Folytatjuk dánfoki kalandozásunkat! Az első részben áttekintettük Békés megye, majd Dánfok megalakulásának előzményeit. A második részben utána jártunk Dánfok elnevezésének, megnéztük Dánfok földrajzi elhelyezkedését és áttekintettük Békés és környékének vízrajzát. A harmadik részben sorra vesszük a fontosabb történéseket az alapítástól a török megszállásig. Az anyag rövidített változata a Békési Kalendárium 2022. évi számában is megjelent. Köszönjük az írónak, hogy bizalmával megtisztelte a Körösvidék oldalát! Lássuk a harmadik részt!

ALAPÍTÁSTÓL A TÖRÖK MEGSZÁLLÁSIG

Dánfok megalakulásáról nincs információnk, hogy esetleg a békési vár létrejötte után alapíthatták, vagy előbb, de a kutatások alapján elmondható, hogy a megkutatott ispánsági várak és a körülöttük adatolt települések analógiái alapján legalábbis egyidejűséget feltételezhetünk, de többnyire a falvak korábbiak. A megszervezett vármegyei közigazgatás a már meglevő falurendszerre telepedett rá, a várak építése sokadik lépés volt, a munkaerőt a környékbeli településeken élő szolgálónépek adták.

Békés megye területe régtől, legalább is a XIV. század elejétől fogva négy szolgabírói járásra volt felosztva: keleti járásra, délnyugati járásra, északnyugati járásra, és sárréti járásra. Dánfok a délnyugati járásba került beosztásra.[1]

A település első említése 1383-ból való, amikor egy idézésben Damfok-i Beke fia Jánost említik.[2]

Haan Lajos leírása szerint Dánfok „mint falu létezett a XV. században, s dánfoki Bekfyek bírták. Ezek közül János mint tanu jelen volt, midőn a megye Maróthyak királysági pörében tartotta a vizsgálatot. Száz évvel később Dánfok földesurai voltak:

Bekfy Miklós bírt 4 portát fizetett 4 ft. 40 den.”[3]

Írásos emlékek:

A Dél-Alföldön — ideértve nemcsak Békés megyét, hanem az egész Temesközt az erdélyi havasokig és az Al-Dunáig — csak két nagyobb hiteleshely működött: a csanádi és az aradi. Ezek fennmaradt oklevelei Dél-Alföld múltjának legbecsesebb forrásai. Az aradi hiteleshely területi hatásköre a következő vármegyékre terjedt ki: Arad, Békés, Csanád, Csongrád, Zaránd, Torontál, Temes, Krassó-Szörény. Mint ismeretes, a hiteleshely (locus credibilis) a felek kérelmére vagy hatósági megbízásra közhitelű okleveleket állított ki és ezzel az itteni magánjogi életnek elsőrangú szerve volt. Közreműködött ennek peres és perenkívüli megnyilvánulásaiban, részben hatósági cselekmények teljesítésével, részben magánosok tényeinek tanúsításával. (Meg kell említeni, hogy a váradi társaskáptalan is fontos hiteleshely volt Békés szempontjából, hiszen az. ún. Váradi Regestrum tartalmazza a legtöbb írásos forrást a békési várról.)

Alig akadt a peres eljárásnak olyan mozzanata, mely nem a hiteleshely közreműködésével folyt le, mint: előzetes vizsgálat (inquisitio simplex), perbehívás, idézés (evocatio, citatio), megintés (admonitio), tanúk kihallgatása, eskü, perhalasztás, egyesség. Jogérvényes nyugtákat a hiteleshely állított ki; az annak idején jogi szempontból nagyhorderejű tiltakozásokat, ügyvédvallatásokat a hiteleshely vette fel. Mindenféle birtokátruházás, úgymint adásvétel, ajándékozás, csere, osztozkodás, öröklés (végrendelkezés), zálogbaadás, kizárólag a hiteleshely előtt történt. A határjelek bizonytalansága miatt gyakran volt szükség ún. „határjárás"-ra. Rendszerint ez előzte meg a birtokbaiktatást (statutio, introductio). Bármilyen módon létrejött birtokváltozás csak az új tulajdonos személyes jószágba bevezetésével emelkedett jogerőre. Mindezeket a hiteleshely végezte és erről oklevelet állított ki.

Ily módon a hiteleshelyi kiadványok valóságos telekkönyvet pótolnak: visszatükrözik az egyes birtokok szerzésének teljes történetét: 1412-ben Muronyt – az egykori Murony a mai Murvahelyen feküdt – Dánfoki András, Gergely és Benedek kezén találjuk.

Az aradi káptalan előtt Dánfoki Bek fiai András, Gergely és Benedek Murolon (Murony) levő rész-birtokuk harmadát Muroli Antalnak, Berecknek és Benedeknek, továbbá Erzsébetnek és Anasztázi nővéreiknek, mint vérrokonaiknak ajándékozzák. - 1412.VI. 19.

