Mikor és hol öntötték? Milyen súlyúak? Leírandó részletesen a rajtuk levő feliratokkal s a netalán ajándékozók neveivel. (…) VII: 1782-ben volt az V. és VI. számúakon kívül még egy harmadik harang is. (31) Ez valószínűleg az volt, amelyről az egyházközség 1742-i leltárában ez van feljegyezve, midőn a kannák felsoroltatnak: «1. Régi török munkájú kanna, mely quondam[14] Kis Károly Rfta. Sz. Ecclesiához[15] tartozandó volt a kisebb haranggal egyben, mely is átok alatt adatott D. Ványai Sz. Ecclesianak olyvéggel, hogyha idővel megépülne, visszaadassék.» (32) Valószínűleg ezt a kiskárolyi harangot öntették újra, s az újnak felírása ez volt: «Fudit me Jacobus Horner M.Waradini Anno 1799.[16] A Wányai Sz. Ekklezsia maga költségével készitette M. Varadini.» Erre jegyezte meg Vásárhelyi Pál, (34) hogy ez a hasadt harang, mely a torony alatt volt, a régi óra csengettyűjével 86 font volt, a Tiszába vetődött, a cin 7 font megvan. Miért vetették a Tiszába? Rejtély. A 7 font cin valószínűleg a kiskárolyi kannára vonatkozik. Ezt a többi régi kannával együtt 1834-ben az újakba öntötték át.”[17]

Nagytiszteletű Szügyi Dániel az 1924-es harangavató beszédének utolsó oldalaira írt hevenyészett jegyzeteivel tulajdonképpen egy olyan, általa korábban kigyűjtött adatsorra utalt, amely történeti tény volt, és maga gyűjtötte be. Hiszen az egykorú, dévaványai egyházi jegyzőkönyvekben, szintén egykorú bejegyzésben megtalálta a feliratát, a tömegét, a sorsát, az egykorú leltárakban nyomára bukkant a tárgynak és a mellé tett korabeli megjegyzéseknek. A harang tehát létezett! Tömege kb. 48,16516 kg lehetett, amely inkább illik egy aprócska falu harangtornyába.

A továbbiakban arra a Vásárhelyi Pál (1795-1846) vízépítő mérnökre hivatkozik – mint forrásra, aki szerint a meghasadt harangot a Tiszába vetették -, aki nem csak az Al-Duna Vaskapu-szabályozásában vett részt, hanem a Tisza-szabályozás egyik fő kidolgozója is volt. Az általa közölt állítás hivatkozása azonban előttünk nem ismert.[18] További adalék, amelyet szintén a református lelkész írt le, hogy 1769-től az egyházi ügyek intézésére a nemes és adózó község[19] tagjaiból alkotott egységes consistorium alakult, így ez, tulajdonképpen a teljes ványai vezető réteg dönthetett arról, mi legyen a meghasadt harang sorsa. Amennyiben ez megtörtént. Nagytiszteletű Szügyi Dániel maga is némi távolságtartással kezelte a dolgot, és nekünk is így kell tennünk, hiszen arra, hogy a Tiszába került a harang, csak egyetlen forrás (Vásárhelyi Pál) hivatkozik, és az is csak egy futólag tett megjegyzés, más forrásokkal nem sikerült kiegészíteni vagy alátámasztani.

Mindenesetre ez a hosszú fejtegetés nem csak a Körös-vidék és a Kis-Sárrét egy kicsiny részének török kori történelmébe próbált némi betekintést nyújtani, hanem a késő középkori sárréti ember egykori mozgásterébe, földrajzi kapcsolatrendszerébe, és hogy neki mit jelentett ténylegesen egy nagyobb történelmi esemény, hogyan élte azt meg és milyen lehetőségei voltak.

Írta: Szalay Ágnes

Felhasznált irodalom:

• Benedek Gyula – Hajdú József: Dévaványai iratok 1548-1809. Dokumentumok Dévaványa történetéhez 2. Kiadja a Dévaványai Hagyományőrző Kulturális Egyesület, Dévaványa, 2002.

• Benkő Gyula: Híradás Ecseg-pusztáról. Jászkunság. II. évf. 1. sz. (1955.) pp. 23-28. Elektronikusan: https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/594255/default/doc_url/jaszkunsag_195502_0201.pdf (2020-07-10)

• Egyháztörténeti adatok a dévaványai református egyházközségre nézve a tiszántúli ref. egyházkerület 377/1917. sz. határozatában megállapított kérdőpontokra. Készítette: Szügyi Dániel, Dévaványa, 1918. július 14. BHGL. Leltározatlan. Másodpéldány: gépelt átírás dr. Bereczki Imre által. Dévaványa, 1984. BHGL. Kézirattár. Leltározatlan.

