Amit a mamutfenyőkről tudni érdemes

Az óriás mamutfenyő vagy hegyi mamutfenyő régebben a mocsárciprusfélék, manapság inkább a ciprusfélék családjába sorolt Sequoiadendron nemzetség egyetlen faja. Korábban egyes szerzők, közeli rokonával, az örökzöld mamutfenyővel egy nemzetségbe (Sequoia) sorolták Sequoia giganteum néven. A Földön élő legnagyobb testtömegű élőlények ennek a fajnak a képviselői. A legöregebb, ismert példány 3200 éves; törzsének átmérője 12 méter, magassága 94 méter, becsült tömege mintegy 1000 tonna.

Hatalmas egyedei tehát a háromezer évet és a száz méter fölötti magasságot is elérhetik. Természetes élőhelyük az amerikai kontinens, és azon belül a Sierra Nevada hegység erdőségei. Az óriás mamutfenyő természetes élőhelye a Sequoia Nemzeti Park (Kalifornia), ahol csoportosan fordul elő szigorúan védett körülmények között. A ma élő leghatalmasabb példány is itt fordul elő, ezzel a park díszpéldánya is, a Shermann tábornok névre keresztelt óriás. Magassága 83,8 m és átmérője 1,5 méteres magasságban 34,9 m. Ennek ellenére súlyát csak 2500 tonnára becsülik, mivel fája könnyű, életkora pedig megközelítőleg 2300-2700 év.

A mamutfenyőket először Juan Crespi írta le, aki 1796-ban látta meg ezeket a hatalmas fákat. Tudományos leírására 1824-ig kellett várni. Egyesek azt állítják, hogy az irokéz indiánok törzsfőnökéről, Se-Quo-Yahról - aki megalkotta az indián ábécét - kapta a nevét. Mások szerint ez a megnevezés az indián nyelvben egyszerűen nagy fát jelent.

Ennek a fafajtának a szaporítása elég nehézkes, és a sikernek pontos receptje van. A kis egyedeknek, ahhoz, hogy életben maradjanak, két ellentmondásos erő kombinációjára van szükségük: a tűzre és a vízre. A tűznek fontos szerepe van a faj ökológiájában, a periodikus tűzvészek, habár érintik, nem ölik meg az érett példányokat, hanem elpusztítják a konkurens vegetációt és előkészítik a talajt a magok sikerére.

Hazájában 100 métert is meghaladó, nálunk "csak" 30-40 méter magasra növő, keskeny kúpos koronájú, sötétzöld, tömött lombozatú fenyő toboza tojás alakú, 4-7 cm hosszú, és akár 2 évig érik, ami 20 évig is a fán maradhat. Szaporodásához elengedhetetlenek a mókusok, az apró fenyőrágó szúk és az erdőtüzek. A lepottyant tobozból a magok nem tudnak kijutni, amíg a tűz fel nem robbantja őket. A fák tövén végig söprő avartűz a nagy törzseket szinte egyáltalán nem károsítja. A fa kérge barázdás, szálas szerkezetű és a törzs alapjánál akár a 60 cm-es vastagságot is elérheti. Ez a kéreg biztosít tűzvédettséget a növénynek.

Az óriás mamutfenyők gigantikus méretű fák, amelyek több ezer éves kort is megélhetnek és minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Föld legnagyobb élőlényei. A mamutfenyők minden tekintetben lenyűgözőek és egyediek is:

• fájuk könnyű, de ugyanakkor keményfa,
• a fában és a kéregben is van csersav, amely ellen­állóvá teszi a fenyőt a korhadás és a káros rovarok ellen,
• szaporodása a természetben kényes folyamat, mivel a magoncok csak ásványi anyagban gazdag termőtalajon, teljes napfényben fejlődnek, és nem tűrik a versenyt egyéb fejlődő növényekkel ezért a mamutfenyő sikeres szaporodásához szükség van időközönként erdőtűzre. Ez a tűz segít megszabadulni az elnyomó versenytársaktól, ugyanakkor a tűz másik hatása, hogy a forró levegő kiszárítja a tobozokat, így azokból a magok a földre hullanak, és megindul a csírázásuk. A tűz után maradó hamu takaróként szolgál a magoknak, megóvva azokat az ultraibolya sugarak káros hatásától,
• a kifejlett példányok ellenállnak az erdőtüzeknek, mivel kérgük vastag, a magasan elhelyezkedő koronát pedig nem éri az erdőtűz,
• kréta kori és harmadkori reliktumok, amelyek már 140 millió évvel ezelőtt elterjedtek az egész északi féltekén,
• lenyűgöző méretükkel és korukkal minden növény felett állnak.