Maróthy János 1415-től három évig török fogságban volt. Ezalatt a szomszédos birtokosok elfoglalják és sok kárt tettek birtokaiban. Hazatérvén visszaszerezte azon szántóföldeket, réteket, kaszálókat, amelyeket távolléte alatt a Kamuton, Csatáron, Dánfokon, Csarnán, Bélmegyeren lakó nemesek erőszakkal elfoglaltak, és magukénak tekintve használtak:

 „1415-ben az öreg Maróthy János bán török fogságba jutott és ott 3 évig sínylődött. A király nem volt ide haza, nagy könnyen lehetett a Maróthy jószágon kapdosni. A Békés mellett fekvő Csatár, Dánfok, Kamuth, Bélmegyer és Csarna falvakban élő nemesek nem is hagyták használatlanul a kínálkozó alkalmat, hanem minden oldalról elfoglaltak egy jó csomó földet és rétet a békési jobbágyoktól és azt kényükre élték, a Csanádi káptalan előtt 1418. aug. 23-án megjelent és erőszakoskodó szomszédait birtokainak elfoglalásától eltiltotta. A ki még erre sem engedett, azt a következő évben a király elé idézte, és jaj volt annak.

Nem is halljuk többé, hogy Békéshez vagy más jószágához a szomszédok hozzá mertek volna nyúlni.„[4]

 „A csanádi káptalan előtt Maróthy János volt macsói bán – fia: László nevében is – tiltakozik az ellen, hogy az alábbi megnevezett nemesek engedélyük nélkül használták és jobbágyaikkal használtatták s közülük egyesek jelenleg is használtatják az ő következő Békés, Bihar, Zaránd és Arad megyei birtokaiknak szántóföldjeit, rétjeit, kaszálóit, erdeit, vizeit és más haszonvételeit. 1418. VIII. 24. – Békés megyében: ……Danfok-i Gergely és András…”^[5]

Maróthy János jogos birtokainak visszaszerzése mellett zálogbavétellel is igyekezett békési jobbágyainak gazdálkodását és megélhetését elősegíteni. „Mivel Békés határa a 15. században meglehetősen kicsi volt – mert a várostól délre Csatár és Dánfok, keletre Verebes, Déter, Bélmegyer, Csarna, nyugatra Gyúr és Kamut mind külön határral rendelkező, önálló települések voltak -, és miután Murony határa beékelődött Békés és Gyúr közé, e falu megszerzésére törekedett: 1424-ben zálogba vette, két év múlva 800 forintért megvásárolta a Dánfoki Bek András és Benedek tulajdonában lévő muronyi birtokot.”[6]

1424. VII. 6. — Az aradi káptalan előtt Dánfoki András és Benedek 100 frt.-ért elzálogosítják Murul birtokukat Maróthi János macsói bánnak és fiának Lászlónak.
1425. II. 22. — Az aradi káptalan előtt Dánfoki Bek András és Benedek eladják Maróthi Jánosnak a békésvármegyei Muyelen részbirtokot.[7]

Egyéb események:

A XV. század folyamán folyamatosan találkozunk dánfoki előnevű kisnemesekkel a forrásokban, közülük többen a szomszédos Muronyban is birtokosok.

A falut jórészt kisnemesek lakták, akik nem adóztak: Békés megyében a század közepén mintegy 80-120 nemes mondhatott magáénak birtokot. Az állandó cserék, zálogolások, öröklések stb. miatt pontos számot adni akár egy esztendőre nézve is lehetetlen, már csak azért is, mert voltak olyan falvak, ahol egytelkes nemesek éltek, s ezeknek sem nevüket, sem számukat nem ismerjük. Ezek az egytelkes nemesek vagyoni helyzetüket, életmódjukat tekintve a jobbágyok színvonalán éltek, de nemesek lévén nem tartoztak teljesíteni semmiféle feudális szolgáltatást, sem állami adót: „A szolgáltatások alól felmentett lakosak éltek az alábbi falvakban: Dánfok (részben)”^[8]

A leggyakrabban szereplő családnév Beke fia Jánostól eredhet: 1479-ben Dámfoki Begfi János esküdtként szerepelt egy perben: Joh. Begfy de Damfok — megyei esküdt-biró. (Dl. 9921. 10835., Bekesm. oklt. 38., Diplomat. Bekes. 69.. 1479 : Dl. 36421.)[9] Egyik esküdtbírája volt a nádor által Simándon összehívott 12 Békés megyei nemesből álló rögtönítélő bíróságnak. Vélelmezhetően ugyan ő volt az, aki már az 1461-ben, a vármegye alispánja által Mátyás királyhoz beadott, Zeleméres birtokra vonatkozó ügyben szerepelt Bekfy János nevű dánfoki nemes (Joannes Bekfi de Dampfok).[10]

1488-ban Dánfoki Bekfy Jánost, mint nemest az „1486-iki 8-ik törvényczikkely szerinti esküdt nemesek” közé választották.^[11]

Ulászló király 1493. november 13-i oklevelében az aradi káptalanhoz az alábbiakat írta: „Jelentették előtte ……, hogy Keresztelő Szent János ünnepe körül Gerlai Abranfy Sebestyén és Péter, meg Klára úrnő, néhai Abranfy Ferenc özvegye, elküldték nemes familiárisaikat: ……Johanne Bekfy de Danfok ……. - és velük együtt más familiárisaikat és jobbágyaikat fegyveres kézzel” a Muronyi Wer Andrásnak „a Békés megyei Tharcha (Tarcsa) birtokban lévő saját házára, ahol azt megszállták és magát Tharcha birtokot az Edeles birtokban lévő birtokrésszel együtt a maguk számára foglaltak el és egészen Szent István ünnepéig elfoglalva tartották s a birtokon kényük-kedvük szerint mozogván, a jobbágyoktól élelmet és más dolgokat zsaroltak ki, a jobbágyok egynémelyikét súlyosan bántalmazták, a szántóföldeken arató férfiakat és nőket összefogdosták és mindenükből kifosztották őket és a birtok minden jövedelmét, sőt a vámot is a maguk számára foglalták le.

