A Körösvidék szerkesztősége hivatásból és hobbi szinten is kutatja a „Körösvidék” természetvédelmi értékeit. Régóta foglalkoztat minket azonban Gerlamonostora egykori helye, története, egykori környezete. Ógerla, Gerlamonostora és környezet földtudományi értékekben (földtani, felszínalaktani, talajtani,- és víztani értékek) egy rendkívül izgalmas, üde színfoltja az Alföldnek, különösképpen Békéscsaba és környezetének, kultúrtörténeti értéke pedig felbecsülhetetlen. Lássuk hát ennek a méltatlanul elhanyagolt területnek a történetét Erdős Dániel tollából, szakdolgozatából kiemelve.

Tájképi értékként egy olyan környezet maradt meg az ógerlai területen, amely utal a folyószabályozási munkálatok előtti környezet állapotára. A Fehér-Körösre kanyargó medrével, mellékágaival szabdalt térszínére, holtágakra, fokokra és a folyóhátakon letelepedett közösségek életnyomaira. Mára ugyan kiszáradtak ezek a medrek, meanderek, de a terepen a mai napig is látványosan nyomon követhető.

A közhiedelemben, kultúránkhoz, történelmünkhöz a földtudományi képződményekhez gyakran szorosan kapcsolódnak mesék, mondák, legendák, így kultúrtörténeti jelentőséggel is rendelkeznek. A kultúrtörténeti értékek az ember, társadalmi-gazdasági tevékenysége révén jönnek létre. Ezeknek az értékeknek az egyik nagy felfedezője a régészet, amely egy-egy kutatás, ásatás, feltárás során szintén gyakran találkozik más szakágakkal.

A természettudományok számára alapvető fontosságú a tudományos jelentőség, azaz, maradjanak meg azok a tájelemek, amelyek a jövőben segítik a kutatásokat. Az egyedülálló és ritka képződmények tanulmányozása, a típus előfordulások, fontos tudományos információkkal szolgáltatnak az adott képződmény kialakulásáról, kialakító természeti folyamatokról, feltételekről, az adott terület kialakulásáról, földtörténeti fejlődéséről, régészeti feltárásáról, leletanyagáról.

A területen utoljára 1984-ben végeztek régészeti ásatást, kutatást. Az ásatás során részletesen beszámoltak az eredményekről, továbbá az ásatás helyszínéről készült egy térképvázlat 1:10000 méretben. Ezt megelőzően csak terepbejárások, valamint néhány száz évre visszamenőleg kisebb feljegyzések, leírások születtek a területről. Pontosabb területi, domborzati felmérés és szakirodalmi cikk, nem született a környékről azóta sem tudomásom szerint. Hivatalos keretek közt, kutatási engedéllyel zajlottak a felmérések 2019. november elejétől 2020. május végéig.

Gerlamonostora irodalmi és forrásanyag begyűjtése, valamint a részletes előzetes terepi szemle során világossá vált, hogy ez egy igen nagy lélegzetvételű téma, terület és teljes mértékben, kellő részletességgel nem lehet bemutatni - a teljesség igénye nélkül - további alapos kutatási munkát igényel. A terület részletekbe menő bemutatására jelen dolgozat terjedelme és a dolgozat téma korlátja nem ad lehetőséget. A felmért földrészletre vonatkozó történelmi, társadalmi, régészeti háttéradatoknak a bemutatását azonban fontosnak tartom. Így láthatjuk objektíven a kérdéses területünket, a felmérés mikéntjéhez vezető utat, nem utolsó sorban a hely történelmi, kulturális és szakrális fontosságát és az utókornak való megőrzését.

1. Gerlamonostora és környezete az évszázadok tükrében

Az előzőekben bemutatott rövid ismertető alapján Gerlamonostora helyszínének és témájának körbejárásáról kívánom bemutatni a területet. Ahhoz, hogy kerek egészben megismerjük Gerlamonostora és környezetét, szükségesnek látom ismertetni röviden a környék földtanát, vízrajzán keresztül Ógerla és környezetének földhasználatát, vízrajzi képét a szabályozások előtt. Történelmi betekintést nyerhetünk Ógerla és környezetébe az Árpád-korban; szó fog esni Gerlamonostora történetéről, a monostor régészeti feltárásáról és a régészeti feltárás eredményeiről, földmérési adatairól. Az interneten fellelhető térképészeti adatbázisok alapján kívánom bemutatni az egykori monostor helyének ábrázolását korabeli és a ma használatos térképek alapján. Az utolsó alfejezet a monostor jelenlegi helyének a megközelítéséről és annak környezetének bemutatásáról fog szólni - előzetes terepbejárás alapján. Továbbá nyomon követhetjük az ember és környezetének tájátalakító tevékenységével szorosan összefüggő, évszázadok alatt folyamatosan változó földhasználatát, földhasznosítást a vizsgált területünkön.

1.1. Békés megye földtana és vízföldtana

Békés megye területe két nagy tájegységre osztható. Az egyik a Körös-völgy, a másik a Maros-Körös-Tisza köze. A Körös-völgy valójában egy sekély medence, mely alig néhány méterrel mélyebb fekvésű környezeténél. Tengerszint feletti magassága 83–102 méter között ingadozik.