• Erdős Dániel: Körösvidéki templom- és várromok nyomában. Körösszegi várrom. Blogbejegyzés. 2016. október 20. https://korosvidek.blog.hu/2016/10/20/korosvideki_templom-_es_var_romok_nyomaban (2020-07-09)

• - Harangfelavatás a dévaványai református egyházban 1924.dik év február hó 10dik napján. Szügyi Dániel harangavató beszéde. Levélmelléklet. Ajándékozó: Szügyi Gyuláné, Keszthely, 1980. BHGL. Leltározatlan.

• - Karácsonyi János, dr.: Békésvármegye története. II. kötet. Kiadja Békésvármegye közönsége, 1896. Digitális kiadás. „Kis-Károly” szócikk. pp. 143-144. (elektronikus oldalszámozás) Elérhető: http://www.europeana.eu/portal/record/09408/jetspeed_portal_browser_psml_docID_31784_secID_83392.html (2016-02-27)

• Karácsonyi János, dr.: Regeszták Békésmegye multjához 1711-ig. In: A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyve. Összeállítá: dr. Karácsonyi János. Tizenhatodik kötet. A Társulat kiadása, Gyula, 1892. pp. 73-98 (p. 74., p. 78.) Elektronikusan: http://real-j.mtak.hu/9300/1/MTA_BekesVmRegEsMuvtortTarsEvkonyve_1891-1892.pdf (2020-07-09)

• Körösladány történeti áttekintése II. rész. A XIII. század közepétől 1720-ig. (sz. n., tárolt változat) Elektronikus cikk. (2007. március 17.) Elektronikusan: http://www.korosladany.hu/letoltes/helytortenet2.htm (2020-07-09)

• Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerkesztő: Ortutay Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982. Vols 5. Elektronikus változat. „harangmonda” szócikk. Elektronikusan: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/h-7297A/harangmonda-72A43/ (2020-07-09)

• Magyar Országnak leírása Mellyben minden hazánkbéli Vármegyék, Városok, Faluk, Puszták; uradalmak, fabrikák, huták, hámorok, savanyú, és orvosló vizek, fördőházak, nevezetesebb hegyek, barlangok, folyó vizek, tavak, szigetek, erdők, azoknak hollételek, Földes Urok, fekvések, történettyek, külömbféle termésbéli tulajdonságaik, a’ betüknek rengyek szerént feltaláltatnak. Készítette Vályi András. Buda, 1799. Elektronikusan: https://books.googleusercontent.com/books/content?req=AKW5Qaf8r2rRSvsEoIzHV0Zoddbb_7A9GHby-XAJEGXySOPa_dg6EsN50B6CoEzcm5JurNs2gXvdmKmp0IpVVq_j48TDCjwxx7o-Loe8QwKyTuCN7K4g_whzKf137a2_wOv83fiYFGKluFayehPcK9JKzMU6MIoQwP2fvdKVhTaumKKyG29oHmKVSsGdonencQrDOsUxlBr8cEh7mxPo1tqpjDCIEKl7PNOkE50fSXfaRmtO4LwYKUdvm-t91TcjkYkJxR9lC2ENvlLqbect_uyQRdTfTacxyQ (2020-07-09)

• Rabb Péter: Szerep története. A tanulmány a BME Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszék által vezetett Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzés "Magyarország történeti topográfiája" című tárgya keretében készült. (s. d.) Elektronikusan: http://arch.et.bme.hu/arch_old/korabbi_folyam/11/11rabb.html (2020-07-09)

• Seres István: A török hódoltság korszaka a karlócai békéig. In: Németh Csaba (szerk.): Dévaványa története. Tanulmányok Dévaványa múltjából. Dévaványa Város Önkormányzata, Dévaványa, 2012. pp. 110-118.

• Szügyi Dániel életrajzi adatai. Kézirat és gépelt irat. Szügyi Gyuláné levele dr. Bereczki Imrének. Melléklet. Keszthely, 1980. VIII. 17. BHGL.XIV.1980.E. Leltározatlan

Hivatkozások:

[1] Harangfelavatás a dévaványai református egyházban 1924.dik év február hó 10dik napján. Szügyi Dániel harangavató beszéde. Levélmelléklet. Ajándékozó: Szügyi Gyuláné, Keszthely, 1980. BHGL. Leltározatlan. pp. 14-15. Kiemelés: Sz. Á.