Azért a király meghagyja a káptalannak, küldje ki a testimoniumát” (megbízottját/tanúját), „akinek a jelenlétében …………., mint királyi ember, miután előbb meggyőződtek a tényállásról, idézzék meg a nevezett Sebestyént, Pétert, Istvánt és Benedeket, mind Abranfy de Gerla és Klára úrnőt meg nemes familiárisaikat az exponenssel szemben Vízkereszt nyolcadára a királyi személyes jelenlét elé.”

[Az értelmezhetőség miatt idézőjelben a korabeli szövegrészlet, zárójelben az író kiegészítése, a pontoknál a középkori nevek felsorolásától eltekintettünk.]

A Dánfoki Bek családnak – akiket később Bekfieknek neveztek – még maradtak 1424 után is birtokaik Muronyban, mert a 16. század közepéig itteni jobbágyaikról néhány említés történik: 1517-ben Megyeri Balázs (Blasius Megeiri) és Megyeri Márton a kiskamuti beiktatáson volt jelen, 1525-ben pedig Marhás János (Ioannes Marhas), Pataki Ambrus (Ambrosius Pathaky) és Pataki János (Iohannes Pataky) mint a Bekfiek jobbágyai tanúvallomást tettek a Kamut- Szentmiklós határvonal dolgában.^[13] Az 1514-es parasztháborút Karácsonyi szerint a Bekffy család sértetlenül átvészeli.[14]

A feljegyzések alapján 1520-ban dánfoki Bekffi László, aki Muronyban birtokos, ugyanő nádori ember is.. Mindezek mellett Félhalom faluban is rendelkeztek birtokkal: „1520 körül még 2 Simay (Ferencz és Mátyás) és egynek, Mihálynak, özvegye birtokos Félhalmon, de mellettük föltűnik Bekfy Demeter is. 1556-ban 7 földesúrnak jobbágyai fizetnek adót s ezek a következők: Bekfy Bálint, Bernóthy András, Nagy András, Porkoláb Péter, Ragyóczy Kelemen özvegye, Simay Zsigmond és Viczmándy István. Két évvel később Bekfy Bálint helyett Miklós van be irva a lajstromba…

A török uralom idejében régi földesurai közül 3 tudja megőrizni jogát. 1570-ben Lantos Máté leányát megerősítik az itt reászállt birtokrészben. Bekfy Bálint és társai 1656-ban kapják a nádortól a régi Bekfy-részt.”[15]

Úgy tűnik, a Bekffiek lehettek a falu legjelentősebb birtokosai, mert 1525-ben is e család tagjai tanúskodtak Csaba határainál.[16]1525-ben Faggyas Gergely jobbágyról tesznek említést^[17], az alábbiak szerint: „Azok a tanúk, akiket Abranffy Péter állított elő Fabyanfoka ügyében, csütörtöki napon Ottmár ünnepén. Nemes Bedek Lukács, Chathar-ról, Nemes Thamasi János, ugyanonnan, Nemes Nagy Miklós ugyanonnan. A nem nemesi rendű Bwba Péter Gerlá-iól, aki Abranffy Miklós [tanúja]. A nem nemesi rendű Marhyas István ugyanonnan, aki Abranffy Péter [tanúja]. Gerla felől kezdve, északi irányban haladva, Sebesthyennefya fokának és feneken, egészen Fabyanfoka -ig. A másik alkalommal: Szent Ottmár apát és hitvalló ünnepét követő legközelebbi pénteki napon - 1525. november 17-én -, a helyszínen, Fabyanfoka-n, az őrgróf úr tanúi: Nemes Chathar-i Borsos Miklós, Nemes Gyerfy Bálint Banhyda-ról, Nemes Danch Máté Chythar-ról. A nem nemesi rendű Faggyas Gergely Damjfok-ról, aki Bekessy Demeter [jobbágya]. Nemes damfok-i Bekessy Mihály.”^[18]

De a Bekfyeknek még ezenkívül is maradtak itt birtokai, mert 1553-ig folytonosan emlegetik ittlakó jobbágyaikat. 1556—64-ben az ő részük özv. Kis Tamásné kezén volt. 1525-ben a Bekfyeknek három jobbágya, Marhás János, Pataki Ambrus és János, tanúskodik a Szentmiklóst és Kamutot elválasztó határokról.[19]

1553-ban Bekffy Bálint nemest, mint küldöttet említi Karácsonyi, aki a budai pasa levelét hozta Nadányi Gyárfás megyei nemes részére, aki a megyei, Habsburg-ellenes politika egyik képviselője volt.[20]

Dánfoki kisnemesek:

• Bekfy (Dánfoki). Ismert családfája ez:

„A család első ismert tagjának I. Jánosnak ragadvány nevéről Bekről nevezték a család tagjait Bekfyeknek vagy Bökfyeknek. A család kezdettől fogva birta Dánfokot egész a XVII-ik század végéig; azonkívül Muronyon és később a XVI-ik században Félhalmon is birtokos volt.