A terület régészeti lelőhelyeinek elhelyezkedése szempontjából a pleisztocén – holocén időszakban lezajlott földtani eseményeknek van meghatározó szerepük. Az Alföld területén a pleisztocénben három részmedence alakult ki, amelyek a Pannon-tó feltöltődése után végig egyenletesen süllyedtek és süllyednek a mai napig. Az egyik süllyedék a Körös-medence, amelyet a Körös és a Berettyó, a másik a dél-tiszai süllyedék, amelyet a Duna töltött fel hordalékaival, a harmadik a dél-jászsági mélymedence (MIKE 1991.). A Körös-medence finomszemű üledékekkel van feltöltve, hiányoznak a durva homok- és kavicsrétegek, mivel ezeket az üledékeket a Nagyvárad-Nagyszalonta vonalában húzódó mély tektonikus árok fogta fel (MOLNÁR 1973.). A felszíni folyóvizek a süllyedésnek megfelelően változtatták folyási irányukat és feltöltötték a süllyedő területeket (MUCSI 1973.).

Az Alföld magassági szintje közül a jelenkori, holocén árterek szintjéhez tartozik a Körösök medencéje, valamint Gerlamonostora és területe is. A holocén árterek síkjából emelkednek ki néhány méter szintkülönbséggel a pleisztocén síkságok és a homokdombok, amelyek délen löszdombokba mennek át. Ilyen felső pleisztocén lösz- és agyagterület a békési vagy orosházi hátság, amelybe délen a Maros vágott medreket, de a medrek partját homokdombok, folyóhátak kísérik. A felső pleisztocénnél idősebb képződményeket tehát csak a hegylábakon találunk, ahol megmaradtak az idősebb kavicsteraszok és lejtőanyagok (RÓNAI 1975., MUCSI-RÉVÉSZ 1975.).

A felszín kialakításában résztvevő folyók közül a Körös és a Berettyó a pleisztocénben és az óholocénben a Tiszántúl legnagyobb víz- és üledékgyűjtője, erózióbázisa volt. A Körösök vidékének süllyedése a holocénben gyorsult fel, így itt az üledékek vastagsága 400-500 m-t is eléri. Medencéjébe futottak össze: É-ról a Tisza, a Szamos és a Bodrogot összetevő folyók, ÉNy felől a Sajó, a Hernád és az Eger-patak, D-ről a Maros egyes ágai, K-ről pedig a Körösök és a Berettyó (MIKE 1991.). Mivel a pleisztocén üledéket több irányból és különböző távolságokról hordták össze a folyók, abban finom és durva rétegek egyaránt előfordulnak. A Berettyó- és a Körösvidék felszínét csaknem teljesen holocén folyóvízi üledékek építik fel (PÉCSI 1969., RÓNAI 1974., 1985.). A felszíni képződmények közül a futóhomok és a lösz a legjelentősebb. A lösz általában folyóvízi homokra vagy futóhomokra, a peremeken agyagra települ. A lösztakaró a felszínen Szentes és Hódmezővásárhely környékén, valamint Békés megye DK-i részén található.

A Körösök vidékén az agyag és az iszap előfordulása jóval nagyobb, mint a környező területeké, mivel a Körös- és a Berettyó folyókhoz igen széles ártéri (állandóan vízzel borított) terület kötődött (KROLOPP-SZÓNOKY 1982., 1984.). A löszös területek kiterjedése összefüggésben van az emberi megtelepedéssel, mivel azok árvíztől mentes térszíneket jelölnek és rajtuk termékeny talaj alakult ki (PÉCSI 1969.). 

A futóhomok zöme a pleisztocén utolsó harmadában, az utolsó jégkorszak végén alakult ki. A futóhomokos terület északi határa Békéscsaba - Szentes vonalában, a déli Mezőkovácsháza - Tótkomlós irányába egészen Földeákig tart. Átlagos vastagsága 5-6 m, de Medgyesegyházánál a 10-12 m-t is eléri. Rajta sok helyen lösz vagy ártéri üledék található (RÓNAI 1985.). A negyedidőszak végén a felszín folyóvízi üledékekkel, lösszel, homokkal, futóhomokkal és agyaggal borított terület volt, aránylag kis relatív magasságkülönbségekkel (SOMOGYI 1970.).

A honfoglalók által megszállt későbbi Békés megye jelentős része a három Körös alsó szakaszának és összefolyásának vidékére terjedt ki. A Fehér-Körös a megye DK-i szögletében, a mai Gyula (mely a középkorban még Zaránd megye volt és a Köleséri esperesség része) területén lép vidékünkre. Békésnél találkozott a Fekete-Körössel, Köröstarcsánál pedig (az egykori Edeles falunál) felveszi a Sebes-Köröst, míg Mezőtúr és Szarvas között a Berettyóval (régen Túrnak is nevezték) bővül. Hatalmas vízjárta rétségek alakultak ki, mint a Berettyó által táplált Nagysár (a mai Nagy-Sárrét) és az 1300 körül Tordasára néven említett rétség (ma részben a Kis-Sárrét), mely a Sebes-Körös egyik mellékágából, a Tekerőből kapta a vizet.