[2] Ebbe a harcba a körösladányi Nadányi család is élénken bekapcsolódott, hiszen a Csákyakkal, de a Ványát birtokló Kompolthyakkal is örökös határvitákban álltak. A Csákyaktól 1645-ben vették zálogba Kis-Károlyt több más településsel együtt. (Körösladány történeti áttekintése II. (http://www.korosladany.hu/letoltes/helytortenet2.htm)

[3] Szolga Bálint Ványára menekült károlyi jobbágy levele a földesurához, Csáki István grófhoz, amelyben a Károlyba való visszaszállás engedélyezését kéri. Közli: Benedek-Hajdú. 2002. 39. sz. (pp. 80-84.)

[4] Seres (Németh). 2012. p. 114.

[5] Vályi. 1799. p. 294. „Károly” szócikk.

[6] Az 1600-1660-as évek közötti úgynevezett „török kori oklevelei” Dévaványának fontos források erre a korszakra vonatkozóan. Eredetiben nem maradtak fenn, de a fordítás harmadmásolatát Bereczki Imre elkészítette, ez a BHGL-ben megtalálható.

[7] Kovács Rozália: mondák egy régi harangról. Elektronikus cikk. 2016. október 7. http://www.ermihalyfalva.ro/hirek/Mondak-egy-regi-harangrol (2020-07-09); Gazsi Katalin Barbara: Harangok és legendák. Elektronikus cikk. 2015. május 5. https://tudomanyplaza.hu/harangok-es-legendak/ (2020-07-09). Részleteiben lásd: Gulyás Zoltán: A török hódoltság emlékei Magyarországon. Szakdolgozat. Földtudományi Alapszak. Harangmondák. p. 43. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Budapest, 2010. Elektronikusan: http://lazarus.elte.hu/hun/digkonyv/szakdolg/bsc/2011-gulyas.pdf (2020-07-09)

[8] Vö.Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár. Balassi Kiadó, 2001. „harang/csengő” szócikk. Elektronikus változat: http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm (2020-07-09); Paládi-Kovács Attila (a szerkesztőbizottság vezetője): Magyar Néprajz nyolc kötetben. Akadémiai Kiadó, 1988-2002. VII. Népszokás. Néphit. Népi vallásosság. „harang” szócikk. Elektronikus változat: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/vii-nepszokas-nephit-nepi-vallasossag-A33C/nepi-vallasossag-ABA5/a-katolikus-magyarsag-vallasos-eletenek-neprajza-ABA6/egyhaz-kultusz-es-kozossegi-hagyomany-a-nepeletben-ABEE/kultuszhelyek-es-kultusztargyak-ABEF/harang-AC0C/ (2020-07-10)

[9] Vö. Keresztyén Bibliai Lexikon. Szerkesztett: Dr. Bartha Tibor. Kiadja a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 1993. „víz” szócikk. Elektronikusan: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/v-CA809/viz-CA851/ (2020-07-09)

[10] Sorsa ellentétes a közeli Ványáéval, ahol a török azt is megengedte, hogy új templomot építsenek, de az adót azért rendszeresen beszedte.

[11] Benkő. 1955. p. 23.

[12] Egyháztörténeti adatok a dévaványai református egyházközségre nézve a tiszántúli ref. egyházkerület 377/1917. sz. határozatában megállapított kérdőpontokra. Készítette: Szügyi Dániel, Dévaványa, 1918. július 14. BHGL. Leltározatlan. Másodpéldány: gépelt átírás dr. Bereczki Imre által. Dévaványa, 1984. BHGL. Kézirattár. Leltározatlan.

[13] Kiemelés: Sz. Á.

[14] „egykor” (lat.)

[15] „Reformata Szent Eklézsiához”, értsd: református hitű egyházközségéhez.

[16] „Engem Horner Jakab öntött Nagy-Váradon az 1799-dik esztendőben.” (lat.)

[17] Kiemelések: Szügyi Dániel.

[18] A név után található szám Bereczki Imre végjegyzeteinek számára utal. Ez a végjegyzet-szekció azonban kéziratában nem maradt fenn és Szügyi Dániel eredeti kéziratának pedig nem is része.

[19] Dévaványán alapvetően armális (pusztán nemesi oklevéllel, de nem birtokadománnyal rendelkező) nemesek éltek, illetve az adózó jobbágyok. E két társadalmi réteg egy időben saját elöljárósággal, és saját elöljárósági épülettel rendelkezett.