A család 1412-ben előforduló tagjai muronyi részök egyharmadát átadják rokonaiknak a Muronyiaknak; a megmaradt részből ugyanazok 1424-ben egy részt száz új forintért elzálogosítanak Maróthy Jánosnak, két év múlva pedig ugyanazt 200 márkáért, vagyis 800 forintért örökre eladják Maróthynak. Ezenkívül említik még Andrást és Gergelyt 1418-ban, amiért Maróthy János jószágait háborgatták; továbbá Gergelyt 1423-ban, midőn a Murony határaira és eladására vonatkozó 1295-iki oklevelet átíratja. E Gergely volt az, ki a családot tovább terjeszté, mert 1426-ban említett még kiskorú gyermekei közül I. László és II. János nagykort értek el. I. László 1436-ban Kánya Péter bélmegyeri jószágát zálogba veszi; de róla többet nem tudunk. II. János ellenben még sokszor szerepel s egyike megyénk legtekintélyesebb nemeseinek. 1461-ben tanú Zeleméres ügyében; 1479-bena nádori gyűlésen táblabíróvá teszik, 1488-ban pedig megyénknek egyik esküdtje volt. 1493-ban még élt s ő meg fiai mint az Ábránfyaknak tisztjei részt vesznek a tarcsai erőszakoskodásban. E két fiú, Mihály és II. László, él még 1525-ben is birtokos volt Muronyon; II. László azonkívül 1520-ban királyi emberül volt kijelölve. Ezentúl az összeköttetést a család többi tagjai között nem tudjuk kimutatni. Ezek közé tartozik Demeter, ki 1520-ban már Félhalmon is birtokos volt s 1525-ben Gerla határáról tanúskodik; Bálint 1553—56-ban Dánfokon, Muronyon és Félhalmon birtokos. 1556—64. években pedig ugyanazon részeket Miklós birja.

A török uralom alatt a család egy része lenmaradt az ősibirtokon Dánfokon s ezek közül László 1620-ban tanú Doboz és Békés határa ügyében. Más része a családnak a törökök elől

Borsod-, Zemplén vármegyékbe költözött s ennek tagjai közül Bálint 1656-ban több társával együtt nádori adományt nyer Dánfok, Félhalom, Kamut, Endrőd falvakra és Borosgyán pusztára. Élt még e Bálint 1697-ben is és a neoacquistica commissio előtt előmutatta a nádori adománylevelet, de jogait nem tudta érvényesíteni.

Gacsári említi, hogy 1838-ban Gyarmaton Bökfy nevűek laktak, kik oda Nagy-Bégányból, Beregmegyéből származtak le. Mivel pedig, mint látni fogjuk, Nagy-Bégányban más békésmegyei család is meghúzódott, semmi lehetetlen sincs benne, hogy a XVlII-ik században Nagy-Bégányban lakó, onnan utóbb Füzes-Gyarmatra költöző Bekfyek vagy Bökfyek az egykori Dánfoki Bekfy nemes családnak ivadékai. Vajjon az 1663-ban előforduló Beksy Sándor és az 1665-ben említett Beksy Pál e családhoz, vagy a Békésy nevű családhoz tartozik-e? a hibás kiírás miatt nem lehet megállapítani.”[21]

Érdekes információkat közöl Haan Lajos Murvahely (mai nevén: Murony) történetének leírása során: a XIII. században Murvahely birtokosa, Csák András, kölcsöntartozása fejében átengedte Murul (Murony) tulajdonát rokonának, Sándor grófnak, Egyed fiának, a jenei (mai nevén: Borosjenő) vár volt várnagyának. A tulajdonba lépéshez szükséges határjárásról kiállított okmány „kiadatott 1423 eszt. az orodi káptalan által hiteles másolatban Dánfoky Gergelynek, Dánfoky Bek fiának, hogy Murulhoz való jogát kimutathassa. Innen kitetszik, hogy a dánfoki Bekek az okmányban említett Sándor grófnak utódjai voltak.” Haan szerint „Látjuk abból végre, hogy a vármegyénkben hajdan sokbirtokú Dánfoki Bekek vagy Vekek is a Csáknemzetségnek voltak sarjai.”[22]

„A mi már a fentebb említett, a Csáktörzsből eredett Beke családot illeti, annak egy ága később Dánfokról, másik ága Bélmegyerről írta magát. Okmányaink nyomán e családról következő nemzetékrendet lehet öszveállítani:[23]

• Hencz (Dánfoki):

„1620-ban György nevű tagja tanú a békés-dobozi határjárásnál. Lehet, hogy e család azon jómódú, gyulai polgári Hencz családnak ivadéka, melynek László nevű tagja

1525-ben Brandenburgi György jobbágyai közt fordul elő.”[24]

• Kis (Dánfoki):

„Tamás nevű tagja meghalt 1556. előtt. 1556— 1564. években az ő özvegye bírja dánfoki és muronyi részeit. 1562-ben dánfoki jobbágyai 4, muronyi jobbágyai 5 kapu után fizettek adót. Egy század múlva 1650-ben Mihály nevű tagja a családnak esküdt volt Dánfokon.”[25]

• „A XVI-ik században Dánfokán élt egy Pinczeg Mihály nevű nemes lakos és

tanúskodik Détér és Murony puszták hovátartozóságáról. Valószínű, hogy ő is a kis-kamuti Pinczeg nevű nemes családból származott. A család legnevezetesebb tagja Gergely. Ez 1525-ben 1549—60. években pedig megyénk délnyugati járásának szolgabírája volt.”[26]

• 1665-ben Budini János nevű nemes is itt lakott.[27]

A XVI. század derekán több olyan nemes élt Dánfokon, akiknek legalább 2 falu volt birtokukban, vagy ennyiben voltak részbirtokaik: Bekfi 3, (Dánfoki) Kis 2 település ura.

De laktak Dánfokon más nemesek familiárisai is: a Békés és Dánfok közelében lévő középkori Csatár faluban élő „1493-ban Chatar-i György, ugyancsak Ábránfy Sebestyén familiárisa volt, és Dánfokon lakott.[28]

Adólajstromok adatai:

Az egyes adólajstromok – legyen magyar vagy török – fontos adatokat szolgáltatnak Dánfok település vagyoni, társadalmi helyzetéről.

Gyulán 1552. március 6. napján készült Zaránd és Békés vármegye meg a gyulai uradalom adólajstroma, amely az alábbit állapította meg: „A másfél forintos királyi taksa beszedésének második félévi jegyzékében pusztaként, ideiglenesen lakottként szerepel: Chyathar, Kamwt et Danfok: coloni qui solverent taxam Regiae Mtis sunt desertae, et reliqui sunt unius sessionis nobiles.”[29]Ezt erősíti meg Márkus György is, aki szerint „. Gyér lakossága miatt 1552-ben nem kerültek adó alá, a következő évben pedig csak 3 porta lett összeírva.”[30] Molnár szerint 1553-ban „a parasztok mind szegény és sok ház elhagyatva áll”.[31]

Békés megye 1553. évi lajstromakor „DÁN FOK (Danfok)
Birtokos neve: Bekffy Bálint porták száma: 3 porta – ebből 1,5 porta Bekkfyé -, szegénysége miatt adókedvezményes jobbágy: több, puszta jobbágytelek: több”[32]

1556-ban pedig csak özv. Kiss Tamásné részén találtak egy lakott portát, Bekfy Miklós jobbágyai fizetésképtelen szegények voltak.[33] 1557-ben a török adójegyző 4 házból álló kis falunak írja le.[34] 1558-tól – ha nem is egyenletesen – lakossága szaporodott.[35]

Gyula, 1560. augusztus vége: a gyulai uradalom 1560. évi urbariuma.
„A gyulai uradalomhoz tartozó falvak adó jövedelme: Bona nobilium:…Danfok..
Az egyes községek adótétele: Danfok 6 ft. ”[36]

Az „1561-ik évben királyi biztosilag eszközlött s a megye levéltárában létező legrégibb összeírás szerint akkoriban a vármegye 63 községből állott, mellyek valának: …..Damfog…”

A birtokosokat és birtokaikat tartalmazó portális összeírás alapján „Dám Fog„ településen Nicolaus Bekfi, valamint Thomas Kis birtokosok szerepeltek 4, illetve 5 birtokkal.[37]

Ezen évben Dánfokon gabonatizedet nem fizettek semmit, mert gabonát nem termesztettek, nem vetettek semmit.[38]

Az 1560 körüli évekből számos összeírás maradt ránk, amelyek felbecsülhetetlen fontosságú információkat közölnek Békés megye népességéről, mezőgazdaságáról, terményeiről.

Az 1563-1564-ből való portaösszeírás lehetőséget ad arra, hogy meghatározzuk Békés megye e korbeli lélekszámát. Az összeírás 62 települést sorol elő Békés megye XVI. századi területén, s összesen 2323 volt az adóköteles porták száma. Ha egy portára 1,5 családot számolunk, úgy a megyében akkor 3484,5 család élt. Az átlagos családnagyságot 5 főben állapítván meg, az összeírás alapján 17422 személy élt a 62 helységben.

Dánfokon a porták száma 8,5 volt, ha egy portára 1,5 családot számolunk 5 fővel, akkor Dánfok lakossága ekkor 63-64 fő volt.[39]Karácsonyi János 9 családdal, mindösszesen 45 lakossal számol.[40]

Az 1560-1563 közötti időben gyér lakossága főleg állattartással és méhészettel foglalkozott, az említett három év egyikében sem volt vetés. 1561-ben 10 adózó család nevét ismerjük, akik közül Bőr Lőrincz, Molnár Ambrus, Nagy János, Nagy Benedek, Marosi István, Kis Benedek, Bőr András, Prinyi Tamás, Tákó Mihály 3 dénár keresztyén pénzt fizetett, Demeter György pedig 9 kas méhet adott méhtized fejében és a váltókasokért 5 dénárt fizetett. A dézsma mennyisége alapján jelentős, legalább 35 kas méhe volt.

Az 1562-es esztendőben az előbbiek közül már csak 7 családfő fizette meg a pénzbeli adót, és Demeter adott újra 9 kas méhet tizedbe. Ekkor Demeter Györgynek 150, Molnár Ambrusnak 10, Marosi Istvánnak 6 kas méhe volt. A méhészet mellett a lakosok számához képest a juhtartás is jelentős volt: az 1563-ban tizedbe adott 7 bárány és 12 váltóbárány közel 150 fős juhállományt tételez fel.[41]

1562-ben Kecskés Mihály, Pinczeg Mihály és Farkas Péter nevű lakosai tanúskodnak Murony határai ügyében.

1563-ban 9 jobbágy lakott itt: Bőr, Marosi, Tar jobbágyokat névszerint is megemlítik. Leginkább jószágtenyésztéssel foglalkoztak.^[42]Az 1563. évi tizedjegyzékben Dánfokon 4 juhtartó gazdaságban 244 bárányt tartottak, Demeter Pál, testvérével Györggyel együtt 84 bárány után adott dézsmát Dánfokon,[43] valamint egy méhtartó jobbágy is szerepel.

Az őszi és tavaszi gabona, valamint a méhek tizedének, a kereszténypénzeknek, továbbá a méhek, a bor és a bárányok megváltásának összesítése a gyulai vár számára 1563-ban:
Dánfok esetében méh 16 (család), 6 dénár méhek megváltásából.[44]

Érdekesség, hogy Békés 1561-1563. évi összeírása során két dánfoki nevű családfőt írtak össze, akik nevük alapján Dánfokról származhattak: Dánfoki Márton és Dánfoki Mátyás.[45]

A gyulai uradalom 1564-iki adólajstromában Dánfok ismét „Bona nobilium”-ként szerepel.

Vallás:

A római katolikus egyház középkorban kialakult világi igazgatása területi elrendeződésen alapszik. A legnagyobb önálló egyházkormányzati egység az egyházmegye (dioecesis, episcopatus), vezetője a megyéspüspök, az egyes egyházmegyék főesperességre (archidiaconatus), azok esperességekre, az esperességek plébániákra oszlanak.

Vallási szempontból kezdetben a katolikus vallás volt az uralkodó, és mint olyan helynek, melyről a nagyváradi egyházmegye egyik főesperessége vette nevét, Békésnek régtől fogva meg volt külön lelkészsége, plébániája.

XIII. századi s még tatárjárás előtti adatok a váradi egyházmegyének csak két főesperességét említik: a biharit és békésit.[46]

Horváth Csaba Péter szerint a bihari (váradi) püspökséget 1020 körül alapították: 1020 körül Imre herceg kapta meg a hercegség (ducatus) bihari területét, ahol atyja rögvest egyházmegyét szervezett, amely az egri püspökségtől – alapítva 1009-ben - elválasztott területen helyezkedett el. Területe teljes egészében a Körös-medencét tölti ki, az egyházmegye a hatalmas bihari ducatus, később vármegye, valamint a később alapított Békés vármegye keleti területén helyezkedett el. Nyugat-Békés az 1075 körül alapított váci püspökséghez tartozott egy ideig.[47]

A XI. századi Vata nemzetségnek a kereszténység terjedését akadályozó tevékenysége tehát a jelek szerint a XI. század utolsó harmadától ellenkező fordulatot vett, a nemzetség a keresztény hit egyik jelentős terjesztőjévé válhatott, s valószínűleg a falusi egyházak is ettől az időtől kezdve épülhettek - esetenként minden bizonnyal éppen a nemzetség tagjainak kezdeményezésére - egyre nagyobb számban. Ez az idő egybeesett Szent László király azon intézkedéseivel is, amelyeknek nyomán az egyes püspökségeken belül egyre nagyobb szerepet kaptak az esperességek, s a falvakban is akadály nélkül alakulhattak a plébániák, s tömegesen épülhettek a falvakban a templomok.^[48]

Vata 1046. évi legyőzése után talán már a 11. században, de még inkább a 12. században igen nagyszabású templomépítési hullám söpört végig az országnak ezen részén.[49]

„A békési főesperesség Békésvármegyének déli felét foglalta magában, a mennyiben az a Kőrös-vonalon túl nem terjedt. Békés és Gyula között a Fekete-Kőrös, Békés és Edeles között a Fehér-Kőrös s Edelestől odább a Hármas-Kőrös képezte éjszak felé határát.

Papjai közül ismerjük 1232-ben Istvánt, 1330-ban Istvánt, 1332—35-ben Pétert, 1336-ban Istvánt, 1337-ben ismét Pétert, 1393-ban Jánost. Hogy a plébánia a XVI. században is fennállott, abból kétségtelen, hogy Brandenburgi György őrgróf, a békési egyház kegyura, 1524-ben Budai Ferber Jánost nevezte ki békési plébánossá.”[50]

Az egész vármegyében a békési volt a leggazdagabb lelkészség, mert a többi (a csolti apátot kivéve) mind csak 5—6, legfeljebb 12 garast fizetett.

„1393-ban János nevű plébánosa oly tekintélyes ember volt, hogy a nagy-váradi szentszék őt küldi ki Bélmegyerre egyik ítéletének végrehajtására.”[51]

(Kezdetben csaknem az egész megyére kiterjedõ békésibõl utóbb kivált a szeghalmi esperesség. Elsõ ismert esperesét, Tamást 1319-ben úgy említik, mint váradi kanonokot.[52])

Dánfok értelemszerűen a békési esperesség illetékességi területébe tartozott.

Békésen a 15. században a középkori plébániai egyházon kívül két kápolna létezett, amelyek közül az egyiket a Boldogságos Szűz – röviden: Mária kápolna - tiszteletére rendelve a Maróthyak építettek, utóbbit állítja Karácsonyi János.[53] A másik kápolna Szent Pál tiszteletére volt felszentelve, a régi Fehér-Körös bal partján állott. Itt temető is állt, amely a mai városközpont déli részében, a Szent Pál sor, Csokonai utca, Cseresznye utca és a Holt-Fehér-Körös által bezárt területen volt.

Így a reformációt megelőzően három istentiszteleti hely volt – egy plébánia és két kápolna – Békésen. A plébánián magasabb rangú pap is lakhatott, ha már a város a főesperesi kerület székhelye is volt.

A XVI. században jelentős változások történtek mind az ország, mind az egyház életében, a középkori magyar állam bukása egybeesett a reformáció magyarországi megjelenésével. A török elleni harcokban falvak, városok tömege szenvedett súlyos károkat és pusztult el. A lakóházakon kívül sok templom is romba dőlt, ezek többsége már protestáns volt. „A reformáció ugyanis gyorsan terjedt ezen a tájon. A sokat szenvedett, elgyötört lakosság szívesen fogadta az anyanyelven hangzó evangéliumot, melyből vigasztalást, reménységet, erőt nyert. Kiváló prédikátorok hirdették az igét: Gálszécsi István, Ozorai Imre, Szegedi Kis István.”[54]

1552-ben az egyik pap még lefizeti ugyan a trienti zsinatra küldendő követek útiköltségére a 3 forintot, de a másik már adós marad. Ugyanez év elején megjelenik itt Szegedi Kis István s körülbelül egy félévig hirdeti a protestáns vallás tételeit.[55]

A reformáció Békésen, és így Dánfokon is megjelent: „Az 1561-dik esztendőben Debrecenben tartott synoduson kidolgoztatott a Tiszáninnen lévő superintendentiához tartozó minden ekklésiáknak catalogusa, és akkor a Makói Esperességben ezek a reformáta ekklésiák voltak: Csongrád, Bőd, Csan, Győv, Mindszent, Temerkin, Zer, Kertvély, Szeged, Sőreg, Nagy-Lak, Tornya, Gerendás, Alsó-Eperjes, Csaba, Orosháza, Szent Tornya, Makó, Földeák, Vásárhely, Szegvár, Szentes, Fábián-Sebestyén, Ecser, Szent Mihály falva, Szent László, Szent András, Szent Márton, Bábocska, Öcsöd, Szarvas, Nagy és Kis Décs, Fehéregyháza, Veresegyháza, Tatárszállás, Tárcsa, Vésze, Vésztő, Fás, Bél-Megyer, Birin, Békés, Dánfok, Gella, Ölvöd, Csatár, Kamut, Királyság, Gyula, Vári, Doboz, Varsánd, Kutas, Kígyós, Domegyháza.

1566-ra körülbelül megvolt az egész átalakulás; a békésiek elhagyták régi, katholikus vallásukat s előbb lutheránusokká, majd egypár évtized múlva kálvinistákká lettek.”[56]

„1680 táján a tatár és rácpusztítás előtt a Körös—Maros-közi senioratusban ezeket a reformáta ekklésiákat jegyzi fel Ember Pál a magyarországi reformáta ekklésiák históriájában: Békés oppidum, Dánfok, Csatár, Gella, Ölvöd, Vésze, Vésztő, Csaba, Öcsöd, Győv, Szent Márton, Szent András, Királyság, Kígyós, Halásztelek, Földeák, Batida, Doboz, Kamut, Tárcsa, Berény, Bélmegyer,…”^[57]

Dánfokról, mint településről az utolsó adat 1673-ban fordul elő. Ekkor református papját is említik, a késő középkorban tehát biztosan volt temploma, az 1960-as években pedig „rengeteg” emberi csontvázat találtak itt szőlőforgatáskor, ami esetleg templomkörüli temetőre utalhat.[58]

Talán középkori templomára utal egy kései adat: „1673-ban Ladányi István volt a papja”[59], „akit ide ugyanazon évi Sept. 10 Dioszegen tart. gyűlésén rendeltetett papnak.”[60]A település elég népes lehetett, mert külön református papja volt.

A modernkori régészeti kutatások Dánfok esetében a monostor, templom, kápolna előfordulására a bizonytalan címszót alkalmazza.^[61] A templom helye csak hozzávetőlegesen határozható meg (egy-egy mai település környezetéhez köthető)^[62]

„Megállapíthatólag református lakosai élénk életet alakítottak, melyet csak az 1686 körüli császári zsoldos csapatok megjelenése akasztott meg”, állította Márkus György a megyéről készült munkájában.[63]

Folytatjuk!

Szerző: Dr. Baji Mihály

Forrás:

[1]Karácsonyi János: Békésvármegye története. Gyula, 1896. 23. oldal

[2]S. Turcsányi Ildikó: A békési vár. Városunk jelentősége a középkorban Békés, 2008. 66. oldal

[3]Haan Lajos: Békés Vármegye hajdana. Pest, 1870. 157. oldal

[4]Karácsonyi János: Békés város története a XVIII-ik század elejéig. Békés Vármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve. 1890-1891. 26. oldal

[5]Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár VI. 1417–18Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 32. Budapest, 1999. 562-563. oldal

[6] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Budapest, 1999. 7. oldal

[7]Juhász Kálmán: Egy dél-alföldi hiteleshely kiadványai. Aradi regesták. Gyula, 1962. 22., 26-27. oldalak

[8]Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században. Békéscsaba, 1976. 23 - 24. oldal

[9]Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. kötetBudapest, 1890. 657. oldal

[10] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999. 84. oldal

[11] Karácsonyi János: Békésvármegye története. I. kötet Gyula, 1896. 56. oldal

[12] Magyar Nemzeti Levéltár: DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁR (Q szekció) • Családi levéltárak (P szekcióból) • Teleki család, gyömrői levéltára, 373.sorszám (Q 190) DL-DF 86713

[13] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999. 120. oldal

[14] Karácsonyi János: Békésvármegye története. I. kötet Gyula, 1896. 70. oldal

[15] Karácsonyi János: Békés vármegye története II. kötet Gyula, 1896. 109-110. oldal

[16]Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Dél-Alföldi évszázadok 9. Szeged, 1996. 85. oldal

[17]Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939.  29. oldal

[18]Havassy Péter: Határjárások és határjelek a középkori Békés Vármegyében. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. Békéscsaba, 2002.

[19]Karácsonyi János: Békésvármegye története. II. kötet Gyula, 1896. 230. oldal

[20] Karácsonyi János: Békésvármegye története. I. kötet Gyula, 1896. 129. oldal

[21]Karácsonyi János: Békésvármegye története. III. kötet Gyula, 1896. 23-25. oldal

[22] Haan Lajos: Békés Vármegye hajdana. Pest, 1870. 243. oldal

[23] Haan Lajos: Békés Vármegye hajdana. Pest, 1870. 244-245. oldal

[24]Karácsonyi János: Békésvármegye története. III. kötet Gyula, 1896. 70. oldal

[25]Karácsonyi János: Békésvármegye története. III. kötet Gyula, 1896. 81. oldal

[26]Karácsonyi János: Békésvármegye története. III. kötet Gyula, 1896. 125. oldal

[27] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999. 85. oldal

[28]Jankovich B. Dénes – Medgyesi Pál – Nikolin Edit – Szatmári Imre - Torma István: Békés megye régészeti topográfiája IV/3. Békés és Békéscsaba környéke. Budapest, 1998. 96. oldal

[29]Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. Budapest, 1938. 176. oldal

[30] Márkus György: Békés Vármegye. Budapest, 1936. 247-248. oldal

[31] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999. 85. oldal

[32]Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990. 163., 167. oldal

[33] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999. 85. oldal

[34] Márkus György: Békés Vármegye. Budapest, 1936. 247-248. oldal

[35] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999. 85. oldal

[36]Békés Város Néprajza. (Szerkesztette: Dankó Imre) Békés, 1983. 327-328. oldal

[37] ifj. Palugyay Imre: Békés-Csanád, Csongrád és Honth vármegyék leírása. Pest, 1855. 36., 38. oldal

[38]Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939.   181. oldal

[39]Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében. Békéscsaba 1981. 124-125. oldal

[40]Karácsonyi János: Békésvármegye története. I. kötet Gyula, 1896. 230 – 231., 233. oldal

[41] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. Egy református mezőváros a 15-18. században. Budapest, 1999. 85. oldal

[42]Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939. 29. oldal

[43] Békés Város Néprajza. (Szerkesztette: Dankó Imre) Békés, 1983. 329. oldal

[44] Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században. Békéscsaba, 1976. 88. oldal

[45] Békés Város Néprajza. (Szerkesztette: Dankó Imre) Békés, 1983. 185. oldal

[46] Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai tizedjegyzékalapján feltüntetve. II. kötet Budapest, 1892. 317. oldal

[47]Horváth Csaba Péter: Az Árpád-kori katolikus egyházmegyék kialakulása és területi változásai. Történelmi Földrajzi Közlemények 2. évfolyam 1-2. szám Nyíregyháza, 2014.16-17. oldal

[48]Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai. Békéscsaba, 2005. 54. oldal

[49] Szatmári Imre: Árpád-kori templom Gyula és Szabadkígyós határvonalán. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. Szeged, 1996. 363. oldal

[50]Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai tizedjegyzék alapján feltüntetve. II. kötet Budapest, 1892. 600. oldal

[51]Karácsonyi János: Békésvármegye története. II. kötet Gyula, 1896. 29. oldal

[52]Havassy Péter: Békés megye kialakulásáról és korai történetérõl. Bárka 2000/4. 20-21. oldal

[53] Karácsonyi János: Békés város története a XVIII-ik század elejéig. A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve. 1890-1891. 28. oldal

[54] Lövei Zsuzsanna: Békés megye történeti vallásföldrajza a X. századtól 1949-ig. Miskolci Egyetem, Társadalomföldrajz Tanszék, Miskolc 2006. 234. oldal

[55]Karácsonyi János: Békésvármegye története. II. kötet Gyula, 1896. 31. oldal

[56]Karácsonyi János: Békés város története a XVIII-ik század elejéig. A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulat Évkönyve. 1890-1891. 36. oldal

[57]Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története. Dél-Alföldi évszázadok 5.Békéscsaba - Szeged, 1992. 87. oldal

[58]S. Turcsányi Ildikó: A békési vár. Városunk jelentősége a középkorban.  Békés, 2008. 66. oldal

[59]Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai. Békéscsaba, 2005. 108-109. oldal

[60]Haan Lajos: Békés Vármegye hajdana. Pest, 1870. 157. oldal

[61]Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai. Békéscsaba, 2005. 78. oldal

[62]Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai. Békéscsaba, 2005. 215. oldal

[63] Márkus György: Békés Vármegye. Budapest, 1936. 247-248. oldal